Városinfó

Költségvetési koncepcióról, közüzemi díjakról döntött a közgyűlés

2011-12-15 08:02

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE kozgyules_111215_ja_23.jpg

Decemberi ülését tartotta csütörtökön a miskolci közgyűlés. Kriza Ákos polgármester emlékező szavai után, a képviselők néma felállással emlékeztek a nemrégiben elhunyt Hártó Györgyre, aki korábban a közgyűlésnek is tagja volt. Több jelentős napirendi pontot tárgyaltak, a grémium elé került a közszolgáltatási díjak változásáról szóló előterjesztés is. Ugyancsak hosszas vitát váltott ki a jövő évi költségvetés koncepciója, és az idei költségvetés háromnegyed éves teljesítéséről szóló előterjesztés. 

Kriza Ákos polgármester az ülés elején indítványozta – ezt a közgyűlés el is fogadta – hogy az azonos témákat érintő (költségvetés, gazdálkodás, díjváltozások, nemzetközi projektekben való részvétel) előterjesztéseket összevontan tárgyalja a közgyűlés. Mokrai Mihály (MSZP) képviselő kifogásolta, hogy ilyen módon ismét korlátozzák az ellenzék hozzászólási lehetőségeit.

Kriza Ákos a napirendi pontok megtárgyalása előtt elmondta, hogy számos feladatot elvégeztek már, de még sok áll előttük: nyolc év pazarlásának, felelőtlen gazdálkodásának következményeit nem lehet egy év alatt helyrehozni. Más gazdaságpolitikával, takarékos, tervszerű, óvatos gazdálkodással, körültekintő tervezéssel máris érzékelhetők az első eredmények. Kriza Ákos legfontosabb célokként új munkahelyek létrehozását, a gazdálkodás egyensúlyának megteremtését, fenntartását, a közbiztonság folyamatos javítását jelölte meg.
A polgármester arról is szólt, hogy szerdán, példátlannak számító rendészeti, hatósági összefogással közegészségügyi, közbiztonsági akciót hajtottak végre a számozott utcák környékén. Rendőrök, polgárőrök, közterület-felügyelők, hivatali munkatársak közreműködésével, koncentráltan ellenőrizték, miképpen tartják be az ottani lakosok, ingatlan-tulajdonosok az idevonatkozó közegészségügyi, közbiztonsági rendeleteket, a lakcímbejelentkezés, hulladékkezelés, állatartás és más területeken. Kriza Ákos beszámolt a feltárt szabálytalanságok számáról, jellegéről, a hatóság intézkedéseiről, és kiemelte: ez az eddig példátlan nagyságrendű ellenőrzés is bizonyítja, hogy összefogással, a rendeletek megfelelő, átgondolt értelmezésével lehet eredményt felmutatni, élhető, szerethető várost teremteni. 

Elsőként a 2011.évi költségvetés I-III. negyedévi teljesítéséről, valamint ezzel összevonva, egy költségvetéssel összefüggő önkormányzati rendelet módosításáról tárgyalt a közgyűlés. Az előterjesztés készítői indítványozták a költségvetési zárolás feloldását is, három intézményt illetően. Mint ismeretes, a miskolci közgyűlés augusztusban egyes korábban tervezett költségvetési bevételek elmaradása miatt döntött kétmilliárd forint kiadási előirányzat zárolásáról. Az előterjesztés szerint, a költségvetés harmadik negyedéves, teljesítési adataiból kitűnik, hogy az önkormányzat építményadó-bevételei kedvezően alakulnak. Az elért, illetve éves szinten elérhető többlet lehetővé teszi, hogy három művészeti intézménynél: a Miskolci Nemzeti Színháznál, a Csodamalom Bábszínháznál és a Szimfonikus Zenekarnál feloldják a korábbi költségvetési zárolást. Ezzel biztosítható, hogy mindhárom intézmény az eredeti tervnek megfelelően részesüljön központi támogatásban, ezt ugyanis az önkormányzati támogatás arányában lehet igénybe venni.  

kozgyules_111215_ja_2.jpg

Szegedi Márton (Jobbik) frakcióvezető szakmaiatlannak nevezte az előterjesztéseket, és több kérdést tett fel: egyebek mellett arról, hány munkahely szűnt meg az intézményeknél a zárolások következtében. A képviselő megemlítette, hogy 330 milliós többletbevétel keletkezett ezt, azonban nem forrásteremtő beruházásokra, hanem működésre fordítják. Szegedi Márton szerint ilyen módon felemésztik a jövőt, a pluszbevételekből, és abból a megtakarításból, ami egyes oktatásai intézmények egyházi kézbe adásával keletkezett fel lehetne oldani az intézmények érintő zárolásokat, enyhíteni finanszírozási bizonytalanságukat. A politikus üdvözölte a zárolás három kulturális intézményt érintő feloldását, és ezt kérte valamennyi intézmény esetében.

Kriza Ákos polgármester szerint az elhangzottak komoly tájékozatlanságról tanúskodnak, létszámot csökkenteni pedig nem lehet a közgyűlés hozzájárulása nélkül, erről valamennyi képviselőnek tudomással kell bírnia.

Simon Gábor (MSZP) frakcióvezető az előterjesztést elemezve elmondta, az embereket nem a számok érdeklik, hanem az, hogy mi van a táblázatok mögött. „Ha szétnézünk a városban, azt kell mondanunk: ez már a megígért, élhető város, vagy lesz még rosszabb is?” - tette fel a kérdést a képviselő, kritizálva, hogy szinte semmi nem valósult meg az elfogadott ciklusprogram irányelveiből. Mint fogalmazott, ők már az idei költségvetés tárgyalásakor figyelmeztettek, kérve, hogy az irányadó ciklusprogramot rendkívüli közgyűlésen, még a költségvetés elfogadása előtt alkossák meg, erre azonban csak utólag került sor. A politikus bírálta a gazdálkodást, a városüzemeltetést, a közbiztonság helyzetét is.

Soós Attila (Fidesz) képviselő hangulatkeltőnek, manipulatívnak, és minden valóságot nélkülöző vádaskodásnak nevezte az ellenzéki hozzászólásokat. Mint fogalmazott, valóban az élhető város megteremtésén dolgoznak, sajnálatos, hogy az MSZP-s képviselők nem tették ezt meg, míg lehetőségük volt rá. Soós Attila elmondta, szívesen áll rendelkezésére bárkinek, megmagyarázni a költségvetési számokat, ha valaki esetleg nem érti. Az ellenzék részéről azonban figyelemelterelés folyik, nem nagyon szoktak felbukkanni olyan megbeszéléseken, ahol érdemben lehetne valamit tenni a városért. Összemossák az éves teljesítést a szóban forgó 9 hónappal. A képviselő szerint érdemes lenne megvizsgálni, hogy lehet, hogy ugyanaz a hivatali szakmai stáb most nagyságrendekkel több városi bevételt tud elérni. Korábban nem szedtek be törvényes adókat, például az üzletközpontoktól, több területen káoszt teremtettek. Mindezt rendbe kell tenni, "dolgozni kell, nem beszélni".

Kiss János (Fidesz) frakcióvezető szerint törekedni kell arra, hogy ne hitelfelvételből tartsanak életben egy várost. Ezt a korábbi évekre jellemző tendenciát meg kell fordítani. A frakcióvezető kihangsúlyozta, hogy a város működési hitelt nem vett fel, sikerült megteremteni a gazdálkodás egyensúlyát, a működési bevételek fedezik a kiadásokat, rendbe fogják tenni a büdzsét. A korábbi városvezetés olyan méretű tartozást hagyott hátra, aminek a ledolgozása egy év alatt egyszerűen lehetetlen volt. Mindent megtesznek azért, hogy leszorítsák a tartozást, ilyen rövid idő alatt nyilván nem lehet, de meg fogják oldani. - Rendbe lesz téve a város, ne ellenünk szurkoljanak, mert akkor a város ellen is szurkolnak - fogalmazott Kiss János.

Tompa Sándor (MSZP) képviselő egyebek mellett arról szólt, már többször kezdeményezték, de soha nem engedték napirendre tűzni annak tárgyalását, mit tettek a Miskolc fideszes országgyűlési képviselői az elmúlt időszakban, mivel gazdagították a várost? Mokrai Mihály (MSZP) képviselő szerint szereptévesztés az ellenzéken számon kérni a város problémáit, a városvezetőknek, képviselőknek a megfelelő lobbitevékenység is feladata.
Jakab Péter (Jobbik) képviselő emlékeztetett, költséghatékony megoldást terjesztettek elő a közrend, köztisztaság érdekében, hogy csak azok kaphassanak segélyt, akik rendben tartják a lakókörnyezetüket. Tudomásuk szerint 3000 ingatlan tisztaságát ellenőrizték azóta, de mindössze tíz esetben vonták meg a segélyt. A politikus szerint látszatmegoldásokat alkalmaznak, most is tömegével osztják a segélyt olyanoknak, akik nem érdemlik meg. 

kozgyules_111215_ja_3.jpg

Másodikként tárgyalta a grémium az önkormányzat jövő évi költségvetési koncepcióját. Ennek alapján következhet a részletek pontosítása, kidolgozása, majd – várhatóan márciusban – a 2012. évi költségvetésről szóló rendelet megalkotása. A város költségvetésének igazodnia kell a központi költségvetés által megszabott keretekhez, valamint a helyi önkormányzatokra érvényes pénzügyi szabályokhoz, és ebben a feltételrendszerben kell megfogalmazni a fő prioritásokat.

Az előterjesztés szerint legfőbb cél a 2012-es költségvetés egyensúlyának biztosítása. Biztosítani kell az adósságszolgálati kötelezettségek teljesítéséhez szükséges forrásokat, a gazdálkodás hosszú távú stabilitása érdekében új munkahelyeket kell teremteni, és biztosítani kell a közbiztonság javítását szolgáló feladatok szükséges fedezetét is. A prioritások között szerepel az állami támogatással megvalósuló feladatokhoz a szükséges önkormányzati források garantálása (például kulturális intézmények és a közösségi közlekedés működtetése), továbbá a szűkös források mellett is színvonalas közoktatás feltételeinek megteremtése. Általános feladat a költségvetés hatókörébe tartozó minden területen a takarékos, költséghatékony gazdálkodás.

A költségvetési koncepció hitelfelvétel nélkül 38 milliárd 721,5 millió forint bevétellel számol, ami meghaladja a 2011-re előirányzott 37 milliárd 934,4 milliós összeget. A különbség a jövőre tervezett beruházásokhoz kapcsolódó, 2012-ben esedékes támogatásokból származik.

Az önkormányzat tervezett működési bevételei (18 milliárd 863,7 millió) mintegy félmilliárd forinttal elmaradnak a 2011-es értéktől. Az eltérés számos tényező következménye, de legfőképpen a gazdasági válságnak az illeték- és adóbevételekre gyakorolt kedvezőtlen hatásainak tudható be. A központi költségvetési támogatások összege is csökken (az idei 14 milliárd 748,5 millióval szemben 13 milliárd 491 millió), ami részben az egyházaknak átadott oktatási intézmények tanulólétszámának kiesésével, részben az oktatási intézményekben általában is érzékelhető létszámcsökkenéssel magyarázható. De az eltéréshez szervezeti változások is hozzájárulnak: 2012 januárjától a hivatásos önkormányzati tűzoltóság működtetése állami feladat lesz, így az eddig erre a célra juttatott normatív támogatás sem jelenik meg a helyi költgégvetésekben. Jelentős többlettel kalkulál a koncepció a felhalmozási célú, úgynevezett támogatásértékű bevételeknél – az idei 1 milliárd 888,5 millióval szemben jövőre 4 milliárd 119,8 miilióra számíthat a város. Jelentős összeggel részesedik ebből a Diósgyőr-Lillafüred komplex kulturális és ökoturisztikai fejlesztési program, a kötöttpályás közlekedés fejlesztése, az ivóvízbázis biztonságának javítása, a belváros rehabilitációja.

kozgyules_111215_ja_1.jpg

A kiadások tervezett összege 42 milliárd 414,4 millió forint (az idei 41 milliárd 834,4 millióval szemben). Az előterjesztés szerint a működési kiadások mintegy 1,6 milliárddal csökkennek, a felhalmozási kiadások 1,8 milliárddal nőnek, és valamivel több mint 400 millióval nő az adósságszolgálat is, aminek jövő évi összege 1 milliárd 836,8 millió forint.
A koncepcióban számba vett források és kiadások közötti különbözet közel 3,7 milliárd forint. Ez részben a 2010. december 31-éig felvett hitelek jövőre esedékes adósságszolgálatából, részben a korábban elkezdett, a 2011-ben elindult, illetve a jövőre indítani tervezett fejlesztésekhez szükséges önkormányzati forrásokból tevődik össze.
Forráshiányos költségvetés azonban nem tervezhető – ezért a következő időszakban a tervezés legfőbb feladata a költségvetés által érintett valamennyi területen a kiadások csökkentésének, illetve a bevételek növelésének feltárása lesz. Annak érdekében, hogy jövő év márciusában reális, kiegyensúlyozott, és a város működését, a lehetőségekhez képest fejlődését is biztosító 2012-es költségvetést fogadhassanak el a képviselők.

kozgyules_111215_ja_49.jpg

Mokrai Mihály (MSZP) képviselő a koncepció vitájában egyebek mellett arról szólt, nem indulnak új fejlesztések, csak az előző vezetés által indított beruházások áthúzódó finanszírozási forrásai jelenek meg. A koncepció nem képes valódi válaszokat adni Miskolc problémáira, a város helyzete a "kormányzati ámokfutás leképezése". Mint a képviselő fogalmazott, nem szabad minden gazdasági tévedést az intézményeken leverni. Mokrai Mihály szerint ezt a tervezetet akár kísérletként is fel lehet fogni, aminek a miskolciak fizetik meg az árát. Nőnek a tartozások, egyre elérhetetlenebbé válnak a támogatások, összezsugorodik a helyi döntéshozatal. A Miskolc Holding az ellehetetlenülés szélére kerülhet a tagvállalatok támogatásának csökkentésével. Romlik a feladatellátás biztonsága, a szolgáltatás térképe szűkül.

Zsiga Marcell alpolgármester az eredményekre hívta fel a figyelmet. Utalt az elmúlt időszak munkahelyteremtő beruházásaira, megállapodásaira, például a Bosch esetében, vagy annál a német drótgyárnál, amelynek idetelepülését az MSZP bizonyos körei kifejezetten ellenezték. Egy skandináv befektető a mechatronikai park teljes területét megvásárolta, több száz munkahely jöhet itt létre. - Lesznek még munkahelyteremtő beruházásaink, bízzanak bennünk - hangoztatta az alpolgármester. Zsiga Marcell utalt a kedvezőtlen nemzetközi gazdasági helyzetre, hogy Olasz- és Görögországbanolasz negyedével csökkentik a nyugdíjakat, fejlett európai országokban százezres elbocsátások várhatók a válság miatt. Magyarországon nincs szó erről, a nyugdíjak négy és fél százalékos emelése várható. 
Simon Gábor (MSZP) frakcióvezető szerint a Bosch idetelepülése Kobold Tamás polgármester idejében történt, és a finn beruházóval is lezárták a tárgyalásokat, még az előző ciklusban. Simon Gábor szerint ez a koncepció ebben a formában nem használható, nélkülözi a konkrétumokat, a központi költségvetésen alapul. A kitűzött célokat alátámasztó beruházásokat nem látják előkeszítettnek, nem tudnak ilyen projektekről, így a kitűzött célok csak vágyálomnak tűnnek. A nagy fejlesztési projekteknél meg kellene említeni, milyen bevételeket, költségcsökkentést generálnak?

kozgyules_111215_ja.jpg

Soós Attila (Fidesz) képviselő az ellenzéki hozzászólásokból hiányolta a konkrétumokat, mint mondta, mindenről beszéltek, az országos politikától kezdve, csak arról nem, mit kellene tenni, hogyan tudnának ők hozzájárulni építő javaslataikkal a költségvetéshez. Soós Attila arról is szólt, mit örökölt a jelenlegi vezetés, mivel kell megbirkóznia: miért hanyagolták el korábban a város ivóvíz rendszerét, miért most kell rendbehozni a közbiztonságot, miért most kell újragondolni racionálisan az MSZP idejében gigantikusra duzzasztott intézményhálózat. A képviselő szerint most végre van koncepciója a városnak, ami a törvényi előírásoknak is eleget tesz, ez nem mindig volt jellemző. Nézze meg mindenki ezt, és a korábbi vezetés koncepcióit, döntse el, melyik mögött van valódi munka, melyik szolgálja a város érdekeit.

Zsiga Marcell reagálásában úgy fogalmazott, Kobold Tamás polgármestersége idején is Orbán Viktor volt a miniszterelnök, és az akkori kormány támogatása nagyban közrejátszott, hogy a Bosch akkor Miskolcot választotta. A finn befektetők 65 helyszín közül választották ki Miskolcot idén tavasszal, erről most született megállapodás, „bizonyára nem tetszik az MSZP-nek, hogy megjelentek az első fecskék az ipari parkban”.
Pakusza Zoltán (Jobbik) képviselő annak a véleményének adott hangot: az elbocsátásokat is figyelembe kell venni, ha munkahely-teremtésről beszélünk, ugyanis erre is sor kerül, a Boschnál is. Az európai összehasonlítás pedig nem életképes, hiszen ott jóval magasabb az életszínvonal, még a megszorításokkal is, a miskolciak pedig a túlélésért küzdenek. A képviselő szerint a város is adósságcsapdában van, az adósságszolgálat akadályozza a fejlesztéseket.  

Ezt követően az adózást érintő egyes helyi rendeletek felülvizsgálatáról és módosításáról szóló napirendet vitatták meg a képviselők, amely emelést irányoz elő, több területen. Tompa Sándor (MSZP) képviselő elmondta, nem tudják támogatni az előterjesztést, nem elég, hogy a kormány új adókat ró ki, a helyi adók emelése még nehezebb helyzetbe hozza a helyi kis- és középvállalkozásokat.
Kiss János (Fidesz) frakcióvezető arról szólt, hogy 2002-2008 között, az MSZP-s városvezetés idejében is voltak helyi adóemelések, ha ez nekik most „sanyargatás”, akkor ők is ezt tették. 2002-ben az MSZP egy jó állapotú országot és várost vett át, meg kell nézni, milyen adóssággal vették és adták át Miskolcot a szocialisták. A város felelős vezetésének első számú kötelessége, hogy fenntartsa a pénzügyi gazdálkodás stabilitását, erre a pénzre a városnak szüksége van. Megvan a helye, amikor be kell fizetni, nyilván nem esik jól, de ez kell ahhoz, hogy stabil, jól működő, dinamikus gazdasággal rendelkező várost tudjunk építeni, aminek mindannyian haszonélvezői leszünk. 
Pakusza Zoltán (Jobbik) képviselő szerint azt is fel kellett volna mérni, elbírja-e az emeléseket a miskolciak teherbíró képessége, ha a vállalkozások tönkremennek, az újabb kiadásokat generál az önkormányzat számára. A képviselő ismételten kérte, ne a hitelek visszafizetése legyen a prioritás.  
 
Összevontan tárgyalják a képviselők a közszolgáltatási díjak változásáról, közüzemi szerződések módosításáról, jóváhagyásáról szóló napirendeket.

A Miskolc Holding Zrt. tagvállalatai olyan előterjesztéseket készítettek elő, amelyekben több változat található a jövő évi áremelésekre vonatkozólag. Vannak olyan változatok, ahol a díjemelés infláció-arányos és vannak olyan tervezetek, amely szerint az infláció mértékét meghaladóan növekedhetnek az árak. Az infláció éves mértéke jövőre 4,2-4,3% körül várható, miközben más költségek is emelkednek.
Áremelésre kényszerül az MVK Zrt., az üzemanyagárak drasztikus emelkedése, a megemelkedett alkatrészárak és ezzel együtt a karbantartás költségeinek emelkedése miatt. Az állam által adott árkiegészítés, amely a helyi közlekedésben a tanulók és a nyugdíjasok kedvezményes bérletét támogatja, évek óta nem fedezi a különbözetet a teljes áru bérletek árához képest. Az MVK Zrt. több tervet készített, nettó értékben 4,4%, 6,3%, és 8,3%-os áremelést javasolva. A gazdálkodási egyensúly megtartása érdekében a társaságnak a bevételek növelésén túl az utasszám-csökkenést is figyelembe véve ésszerű járatszám-tervezéssel is kell a költségeket csökkentenie 2012-ben.

A MIVÍZ esetében évente mintegy 3-4%-al csökken a társaság által értékesített ivóvíz mennyisége és ehhez kötődően a szennyvíz mennyisége. Ez a tendencia bevételkiesést eredményez, amit a cég költségcsökkentő, a társaságnál bevezetett takarékossági intézkedésekkel folyamatosan egyensúlyoz. A társaság fajlagos ráfordításai az inflációs hatások, az energia árának emelkedése vagy adójogszabályi változások miatt növekednek, miközben 2011-ben nem emeltek díjat. A víz- és csatornadíj emelkedés egy családra vetítve a javaslatok arányában 130-220 forint közötti havi növekedést jelent. A vízi közmű szektorban mindinkább gyakorlattá válik egy olyan megoldás, hogy a díjakba fejlesztési hányad kerül beépítésre, mely kizárólag fejlesztésre fordítható. A 2012.évi díjjavaslatok reálisan 1-3%-os fejlesztési hányad beépítését tartalmazhatják. Az ebből adódó többletbevételt a társaság kizárólag a közmű vagyontárgyak felújítására kívánja fordítani, elsősorban a Miskolc városa által végzett beruházásokhoz kapcsolódó víziközmű feladatokra felhasználva, szükség esetén a pályázati forrásokból megvalósítandó projekthez is biztosítva a szükséges önerő összegét, tudtuk meg. Ennek keretében valósul meg a jövőben például Miskolc város belterületén mintegy 13,5 km új szennyvízcsatorna megépítése, valamint a modern víztisztítómű is Miskolctapolcán.

A temetők üzemeltetését a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. működési támogatás nélkül a díjbevételből, illetve temetkezési vállalkozása bevételéből finanszírozza. Önkormányzati támogatás az elmúlt években csak a lezárt temetők fenntartásához volt biztosított, ami a Hősök temetőjének állagmegóvására volt elegendő. A temetők fenntartásánál a hulladékszállítási és elhelyezési díjak, a vízdíj vagy az üzemanyagárak emelkedésével is kalkulálnak. 2010-ben a temetői díjak nem változtak, ezért most itt is szükségessé vált az áremelés. A nem városi működtetésű temetők díjai továbbra is jóval magasabbak az önkormányzati temetők díjainál.

2011. évben Miskolcon a parkolási díjak az infláció emelkedése ellenére sem változtak. 2012-re vonatkozóan a Régió Park Miskolc Kft. is működésének biztonsága és a szolgáltatás megfelelő szintű biztosítása érdekében díjemelést javasol. A díjemelések után is a vidéki nagyvárosok átlagárait fizetjük majd, sőt, egyes tételek esetében kevesebbet. Ugyanakkor csökkenhet a parkolók zsúfoltsága, élhetőbbé válik az adott városrész, az áremelés hatása pedig fejlesztési és karbantartási lehetőségeket ad.

A közgyűlés tárgyalja a lakások bérleti díjának emelését is, az infláció mértékével. Erre azért van szükség, mert a bérbeadáshoz kapcsolódó költségek – közös költség, építőipari munkák díjai – folyamatosan emelkednek. E mellett szigorúbb szabályozással lehet majd önkormányzati bérlakásba költözni. A hátralék felhalmozásának elkerülése érdekében kezdeményezik a bérleti szerződés hatályba lépését közjegyző okiratba foglalt egyoldalú nyilatkozat megtételéhez kötni. A közjegyző előtt tett nyilatkozat alapján közvetlen végrehajtás indulhat, amely jelentős költségmegtakarítást is eredményez.

Pakusza Zoltán (Jobbik) képviselő kifogásolta, hogy összevontan tárgyalják a közszolgáltatási díjak emelkedésére vonatkozó előterjesztéseket. Mint mondta, ez ismét azt jelzi, hogy korlátozni szeretnék az ellenzék hozzászólási lehetőségeit, minél hamarabb "át akarják vinni" a közgyűlésen az előterjesztéseket, szinte mindegy is, mit mondanak a hozzászólók. A képviselő szerint a tervezett emelések több esetben a multinacionális nagytőke érdekeit szolgálják, nincsenek arányban a miskolciak teherbíró képességével, a Jobbik-frakció - ahogy eddig - úgy most sem fogja támogatni a díjemeléseket, még inflációarányos módon sem támogatnák. 
Kovács László (KDNP) képviselő hangsúlyozta, hogy a városvezető koalíció pártjai, képviselői, soha nem előterjesztői az ilyen és hasonló szakmai anyagoknak. Az előterjesztők jelen esetben az érintett tagvállalatok vezetői, a város vezetése megvizsgálja, és indokolt esetben jóváhagyja ezeket. - Megvizsgáljuk, mennyire felelnek meg a gazdasági helyzetnek, szükségszerűségnek, és indokolt esetben támogatjuk - emelte ki Kovács László, hangsúlyozva, hogy a bizottsági meghallgatásoknál soha nem a legmagasabb emeléssel járó, hanem mindig a kompromisszumos megoldásokat támogatták a kormánypártok képviselői.
A felelős városvezetésnek szem előtt kell tartania a működőképesség fenntartását, és adott esetben ennek érdekében a népszerűtlen intézkedéseket is fel kell vállalnia. Senki nem örül annak, ha árat kell emelni, ha a következő években a gazdasági helyzet ezt lehetővé teszi, nyilván nem kerül erre sor.

Jakab Péter
(Jobbik) képviselő szerint az áremelések még jobban a pusztulás szélére sodorják a vidéket, Miskolc pedig különösen nehéz helyzetben van, nem látják azt a lobbierőt a fideszes képviselőknél, hogy enyhítsék ezt a helyzetet.

Seresné Horváth Zsuzsanna (Fidesz) képviselő szerint komolytalan és hiteltelen az MSZP-s képviselők részéről az áremelések bírálata, az, hogy inflációt meghaladó, brutális áremelésekkel riogatják a miskolciakat. A képviselő adatokat sorolt fel annak alátámasztására, hogy az MSZP-s városvezetés idejében 20-40 százalékos áremelésekre került sor, szemben, a jelenlegi 4-8 százalékossal. Ezek az emelések a működőképesség érdekében elengedhetetlenek, Seresné Horváth Zsuzsanna megemlítette, mekkora adósságszolgálatot hagyott hátra az előző városvezetés, mint mondta, ezt ki kell valahogy gazdálkodni, "de nem úgy, ahogy Önök tették, nem olyan valóban brutális emelésekkel" - hangoztatta a képviselő.

Kiss János (Fidesz) frakcióvezető azokra az ellenzéki kritikákra reagált, amelyek azt bírálták, hogy összevontan tárgyalják a napirendeket. Mint mondta, az MSZP-s képviselőknek rövid az emlékezete ezzel kapcsolatban, igaz, hogy ők nem vonták össze, mert eleve egy napirendi pontban terjesztették elő az ilyen napirendeket - például 2009 decemberében. Nánási-Kocsis Norbert (Fidesz) képviselő arról szólt, nyilván senki nem örül neki, ha árat kell emelni, de vannak gazdasági szükségszerűségek. Az üzemanyag világpiaci ára emelkedett, muszáj követni az inflációt is, a biztonságos üzemvitel folyatásához szükséges költségeket elő kell teremteni. Lehet, olyan hogy nem emelkednek a díjak, de akkor lehet, hogy tavasszal egyes járatok nem közlekednének, nem lenne pénz fenntartásukra, karbantartásukra - hangsúlyozta a képviselő.

Molnár Péter (KDNP) frakcióvezető ugyancsak azokra az ellenzéki kritikákra reagált, hogy egy napirendi pontban tárgyalnak több előterjesztést. A frakcióvezető felsorolta, amikor a korábbi, MSZP-s városvezetés egyetlen napiorendi pontban terjesztette elő a holding cégeit érintő díjváltozásokat, és akkor éppen ők, az akkori ellenzék kérte, hogy bontsák ezt szét, de nem fogadták el. - Nem örömteli, amikor egy képviselőnek áremelésekről kell dönteni, a Miskolc Holding cégei a lehető legszolídabb javaslatokat próbálták letenni az asztalra, amit még komoly veszteség nélkül ki tudnak gazdálkodni - hangoztatta a frakcióvezető, kiemelve: a Fidesz-KDNP képviselői is amellett teszik le a voksukat, hogy a lehető legszolídabb mértékben emeljék az árakat. Molnár Péter emlékztetett rá, amikor a korábbi vezetés idején olyan mértékben megnyirbálták a közlekedési szolgáltatásokat, amit azóta sem hevert ki, jóval kevesebben veszik igénybe, kevesebb a bevétel. 

Pfliegler Péter alpolgármester összefoglalójában egyebek mellett arról szólt:  2010 végén nem voltak áremelések, volt viszont árcsökkentés, a vállakozók számára a Széchenyi utcai helyiségeknél. Pfliegler Péter emlékeztetett rá, hogy 2011-ben többször emelkedett az üzemanyagok ára, ez ellen nem tud mit tenni a magyar országgyűlés sem - ezek a hatások "begyűrűznek", hiszen a holding cégei is igen jelentős mértékben használnak gépjárműveket. Az alpolgármester arról is szólt, hogy a városi cégeknél a bérek is emelkedtek, ha nem is a kívánatos mértékben. A díjemelésekkel kapcsolatban Pfliegler Péter a gazdaságosság, költséghatékonyság szempontjait hangsúlyozta. A biztonságos szolgáltatási szintet meg kell tartani, ennek érdekében most szükségesek a díjemelések. Az alpolgármester felhívta a figyelmet a fejlesztési elképzelésekre is, amelyek sikeréhez ugyancsak fontosak a bevételek.

kozgyules_111215_ja_43.jpg

Ivóvízellátás

Az ebédszünet utáni következő előterjesztés a javaslat a közműves ivóvízellátásról és a közműves szennyvízelvezetésről szóló önkormányzati rendelet megalkotására és a közműves ivóvízellátásról és a közműves szennyvízelvezetésről szóló 11/2004. (1II.10.) sz. önkormányzati rendelet, valamint az azt módosító 35/2011. (X.15.) és a 39/2005. (IX.28.) számú önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezésére, továbbá üzemeltetési szerződés jóváhagyására címet viselte.
A korábbi rendelet elavult, ezért szükséges a megváltozott környezethez igazítani, mondta el bevezetőjében Kriza Ákos. Simon Gábor hozzászólásában arról beszélt, hogy jogalkotás van folyamatban, amit akár már a jövő héten elfogadhat az Országgyűlés. Kérdésként vetette fel, hogy, ha törvényt fogadnak el erről még idén, akkor nem kellett volna-e a rendelet módosítással megvárni ezt? A víziközmű hozzájárulási díjat túl magasnak értékelte, melyek nem biztos, hogy támogatják a munkahelyteremtő beruházásokat. Ezért javasolta, hogy ezt a díjat ilyen mértékben ne emeljék fel.
Üszögh Lajos, a MIVÍZ Kft. igazgatója szerint húsz éve hiányzik a törvény a jelenlegi törvényalkotási folyamat ebben szeretne lépni. A köz vagyonával úgy kell bánnia a közműnek, hogy bármikor el tudjon vele számolni, ennek jegyében nyújtották be a javaslatot. Szükséges, hogy legyen a városnak és a szolgáltatónak szerződése egymással, ez a folyamat 2004-óta húzódik, amit elképesztőnek nevezett. Kalkulációjuk alapján a számok valósak, és nem országosan nem magasak, így kérte hozzá a képviselők támogatását.


Közterületi reklám

A 11-ik napirendi pontként szerepelt a közgyűlésen a Javaslat közterületi reklámhasznosító szervezet személyének megváltoztatására és a reklámhordozók és hirdetmények elhelyezésének, közzétételének szabályairól szóló 14/2007. (V17.) önkormányzati rendelet módosítására. Ennek lényege, hogy egyszerűsítse a jelenleg fennálló rendszert. A javaslat szerint a jövőben a közterületi reklámhasznosításhoz a szerződést a MIKOM Nonprofit Kft.-vel közvetlenül az önkormányzat kötné meg. Tiszta, világos, átlátható viszonyok lesznek, a MIKOM kezeli majd ezt a területet.
Fedor Vilmos (MSZP) elmondta, 2007-ig nem volt szabályozva a közterületi reklám a városban, ami miatt áldatlan állapotok voltak. Véleménye szerint hatósági munka, támogatás nélkül a MIKOM nem fogja tudni hatékonyan ellátni ezt a feladatot. Mellé kell rendelni a hatósági szakapparátust, törekedni kell rá, hogy egyformán bírságoljanak.
Orosz Gábor, a MIKOM Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója válaszként elmondta, a térinformatikai rendszer és a Földhivatal segítségével feltérképezték, hol vannak reklámtáblák, ezeket ellenőrzik, a tulajdonosokkal pedig felveszik a kapcsolatot. 

Miskolc Holding

A 15-ik javaslat a Miskolc Holding Önkormányzati Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság Alapító Okiratának módosításáról szól. Erről már előzetesen beszámoltunk.

Földesi Norbert elmondta, a Holding honlapján a befektetőknek szóló menü alatt nem találni semmit. Érdeklődött, hol az átlátható működés? Mi miatt volt szükség a többszöri átalakításra?
Kriza Ákos elmondta, dinamizálni szeretnék a Holdingot. Operatív igazgatót kerestek, addig megbízták a jelenlegi ügyvezető igazgatót, hogy egyszemélyben lássa el a feladatot. De szükségesnek látják a két feladatkör, a stratégiai és az operatív vezetés szétválasztását, éppen a dinamizálás miatt.
Kiss János szerint azzal a működési struktúrával kellene a mostanit összehasonlítani, amit átadott nekik az előző vezetés. Volt egy vízfejű Holding, és önálló kis királyságként működő tagvállalatok. Ebből egy erős struktúrát kell csinálni, az uralmi szerződést fel kell frissíteni, módosítani, ez fogja biztosítani, hogy erősebben, határozottabban tudja kontrollálni a tagvállalatokat.
Simon Gábor érdeklődött, a képviselők mikor ismerhetik meg a Holding működését. Korábban javasolták, hogy a második félévben legyen egy beszámoló, de nem fogadták el. Most módosítóként újra beadott egy ilyen indítványt.
Kriza Ákos megjegyezte, az alapszabályt nem változtatták meg, van olyen kitétel benne, hogy be kell számolni, be is fog a Holding, amikor itt lesz az ideje. Megemlítette a közgyűlési szerepvállalás kapcsán, hogy korábban Káli Sándor a Zöld Nyíl kapcsán úgy írt alá szerződésmódosítást, hogy nem egyeztette a képviselőtestülettel, ők nem így tesznek.
Földesi Norbert megjegyezte, várja a majd időpontot, hogy mikor lesz jó, amit folyamatosan mondanak nekik.
Kriza Ákos hozzátette, az üzleti év lezárásakor, tavasszal fog a Holding beszámolni.
Kiss János hozzátette, a beszámolási kötelezettség nem a tulajdonos, hanem a felügyelő bizottság felé áll fenn, erre negyedévente sor kerül.


Sportkoncepció


A 16-ik előterjesztésként tárgyalták a képviselők a javaslatot Miskolc Megyei Jogú Város Sportkoncepciójának megalkotására és a Miskolc Várősi Szabadidőközpont vezetője - magasabb vezetői megbízatásának meghosszabbítására.
Zsiga Marcell elmondta, a jó koncepció kihatással van egy város sportéletére, az ott lakók egészségére is. Három törvény adja meg a törvényi hátteret, az önkormányzatokról és a sportról szóló törvény meghatározza például a kötelező támogatást. Nagy feladat egy város számára, hogy lakóinak pénzét a legjobban használja fel a sport területén. Az új kormány sportkedvelőbb, deklarálták, hogy olyan sportnak kell lennie, amely jó nemzetközi eredményeket generál. A turisztikával is szoros összefüggésben kell lennie a sportnak. Megteremtődött annak is a lehetősége, hogy a magánszektorból a lehető legtöbb támogatás áramolhasson a sportba. Mindezek figyelembevételével kell a koncepciót elkészíteni, ami igazi csapatmunkaként készült el, melyben számos szakember vett részt. Ez a koncepció elősegíti a klub fejlődését, de azt is, hogy egészségesebben fejlődjenek a fiatalok, és egyre több példakép legyen a városban.
Bartha György elmondta, tényleg olyan anyagról van szó, amelyen látszik, hogy sokat dolgoztak és szakemberek is közreműködtek benne. Talán szélesebb körűvé lehetett volna tenni a közös gondolkodást, tette hozzá. Hiányolta az anyagból, hogy 2002-2010 között volt egy utánpótlást támogató program, amely most nincs benne, pedig érdemes lenne megtartani. A gyógytestnevelés fejlesztési irányai kapcsán érdeklődött, hogyan lehet mihamarabb elindítani.
Katona Ferenc (Fidesz) sportszakmai szempontból kiválóan összeállított anyagnak nevezte a koncepciót. Beszélt a mindennapi testnevelés fontosságáról, a gyerekek számára ugyanis ismeretlen az izomláz. Aggasztó a gyógytestnevelés iránti növekvő igény, ami jelzi, egyre több gyerek szorul könnyített tornaórára. Örvendetesnek nevezte az úszásoktatást a városban.
Molnár Péter örömét fejezte ki, hogy végre van egy előterjesztés, ami mentén egyetértés alakulhat ki. Kiemelten fontosnak nevezte, hogy a város sportlétesítményeit minél hatékonyabban kihasználják. Támogatandónak nevezte a mindennapi tornaórát, de a tanórán túli sportolás is nagyon fontos, melynek feltételei megvannak a városban. Örömmel olvasta, hogy a fogyatékosok sportolási lehetőségeire is kitér az anyag. Kitért rá, hogy a vízilabda és az evező sportok tekintetében is lehetne nagyobb odafigyelés a jó eredmények érdekében, és, hogy a látványsportok is fejlődni tudnak. 
Jakab Péter elmondta, a Jobbik frakció elkötelezett a város sportélete iránt, így a koncepciót is támogatják, kérdés, hogy megfelelő támogatás lesz-e hozzá. A szabadidő központ gazdasági átalakítását nem támogatják, és javasolta, hogy a város szolaljon meg a diósgyőri rekortán kapcsán.
Kriza Ákos elmondta, nem csökkent 2011-ben a sportra fordított támogatás, 2012-ben pedig jelentősen növekszik, így minden adott, sikeresen fejlesszék a sportéletet.

Mokrai Mihály pozitívnak nevezte az úszásoktatást és az óvodai gyógytestnevelést, ezek a dolgok vezetnek előre. Elismeréssel beszélt arról, hogy Szabó Brigitta összegyúrta a három vízilabdaklubot. Kérte, hogy a megújuló energiák érdekében pályázzanak a sportlétesítmények kapcsán is, és érdeklődött a sakkélet jövője kapcsán.
Kiss János áttekintésként elmondta, a focicsapat feljött az első osztályba, első osztályú női kosárlabdacsapat lett, ami nem volt, szinten tartották a jégkorongot, kézilabda csapat most nincs az élvonalban, de nem tudták megmenteni, a vízilabda pedig fejlődés előtt áll. Sikerült sínre tenni a sportiskolát, egyre több nívós versenyt tudnak a városban szervezni. A szabadidős tömegsport tekintetében még van mit tenni, reméli, ebben jövőre előre tudnak lépni.
Földesi Norbert jelezte több egyesület a kilencedig hónap óta nem kapta meg a támogatását.
Kriza Ákos elmondta, azért nem lehetett utalni ezeket a pénzeket, mert az előző városvezetés kétmilliárd forinttal túllépte a keretet, ami átcsúszott az idei évre.
Benczés Miklós (Fidesz) elmondta, az előző városvezetés és megtette amit tudott a klubbért, bár voltak nem előremutató döntések.

Zsiga Marcell reagálásában elmondta az atlétika pályára felügyelnek, nem hagyják, hogy bármi történjen vele, amíg nincs meg az új helye. Megemlítette, hogy a stadion mellett elkészülnek a műfüves pályák. 250 milliós plusz támogatás érkezik a többi látványsportba, ami létesítményfejlesztésben, versenyeztetésben is nagy támogatás lehet. Úgy tűnik tornatermek felújítására is lesz pályázat, amin indulni szeretnének, de szabadidőpályára is pályáznak.
Kiss Gábor, a humán főosztály vezetője megköszönte mindenki közreműködését a koncepció elkészítésében. A szabadidős és nyugdíjas sport területén van még mit javítani. Kiemelt ügy a Diósgyőri Uszoda fejlesztése, a Kemény Dénesnél pedig konkrét cél az energetikai fejlesztés. A diósgyőri atlétika kapcsán megjegyezte a céljuk a megőrzése, sőt javítása, így kiemelten figyelnek rá. A koncepció az óvodai sporttól a tömegsporton át az élsportig igyekszik minden területen választ adni, végleges formája a költségvetés után alakulhat ki.
Szabó Brigitta, a Miskolci Sportiskola vezetője elmondta, a koncepció tartalmazza az energetikai fejlesztést a sportuszoda kapcsán, ahol megállapították, hogy a fűtésszabályozó szoftver nem működik jól, így ezt fejleszteni kell. A sakk kapcsán elmondta, történt előrelépés, a Kisbocsok Sakkegyesülettel működnek együtt, akik a terembérlet mellett a második edző bérét is magukra vállalták.

kozgyules_111215_ja_25.jpg

A 17-ik napirendi pont javaslat 2011/2012-es nevelési illetve tanévben indítható csoporttok, osztályok és alkalmazotti létszám meghatározásáról szóló V-186/22.817/2011. sz. közgyűlési határozattal módosított II-35/22.316/2011. sz. határozat módosítására. Az előterjesztés lényege, hogy a júniusban elfogadott határozathoz képest a 2011-2012-es tanév létszámadatait és az októberi adatszolgáltatást és az intézmények tantárgyfelosztását felülvizsgálva megállapítható, hogy az Eötvös József Építőipari, Művészeti Szakképző Iskola alkalmazotti létszáma a feladatellátás létszámszükségletéhez képest 21 pedagógus és egy fő egyéb alkalmazotti álláshely többletet mutat. Valamennyi álláshely betöltetlen, ezek megszüntetésére tesz javaslatot az előterjesztés.  

18-ik pontként tűzte napirendre a közgyűlés a javaslatot a Miskolci Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft. ügyvezetői pályázata kiírására. A zenekar igazgatójának megbízatása 2012. június 30-án lejár, ez teszi szükségessé a pályázat kiírását.

Nemzetközi projektek


Összevontak három napirendi pontot, ezek a 19-es, 20-as, 21-es, vagyis javaslat Work, competences and generational transfer (GENERATIONS)' azaz a Munka, kompetenciák és generációs tudástranszfer című INTERREG IVC CREATOR projektben projekt partnerként való részvételre. Javaslat a „Regionális stratégiák a katasztrófa megelőzésben (CIVPRO)” projekt projektkiterjesztésében való részvételre. Javaslat a „A klímaváltozás hatástervezése a folyó és állóvizek veszélyhelyzeti elemzése tekintetében (WATCH)” projektben projekt partnerként való részvételre.
Jakab Péter értetlenségét fejezte ki, hogy miért angol címeket használnak. Azt sem értette a 19-es kapcsán, hogy miért kell az idősebb korúakat visszavezetni a munka világába, amikor a fiatalok sem jutnak munkához.
Kovács László szerint, ha egy projektnek nemzetközi neve van, akkor ezt kell használni. Hozzátette, ez nem fogja érinteni a fiatalok munkavállalási lehetőségét, európai pénzeket lehet jó cél érdekében felhasználni, így támogatásra érdemes.
Földesi Norbert a katasztrófa megelőzési projekt kapcsán megjegyezte nem egyértelmű, hogy a katasztrófa megelőzési tájékoztatást, hogyan kapják meg az idősek.
Pfliegler Péter alpolgármester szerint nem kellő figyelemmel olvasta el Jakab Péter az anyagot, de egész Európa nem figyel oda a problémára, hogy egyre kevesebb ember tart el egyre többet. De az anyagban nem arról van szó, hogy csak az időskorú lakosság visszavezetése történik a munkaerőpiacra, hanem arról, hogy a hatalmas tudást és tapasztalatot átadják a fiataloknak. A másik projekt kapcsán elmondta, pontosan az idősebb korúakra szeretnének koncentrálni, amely éppen Miskolc kezdeményezése a projektben.


22-es napirendként tárgyalták a javaslatot a Miskolc Megyei Jogú Város önkormányzatának tulajdonában lévő 12801 hrsz-ú ingatlan (Kiskőbánya) telekalakításához kapcsolódó tulajdonviszonyok rendezésére. Ez a Feszty Árpád és Pacsirta utcák által határolt önkormányzati terület kapcsán elindult telekalakítási eljárás kapcsán szükséges lépéseket takarja.

A képviselőtestület elé 23-ik napirendi pontként került a javaslat Miskolc, Kossuth tömb fejlesztési kötelezettséggel történő értékesítéséhez kapcsolódó ingatlan vásárlásra és tulajdonközösség megszüntetésére. Ennek részleteiről korábban már beszámoltunk.


A 24-ik napirendi pont előterjesztése javaslatot tett a „Miskolci Védőnők az egészséges és boldog családokért” című pályázat keretében elnyert támogatás pénzmaradványról történő lemondásra. A pályázati támogatásból az Egyesített Bölcsőde és Egészségügyi Szolgálat elavult eszközparkját fejlesztették. Az eredetileg tervezett költséghez képest azonban majd másfél millióval került kevesebbe a beszerzés, így erről az összegről az önkormányzatnak le kell mondania.

A képviselők elé került Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város és a koreai Asan városa között létrejött testvérvárosi megállapodás jóváhagyására is. Ahogy arról portálunk is többször beszámolt Miskolc testvérvárosi megállapodást kötött a Dél-koreai Asan városával, melynek képviselői több napot töltöttek városunkban.


Közgyűlési munkarend


27-ik napirendi pontként javaslat került a közgyűlés elé az önkormányzat 2012. I. félévi munkatervének megállapítására.
Tompa Sándor jelezte, a korábban megfogalmazott városvezetői célkitűzések nem jelennek meg a munkatervben, ezért hét módosító indítványt nyújtottak be. Megvitatásra érdemesnek ítélik Miskolctapolca fejlesztését, közlekedési koncepciót, építési szabályzat felülvizsgálatát, a Miskolc Holding beszámolóját, a lakótelep rehabilitációs programot, a városrészek fejlesztési programjait, illetve az ingatlanfejlesztési koncepciót.
Kriza Ákos elmondta, minden javaslattal nyitott kapukat döngetnek, de az időponttal nem tudnak egyet érteni, akkor hozzák őket a közgyűlés elé, ha megfelelő módon elő lesznek készítve.
Jakab Péter arról szólt, hogy egyetlen előterjesztés sem szól a város közbiztonságáról, rendőrkapitányi beszámoló sincs, pedig az tavasszal szokott lenni. Friss adatokat sorolt emelkedő bűncselekmények számáról, ezért úgy véli, van miről beszélni, és javasolta kerüljön napirendre a rendőrkapitány beszámolója.
Kriza Ákos elmondta, kötelező a kapitánynak beszámolnia, így erre sor fog kerülni.
Kovács László jelezte, hogy a KDNP frakció támogatja a Jobbik módosítóját, amely májusra javasolja a rendőrkapitány beszámolóját.
Kiss János megjegyezte, a nagy tempó akkor is ráfért volna a városra, amikor az előző vezetése volt, de nagy szünetek voltak a közgyűlés működésében.


A rendes napirendek közül utolsóként a 28-adikat tárgyalta a grémium, mely tájékoztató Miskolc Kistérség Többcélú Társulása 2011. II. félévi működéséről.




Sürgősség napirendek

Sürgősséggel került a közgyűlés elé a Szinva patak helyreállításának második üteme kapcsán menedzsment feladatok ellátásáról szóló javaslat. Bartha György jelezte, az első szakasznál komoly gondok voltak a lakossági összehangolás kapcsán, kérte a második ütembe hagy kapcsolódjon be, hiszen az önkormányzati körzetéről van szó.

Javaslat került a grémium elé az Iránytű Avasi Szociális Szolgálat Leszih úti konyhájának bezárásáról, melyet az intézmény a másik kettő mellett nem tud gazdaságosan fenntartani.
Kovács László jelezte, ellátatlan terület nem marad és spórol is az intézmény, miközben elbocsátás nem várható, mert két fő nyugdíjba kerül, kettőnek a határozott idejű szerződését nem hosszabítják meg.

Szintén tárgyalták a Szentgyörgy utcai egészségügyi centrum kapcsán született előterjesztést, amely annak kezelőjére tesz javaslatot, illetve a gyógyszertár bérlőjére.
Kovács László bejelentette, hogy december 20-án kedden a Tömörkény utcán adják át az egészségházat, míg az Avason december 21-én.
Mokrai Mihály az előző városvezetés sikerének is nevezte az egészségházakat, melyekről az idő bebizonyíthatja, hogy jó ötlet volt. Remélte, hogy a továbban tervezett további házak is megvalósulhatnak majd.

Szintén sürgősséggel tárgyalták a Városi Kártya főbb rendszerének kidolgozására megszabott határidő meghosszabítására tett javaslatot a képviselők. Ez november 30-a volt, de az új javaslat kétfordulóssá tette, melyhez a részletes kidolgozásra 2012. február végére tett javaslatot. Március 30-al vezetnék be, amely pontgyűjtő és kedvezményekre jogosult, a nyereség felhasználására javaslatot tehet a kártya birtokos.
Tompa Sándor elmondta, a várt koncepció csupán néhány mondat. Sérelmezte, hogy nem készült el az anyag a megadott határidőre. Tompa Sándor szerint számtalan kérdés vetődik fel, például, hogy mi lesz az év vége és március között.
Seresné Horváth Zsuzsanna elmondta, 15 ezer kártya van használatban, amiből 40 milliós bevétele van a cégnek, míg a Holding cégei 60 millió forintot buknak rajta. A kártyatulajdonosok pedig a Holdingtól csupán havi száz forint támogatást kap. A képviselő szerint bizonyíték arra, hogy csak a Holding cégek tartották életben a kártyát, hogy a szerződésbontás után a cég megszünteti a rendszert.
Mokrai Mihály jelezte, hogy a rendszert működtető cég beperelte a várost és a Holding cégeit. Érdeklődött, hogy próbálták-e a tulajdonostól megvenni a Miskolc Kártyát, illetve, hogy az új kártyarendszert ki fogja üzemeltetni.
Földesi Norbert megjegyezte, megint van valami, ami a „majdról” szól. Többször ígérték, de még sincs készen.
Kiss János elmondta, a Holding tagvállalatai viszik ezt a kártyát sikerre, és jelenleg nincs nagy teherbíró képessége a cégeknek, nincsenek könnyű helyzetben, és meg kellett várni ezt a közgyűlést, hogy kiderüljön milyen díjemelésekre van lehetőség, és milyen lesz jövőre a teherbíró képességük. Hozzátette, ha városi tulajdonban lenne a Miskolc Kártya, akkor nem kellene újat kidolgozni.
Kovács László jelezte, hogy az MVK a kedvezményt januárban és februárban is biztosítja. Azt szeretnék majd, hogy sokkal több kedvezményt kaphassanak a miskolciak, méghozzá alacsonyabb kártya ár mellett.
Tompa Sándor jelezte, hogy szívesen részt vennének a kártya koncepciójának a kidolgozásában.
Simon Gábor elmondta, csak az tudja az MVK-nál igénybe venni a kedvezményt, aki harminc napos bérletet vásárol, és ezt még december 31-ig megveszi.
Kriza Ákos elmondta, látta, hogy nincs kész időre az új rendszer és kérte, hogy legalább átmeneti megoldás szülessen, ez történt. A város valóban azért hozta létre a kártyarendszert, hogy erősítse a lokálpatriotizmust, de nem azért, hogy magánzsebeket tömjön ki. A rendszert ugyanis átjátszották egy MSZP-hez közeli tulajdonú cégnek, amelynek a tulajdonosa a Holding vezetésében foglalt helyet. Most pedig az illető 30 millió forintért felajánlotta a városnak a rendszert, miközben szinte ingyen jutott hozzá. A jövőben az új kártyarendszert a Holding saját maga üzemelteti majd.


Közérdekű kérdések

A közérdekű kérdések elején Kriza Ákos beszámolt róla, hogy aláírták a Diósgyőr-Lillafüred fejlesztési projekt támogatási szerződését.

Váradi Gábor, a cigány kisebbségi önkormányzat vezetője tájékoztatót nyújtott át a képviselőknek az önkormányzat elmúlt egy évi munkájáról. Elmondta, példaértékű összefogással valósultak meg a programjaik, mint a nyári tábor, a takarítási akció, vagy a jelenlegi is futó karácsonyi akció. Utóbbi kapcsán elmondta december 21-én az Újgyőri főtéren, míg 22-én a Mindszenti plébániánál fognak ebédet osztani, de rengeteg ruha is összejött, melyet szintén szétosztanak majd.

Fodor Zoltán arról beszélt, hogy negyedik alkalommal rendezi meg a várostörténeti vetélkedőt. Bíztatta a gyerekeket, hogy jelentkezzenek a vetélkedőre.

Kovács László örömét fejezte ki, hogy rendelkezésre fog állni a kétmilliárd forint a vár és környéke, illetve Lillafüred fejlesztésére. Újra jelezte, hogy a Royal közben nagyon sok a galambürülék, és kérte, hogy a diósgyőri villamospályaépítés kapcsán elvett parkolókat kompenzálják.

Jakab Péter a kiliáni lakótelep kapcsán jelezte, jelentősen nőtt a kisgyermekes családok száma, viszont csupán két uniós játszótér van, amit kinőttek. A városüzemeltetési osztálytól levelet kapott, hogy a villamospályaépítés kapcsán játszótér is épülne a Peja parkban, de nem tudni róla semmit. A volt Otthon étterem előtti teret a hajléktalanok életvitelszerűen használják, ott alszanak, végzik a dolgukat, így nem tudják az ott élők használni. Erre kért megoldást.

Kiss János a napokban Simon Gábor háza előtt tartott sajtótájékoztató kapcsán szólalt fel, melyet elmondása szerint már az országos sajtó is címlapon hozott. (Cikkünk a témában itt) Mivel Simon Gábor a Parlament etika bizottságának elnöke elmondta, annyi etikai tartaléknak kellene lennie a szocialisták között, hogy az elnök tudja a szomszéd földjére kéretlenül nem megy át és nem nyírja ott a füvet. Lehet arra hivatkozni, hogy szívességből tette, de egy ügyvéd tudja azt, hogy ha évekig valaki rendben tart egy területet, akkor azt elbirtokolhatja. Simon Gábornak tudnia kellett volna, hogy ebben az esetben kerítést kellett volna felhúzni, és nem lépni át. Simon Gábor nem vont le konzekvenciát az ügyben, javasolják neki, hogy a frakcióvezetői posztról mondjon le, és adja át azoknak a fiatalabb képviselőtársainak, akik talán még emlékeznek az óvodában tanult etika alapjaira – tette hozzá Kiss János.

Kovács Józsefné a Dóczy József utca rossz közbiztonsága kapcsán szólalt fel, ahol a közterület-felügyelet már intézkedett, de rendőrségi segítségre is szükség lenne. Jelezte, hogy szombaton a választókörzetében három helyen tart karácsonyi ünnepséget.

Pakusza Zoltán a 6-os busszal utazók érdekében kérte, hogy az Újgyőri főtéren ezen busz megállójának is legyen esőbeállója. A Csermőkei úton lakók nehezen tudnak hazamenni, mert életveszélyes az utca egy szakaszán a gyalogos közlekedés, ahol nincs járda. A 69-es busz végállomása a Majláti végállomáson lesz, most a gyerekeknek át kell kelni az úttesten, akik a közeli iskolába járnak, ami balesetveszélyes.

Tompa Sándor érdeklődött, hogy elkészítette-e a felkért cég a Tapolcafejlesztési tanulmányt, kifizették-e már, és mikor lehet megnézni. A távhő ára kapcsán kormányzati döntések születtek, érdeklődött, hogy tud-e valamit a városvezetés, mi vár a távhős lakásokban élőkre, valóban díjemelés lesz-e februárban. Kérte újra, hogy az önkormányzati törvény alapján részt vehessen a szocialista frakció a városi kártyarendszer kidolgozásában.
Kriza Ákos emlékeztetett rá, hogy a korábbi városvezetés úgy akart fejleszteni, úgy fizetett munkákért tapolcai fejlesztések kapcsán, hogy engedélyük sem volt rá. Elmondta, elkészült a fejlesztési koncepció, ezt nyilvánosságra fogják hozni, és tervpályázatokat fognak ez alapján kiírni. A kártya kapcsán elmondta, várja a képviselőket, hogy részt vegyenek a bizottsági munkában.
A távhő ára kapcsán Vécsi György, a Miskolc Holding Zrt. igazgatója elmondta, maradnak az árak, nem lesz emelés jövőre. 

Mokrai Mihály arról beszélt, hogy a miskolci középiskolák előkelő helyen végeztek az országos rangsorban. A Széchenyi utcai MIK lakók azzal keresték meg, hogy hajléktalanok költöztek be egy lakásba.

Seresné Horváth Zsuzsanna Jakab Péter felvetésére elmondta, valóban nincsenek még konkrétumok a játszótér kapcsán, de több fórumon felvetődött, és többen féltik a Peja Győző tér érintetlenségét. Sokan keresték meg az avar elszállítása kapcsán, jelezte a problémát a Városgazdának. A Kuruc utcai parkban délután háromkor várja az ott élőket egy kis ünnepségre.

Gazdusné Pankucsi Katalin szintén jelezte, hogy a körzetében hamarosan elszállítják a kritikus helyekről a lehullott leveleket. December 19-én 16.30-kor a komlóstetői salakpálya karácsonyfájánál mindenkit vár karácsonyi ünnepségükre.

Simon Gábor szerint őt a Holding alkalmazottja, Kosztica Patrik, mint Fidesz aktivista, és Nánási-Kocsis Norbert kereste meg a házánál, akik vaskos hazugságokat mondtak. Majd a közvélemény eldönti kinek volt igaza, de a bíróság is döntést hozhat, ott fogja az igazát bizonyítani. Furcsának találta, hogy a polgármesteri hivatalnak küldött leveléből hogyan idézhetett a Fidesz frakcióvezetője. Mivel nem szólnak bele, ki a Fidesz frakcióvezetője, ezért kéri a Fidesz se szóljon bele, náluk ki az.

Varga Gergő elmondta, ha mindenki csak annyira tartaná rendben a területét, mint Simon Gábor, akkor nem lenne ilyen szemetes a város, és nem kellene milliókat költeni a takarításra. Megkérdezte a BIT 818-as városházi autóval ki jár, mert rokkant helyen parkolt egy internetes kép szerint.

Kriza Ákos szerint jó rendben tartani egy területet, de ha körbekerítjük, akkor azt már nem tudja más közterületként használni.

A végszavazásnál minden előterjesztést elfogadtak.

Kriza Ákos jelezte, hogy rendkívüli ülést fog összehívni a város hitelezésével kapcsolatban december 21-én. A következő rendes ülés 2012 február 16-án lesz.


Szepesi S. - Horváth I.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!