Pályázatok

A gyakorlati képzést erősítik

2008-07-24 17:12

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE gurnan.jpg

A régióban is egyre inkább a gyakorlati, hiányszakmák betöltésére irányuló képzést kívánják támogatni és előtérbe helyezni - ezt erősítette meg ma Gúr Nándor (fotónkon), az Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság elnöke, valamint Bihall Tamás társelnök azon a tájékoztatón, melyet a Munkaerőpiaci Alap Képzési Alaprész (MPA KA) 2008 évi decentralizált keretének felhasználásáról. és a Nívódíj pályázat eredményéről tartottak.

Gúr Nándor elmondta: a régió három megyéjéből (B.-A.-Z., Heves, Nógrád) összesen 165 pályázat érkezett, ezek közül a bizottság 130-at talált támogatásra érdemesnek. A legtöbbet, 81-et B.-A.-Z. megyéből, 39-et Hevesből és 10-et Nógrádból. Az elnök kiemelte: míg régebben a pályázatoknál főképp az intézményekben folyó elméleti képzést támogatták, mára ez az arány kiegyenlítődni látszik. Az MPA KA idei, decentralizált keretének felhasználása során 52 százalékban - mintegy 508 millió forint értékben - támogattak intézményeket, s 48 százalékban - körülbelül 475 millió forint értékben - gazdálkodó szervezeteket.
Bihall Tamás arról szólt, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén kiemelkedően szerepelt a pályázaton, ami jelzi, hogy a megyében egyre több intézmény és gazdálkodó szervezet ismeri fel a korszerű, piacképes szakképzés fontosságát. Bihall Tamás főként az úgynevezett hiányszakmák területén folyó képzés jelentőségére hívta fel a figyelmet - ide sorolva egyebek mellett például az autóipart, az építő-szerelőipart, valamint a vendéglátipart is, ami az egyik kitörési pontja lehet a régiónak.
A Nívó-díjat, és az ezzel járó, a gyakorlati képzés feltételeinek korszerűsítésére fordítható, 13,7 millió forintot az Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság ezúttal az Eötvös József Építőipari, Művészeti Szakképző Iskolának ítélte oda.
 


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-16 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!