Helyi hírek

Vizsgálják a pásztói sérültek ügyét

2007-06-08 15:30

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Továbbra sem egyértelmű, hogy budapesti vagy miskolci kórháznak kellett volna fogadnia elsőként azt a két férfit, akik Pásztó közelében egy autóbalesetben szenvedtek súlyos koponyasérülést. A betegeket végül 6 órás tortúra után a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházban műtötték meg. Egyikük már jobban van és kikerült az intenzív osztályról..

Az ÁNTSZ Észak-magyarországi Regionális Intézetének vezetője egyetértéséről biztosította a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházat. Az értesítés alapján a miskolci egészségügyi intézmény mindent megtett a betegekért, függetlenül attól, hogy idegsebészet vonatkozásában a miniszteri határozatban Nógrád megye nem tartozik hozzá „ellátási kötelezettségi területként”.
Csiba Gábor, a B.-A.-Z. Megyei Kórház főigazgatója elmondta: az ÁNTSZ levelében egyúttal arra is kéri őt, hogy „minden ilyen jellegű eseményről, amely az új fekvőbeteg-ellátási struktúrával összefüggésbe hozható, a hatóságot soron kívül értesítse és tájékoztassa”. A főigazgató-főorvos annak a véleményének adott hangot, hogy az idegsebészeti szakma megítélése alapján - ellentétben az egészségügyi miniszter szerdai állításával - a sérültek nem politraumatizált esetek voltak.
Horváth Ágnes, a szaktárca vezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján a Pásztónál kedd hajnalban balesetet szenvedett, s végül Miskolcra szállított férfiak esetével kapcsolatban azt mondta, hogy a szaktárca által működtetett információs telefonszolgálat - amelyet a salgótarjáni intézmény felhívott - csak a lakosság informálását szolgálja.Mint jelezte, a kórházak az ÁNTSZ regionális irodáinál érdeklődhetnek a területi ellátásról. Horváth Ágnes a konkrét eset kapcsán azt közölte, hogy a salgótarjáni kórház minden tőle telhetőt megtett, stabilizálta a sérültek állapotát. Mint mondta, a férfiaknak a koponyasérülésen kívül más súlyos, életveszélyes sérüléseik is voltak, így úgynevezett politraumatizált esetnek számítottak. A tárca vezetője beszámolt arról is, hogy az Egészségbiztosítási Felügyelet megkezdte az eset kapcsán a vizsgálatot


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-18 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!