Közélet

Az ellenőrzés megvolt, a szemét mikor tűnik el?

2012-04-17 13:09

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE hidegsor120417_csl3.jpg

Miskolc problémás területein futószalagon követik egymást az összevont hatósági ellenőrzések. A közelmúltban bejárták a Hideg sort és környékét is, a szeméthalmok viszont maradtak, akárcsak a szemétégetések is.

– Két részre kell bontani a történetet, az egyik az ellenőrzés. Amikor bejárjuk a térséget, és amennyiben nem látunk kukát, akkor az ott lakót kérjük, hogy mutassa be a szemétszállítási szerződést. Amennyiben nem tudja bemutatni, akkor eljárást indítunk. A szétdobált szemét viszont másik, külön kategória. Ebben az esetben konkrétan meg kell állapítanunk, hogy ki a felelős az eltakarításért – magyarázta az eljárás menetét érdeklődésünkre Kovács László Csaba, a polgármesteri hivatal közterület-felügyeleti és rendészeti osztály vezetője.

A hétvégi házas, pincés övezetben érdekelt tulajdonosok köréből gyakran hallani felháborodva panaszként, hogy lopnak, megrongálják a kerítéseket, házakat, néhol még szeméttel is elárasztják az ingatlant, s végül még a hatóság is a tulajdonost, vagyis az áldozatot fogja megbüntetni.

hidegsor120417_csl.jpg

Kovács László Csaba felvetésünkre az egyértelmű törvényi szabályozást említette, amely kimondja az ingatlan tulajdonosának a felelősségét.

– Amennyiben valamilyen ráutaló jelet találunk arra, hogy ki szemetelt, akkor megnézzük, hogy van-e szemétszállítási szerződése. Ha nincs, akkor megkérdezzük mégis hová teszi a hulladékot? Ha elismeri, hogy ő rakta le, egyszerűbb a dolgunk, eljárást indítunk ellene, amennyiben nem, akkor viszont a tulajdonost szólítjuk fel. Közterület esetében a város, MIK-es ingatlannál az ingatlangazdálkodási cég, magántulajdonúnál értelemszerűen a tulajdonosnak kell gondoskodnia az elszállításról – mondta.

A Hideg soron nehezíti a helyzetet, hogy vannak foghíjas telkek, romos pincék, épületmaradványok, amelyeket teledobáltak szeméttel és a környéken élők se tudják kié most a terület. Mint megtudtuk, ilyen esetben GPS koordináták alapján beazonosítják a helyet, a nyilvántartásból lekérik a helyrajzi számát. Ezt követően felszólítják a tulajdonost.

A közterület vezetője hangsúlyozta: nem a büntetés a céljuk, hanem a terület megtisztítása. A Tavaszi szél elnevezésű városi takarítóakció keretében azonban szerdán a Hideg sor környékén is takarítanak az önkéntes környezetvédők.

Cs. L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

  • 2012-04-18 08:11

    lényeglátó

    Közmunkás foglalkoztatás, pénz bűntetés ledolgozás kitűnő terepe lehetne! De pl idős, vagy fogyatékos embereknek segítség nyújtás, Kertásás, metszés, tüzelő aprítás, szénbehordás! Persze csak megbízható válogatott embereket küldeni, adni ilyen "Szolg [ tovább ... ]

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!