Kultúra

Bábszínházi jubileum

2007-06-11 15:05

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE A Számadó zenekar koncertjével és táncházzal zárult a szombati program a Csodamalom Bábszínházban. A társulat a hétvégén ünnepelte az intézmény fennállásának 15 éves évfordulóját. A pénteki szakmai napot követően szombaton és vasárnap a gyerekeket és szüleiket várják vidám rendezvényekkel a Kossuth utcai Muzsikáló udvarba.Harcos futamoktól sem volt mentes a biatorbágyi Ládafia Bábszínház előadása a Muzsikáló udvarban. A kiskakas gyémánt félkrajcárja című darabot játszotta az egyszemélyes társulat. Benedek Elek meséje alapján bábszínpadra írta, rendezte, tervezte, kivitelezte, zenéjét szerezte és előadta: Néder Norbert.A gyerekek az előadás után tovább szórakozhattak a bábszínházban, óriásbábokkal, játszóházzal várták őket a miskolci művészek. A Mini Galériában Barnáné Juhász Ildikó báb- és díszletterveit állították ki – az elmúlt három-négy év termését, így a Rumcájz ismert figuráit, vagy a Csipkerózsika, a Moha és Páfrány, valamint az Öt folyó legendája című mesék bábjait, díszletterveit láthatják a gyerekek.Vasárnap délelőtt 11 órától a Mutatványos vitézek avagy Lúdas Matyi Toldival Kukoriczázik címmel a debreceni Vojtina bábszínház vendégjátékát nézheti meg a közönség a Csodamalom Bábszínházban délután háromtól pedig az Arion görög zenekar muzsikál. A programsorozathoz egy további bábtörténeti tárlat is kapcsolódik június 28-a és október 6-a között a Színháztörténeti és Színészmúzeumban.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-16 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!