MIHŐ Miskolci Hőszolgáltató Kft.

Átfogó ellenőrzés a Király úti házakban

2012-02-14 12:06

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE kiralyut_szs_120214.jpg

Minden eddiginél nagyobb erőkkel, csaknem ötven fő részvételével ellenőriznek kedden a hatóságok és a közszolgáltató cégek munkatársai több Király úti társasházat.

Az utóbbi időszakban több ilyen ellenőrzést tartott már, Miskolc különböző városrészeiben a Közterület-felügyeleti és Rendészeti osztály, az ÉMÁSZ, a MIK, a MIVÍZ, valamint a MIHŐ, akikhez most csatlakoztak a polgármesteri hivatal szociális osztálya, valamint a városi tűzoltóság munkatársai is.

kiralyut6_szs_120214.jpg

Menetrend szerint fésülik át a Király utca 1, 3, 3/A, 5 és 5/A ingatlanjainak lépcsőházait. Ellenőrzik a közös használatú helyiségek rendjét, tűzvédelmi, köztisztasági helyzetét, s azt is, mennyire tartják be a lakók a lakcím bejelentési kötelezettséget. A közszolgáltató cégek a saját szakterületükön ellenőriznek – például szabálytalan áramvételezést - sok esetben pedig konkrét címre mentek, korlátozni a szolgáltatást, felhalmozódott díjhátralék miatt.

Kovács László Csaba, a Közterület-felügyeleti és Rendészeti osztály vezetője, az akció kiralyut2_szs_120214.jpgkoordinátora a reggeli eligazításnál ismertette a feladatokat, kijelölte az útirányokat, s azokat a közterület-felügyelőket, akik a hatóságok és a szolgáltatók szakembereit kísérik.

Mint portálunknak elmondta, az ellenőrzések előre meghatározott terv szerint történnek, a helyszíneket lakossági jelzések, illetve a polgármesteri hivatal értesülései alapján jelölik ki. Az akciók elsődleges célja, hogy érvényt szerezzenek a jogszabályoknak, rendelkezéseknek, ellenőrizzék az együttélés szabályainak betartását.
A tavalyi évtől rendszeresek ezek az átfogó, közös ellenőrzések, az akciók hatására több lakásból is kiköltöztek már azok, akik képtelenek voltak az együttélés alapvető szabályainak a betartására.

Gyakori akciók
Február 2-án Diósgyőrben, az Árpád, Kuruc és a Stadion utcákban tartottak ellenőrzést - mindhárom helyszínen a polgármesteri hivatalhoz eljutott információk alapján, illetve a korábbi ellenőrzéseinkből ismert lakásokban végeztek célellenőrzést. Négy feljelentés született lakcímbejelentési kötelezettség elmulasztása miatt, egy esetben állapítottak meg szabálytalan áramvételezést, s egy körözött személyt is elfogtak.
Január 17-én az Áfonyás utca 1–7. és a Szilvás utca 19–21. számú társasházakban ellenőriztek, összesen 156 lakást. Lakcím bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt 35 feljelentés született,

kiralyut3_szs_120214.jpg

Egy esetben figyelmeztettek határidőn belüli lakcímbejelentési kötelezettségre, az ÉMÁSZ munkatársai két esetben intézkedtek illegális áramvételezés ügyében, négy esetben később intézkednek, mivel nem tudtak bejutni a lakásba. Január 24-én az Avas városrészben, a Szilvás utca 2. és 13. és a Testvérvárosok utca 28. számú társasházakban tartottak közös ellenőrzést, 170 lakásban. 13 feljelentés született lakcímbejelentési kötelezettség elmulasztása miatt, rongált ÉMÁSZ-mérőóra miatt egy intézkedés történt, a MIHŐ és MIVÍZ munkatársai egy esetben intézkedtek ivóvíz korlátozására, egy előzőleg már kiértesített ügyfélnél. Két lakást hatóságilag lezártak. A közterület-felügyelők egy esetben értesítették a hatósági osztály vezetőjét, mert egy általuk lepecsételt és lezártként nyilvántartott lakás ajtózárát az ellenőrzéskor felnyitva találtak.

A keddi, Király utcai ellenőrzésnél is hasonló szisztéma szerint ellenőriztek, intézkedtek a hatóságok, ki-ki a saját szakterületén. Bár az ellenőrzések helyét, idejét előzetesen mindig igyekeznek titokban tartani, mi is tapasztaltuk, hogy sok jelzett címen nem nyitottak ajtót, volt, amelyik kívülről le is volt lakatolva.
Kovács László Csaba elmondta, hogy az ellenőrzött, „problémás” területekre folyamatosan visszatérnek, mint fogalmazott: annak is üzenetértéke van, hogy a társhatóságok ilyen széles körben összefogtak, a jogszabályok betartatása érdekében. Az ellenőrzés során tapasztalt közegészségügyi problémákkal kapcsolatban, átirat formájában tájékoztatják a Népegészségügyi és Szakigazgatási Hivatalt is.

Szepesi S.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!