Kultúra

Akik megmutatják, hogy a népzene örök

2012-02-25 11:45

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Minden korosztálynak megmutatni a népdalt, annak szerethető és egyáltalán nem unalmas oldalát – ez a hitvallása a miskolci Esthajnal Zenekarnak. Az együttesről Molnár Róberttel, az egyik taggal beszélgettünk.

Mint Molnár Róbert elmondja, a zenekar 2011-ben alakult, dalaikban pedig a mai popzenét ötvözik a hagyományos népzenével.

– Célunk, hogy ez a stílus mindenkihez eljusson, hogy a közönség azon része is befogadó legyen a zenénkkel szemben, mely egyébként az autentikus népzenétől idegenkedik – hangsúlyozza Róbert. Majd a miértre is választ ad, mint mondja, magyar népdalok rendkívül gazdag dallamvilággal rendelkeznek, melyek kezdenek feledésbe merülni ezt a folyamatot szeretnék megállítani.

miss_alpok_adria_120128_ja_27.jpg

Bár az Esthajnal Zenekar tagjai több éve dolgoznak és zenélnek együtt más-más műfajok felé kalandozva, ez a stílus az, amely az együttes minden tagjához – Mészáros Éva ének, hangszerelés; Dobi Imre furulya és doromb; Molnár Róbert gitárok; Regős Ádám ütőhangszerek; Székely Balázs basszusgitár – egyformán közel áll, és az átdolgozás-alkotás folyamatában kreatívan, ötletekben gazdagon és örömmel vesznek részt.

Bár a zenekar „csak” öttagú, szorosan az együtteshez tartoznak, produkcióik szerves részét képezik a néptáncosok, illetve a tűzzsonglőrök is, akik – ahol a hely adottságai lehetővé teszik – különleges hangulatot teremtve ugyancsak emelik a koncertek színvonalát.

miss_alpok_adria_120128_ja_28.jpg

S bár a zenekar csak tavaly alakult, mégis számos megmérettetésen van már túl, különböző városi rendezvényeken, iskolai, óvodai műsorokban, most hétvégén pedig a 12. Miskolci Kocsonyafesztiválon lépnek fel.

– Ezek közül kiemelem, a Miss Alpok-Adria szépségverseny országos döntőjét, melynek a Miskolci Egyetem adott otthont, itt fellépni nagyon nagy lehetőség volt számunkra – mondja Róbert. Természetesen a sor pedig folytatódik, szervezik és előkészítik jelenleg számos idei fesztiválon való részvételüket, gyermek- és ifjúsági műsorukkal pedig rendszeresen fellépnek Miskolc-szerte óvodákban és iskolákban.

A tervek szerint az Esthajnal Zenekar tavasszal pedig elkészíti első videoklipjét, nyár elejére pedig első, önálló lemezük kiadását is tervezik.

És, hogy honnan a név, Esthajnal? Molnár Róbert szerint egyszerű a válasz.

– Mivel óvodai műsortól kezdve nagyobb fesztiválokig elég sokféle rendezvényen fellépünk, ahol sokféle ember megfordul, ezért olyan nevet szerettünk volna találni, ami könnyen megjegyezhető, de minden emberben, kisgyerekektől az idősebbekig ugyanazt a kellemes vizuális élményt ébreszti – meséli a zenész.

Tajthy Ákos
fotó: Juhász Ákos



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!