Pályázatok

Esélyt teremt, jövőképet ad

2011-11-28 13:10

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Új foglalkoztatókkal, öltözőkkel, energiatakarékos berendezésekkel és 150 négyzetméterrel bővül az Új Széchényi Tervnek köszönhetően a cigándi óvoda. Az intézmény felújítására az önkormányzat több mint 45 millió forintot nyert.

A Cigándon és a környező településeken élő anyukák is nyugodt szívvel állhatnak majd vissza munkába, miközben a város legkisebb lakóit biztonságban, korszerű eszközökkel felszerelt kényelmes épületben és szakszerű felügyelet alatt tudhatják.
A közösség felismerte, hogy az intézmény fejlesztésével a város népességmegtartó képessége, a település fiatal, képzett munkaerőt megtartó lehetőségeinek növelése érhető el. Az óvodában folyamatosan emelkedik a halmozottan hátrányos helyzetű roma gyerekek száma. A város vezetése reméli, hogy a modern körülményekkel elősegíthetik a hátrányokkal érkező fiatalok felzárkózását és olyan esélyekkel indulhatnak az életben, akárcsak szerencsésebb társaik.

A növekvő szociális problémák és a meggondolatlan gyermekvállalás eredményeként sajnos Cigándon és környékén egyre több gyermek születik mentális vagy testi fogyatékossággal. Így az óvodának is fel kell készülnie a fogyatékkal vagy hátrányokkal érkező kisdedek befogadására. A gondozók célja, hogy ezek a gyermekek mihamarabb beérjék egészséges társaikat, hiszen fejlesztésükkel a kezdeti hátrány ledolgozható.
A 45 672 388 millió forintos beruházásból a meglévő épület teljesen felújításra kerül. Korszerűsítik a fűtési rendszert, a hőszigetelést, és a modern nyílászárók beszerelésével gazdaságosabb lehet majd a működés is. A gyermeklétszám növekedése miatt az épület területét 150 m2-rel bővítik: 2 új csoportszobával, öltözővel, mosdókkal, új foglalkoztatókkal egészül ki az óvoda. Az épületet és környékét az előírásoknak megfelelően akadálymentesítik, így nemcsak a fogyatékkal élők használhatják önállóan az intézményt, de a babakocsival érkező édesanyáknak sem kell segítséget kérniük. Az épület korszerűsítése mellett speciális fejlesztő eszközöket, tartós és környezetbarát bútorokat és készségjavító felszereléseket is beszereznek.

A beruházással a kor követelményeinek megfelelő óvoda jön létre, mely jelentősen növeli a település népességmegtartó erejét. A projektmegvalósítás során legfőbb cél, hogy az esélyegyenlőség elvét szem előtt tartva csökkentsék a nevelés-oktatás minőségében meglévő különbségeket, megteremtsék az egészséges környezet és a hatékony nevelés infrastrukturális feltételeit, biztosítsák a minőségi neveléshez a - kirekesztés nélküli – hozzáférést, mindezt természetesen a méltányos nevelési környezet alapkövetelményeinek figyelembe vételével.

A projekt az Észak-magyarországi Operatív Program keretében a VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft., mint közreműködő szervezet segítségével valósulhat meg.

Az Új Széchenyi Terv Magyarország felemelkedésének és talpra állításának programja. Fókuszában a dinamikus foglalkoztatás-bővítés, a vállalkozói szféra megerősítése és a tartós gazdasági növekedés áll.
Az Új Széchenyi Terv pályázati lehetőségei 2011. január 14-étől érhetők el a www.ujszechenyiterv.gov.hu honlapon.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!