Zöld Nyíl

Épülnek a megállók, készülnek az egyedi elemek

2012-04-09 16:12

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE malomszog_120406_ja_2.jpg

Nyár elejére készülhetnek el a Zöld Nyíl projekt keretein belül megújuló villamosmegállók az 1-es illetve a 2-es vonalon. A beállók már szinte mindenhol készen vannak, az egyedi elemek gyártása is folyamatosan zajlik, éppen a napokban ért véget a DVTK-megálló közönségfotóinak szavazása, a klub honlapján.

Csontos Ágnes, az MVK Zrt. PR-főmunkatársa elmondta, az 1-es vonalán a felépítmények minden megállóban elkészültek. A 2-es vonalon a megállóhelyet jelző egyedi oszlopok is a helyükre kerültek.

– A lakatosszerkezetek az üvegfelületek és az egyedi elemek kihelyezése is folyamatos, előbbivel májusra, utóbbival nyár elejére szeretnénk elkészülni a teljes szakaszon Felső-Majláthig – mondta Csontos Ágnes. Egy kivitelezői bakiról is beszélt a PR-főmunkatárs, a Balázs Győző téren az üvegfelületre tévesen került ki a megálló régi neve – Lézerpont – visszanevezésről azonban szó sincs, a cég már intézkedett a javítást illetően a kivitelezőnél.

arpad_u_120406_ja.jpg

Mint arról beszámoltunk, a tervezettnél korábban véget ért a vágányzár Felső-Majláthon, az ottani munkákkal ugyanis jóval hamarabb elkészült a kivitelező a kedvező időjárás miatt.

– Még egy vágányzár lesz a teljes szakaszon, a korábban említett optikai kábelek elhelyezése miatt, ekkor fogják a Diósgyőr városközpont megállóhelyen a burkolatot teljesen helyreállítani, illetve kihelyezni a virágvályúkat – mondta.Csontos Ágnes az egyedi elemekről is beszélt, mint mondta a sorban az Szent Anna téri megálló egyedi elemének, vagyis a villamostörténeti kiállítás kihelyezése a következő, de van még néhány megálló ahol az egyedi elem kialakítása, véglegesítése még van folyamatban.

– Ilyen a Thököly utca is, ahol mivel sajnos nem érkezett be értékelhető pályázat át kell tervezni az elemet és a DVTK Stadion, melynek szavazása pénteken ért véget. Az önkormányzat kulturális osztályával is egyeztetünk az egyéb sportok tekintetében a Diósgyőr városközpont megálló egyedi elemével együtt, utóbbit a Diósgyőri Várnak szeretnénk szentelni – hangsúlyozta Csontos Ágnes. 
 
A megállósor összességében várhatóan nyár elejére készülhet el az egyedi elemekkel együtt.

Tajthy Ákos
Fotó: Juhász Ákos



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-18 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!