Gazdaság

Elindult a beruházás

2008-06-18 09:44

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE ipari-park.jpg

Elindult a Mechatronikai Ipari Park beruházása a héten. Az első munkagépek már dolgoznak a területen, de a hét végére negyven eszközzel készítik már elő majd a közművesítést.  Fotók

A közelmúltban lezárul közbeszerzési eljárást követően hétfőn megkezdődtek a Mechatronikai Ipari Park kivitelezési munkái, amelyek a terület infrastruktúrával való ellátását, utakkal való feltárását jelentik. Így a repülőtér melletti Miskolci Ipari Park hamarosan olyan 45 hektáros, összközműves zöldmezős területtel bővül, amelyen egy itt letelepülni kívánó befektető azonnal megkezdheti működését.
Az európai uniós támogatással megvalósuló projektet vezető konzorcium – a Miskolc Holding Zrt. és a Mik Zrt. – fontosnak tartja hogy a fejlesztésben leginkább érintett, az ipari parkban telephellyel rendelkező társaságokat első kézből tájékoztassa a projekt előrehaladásáról.
Ennek érdekében az elmúlt héten a projektgazdák megbeszéléseket, fórumot tartottak, melyen az érdeklődők az építési munkálatokról, illetve azok tervezett ütemezéséről értesülhettek. Lehetőség nyílt a projekt vezetőivel, tervezőivel, kivitelezőivel való beszélgetésre, így a fejlesztés során felmerülő kérdések, felvetések, esetleges problémák megvitatására is, hozzájárulva azok időbeni megismeréséhez és hatékony megoldásához.
A területen jelenleg a közművesítést és az útalap építését kezdték el, tudtuk meg Bencsik József művezetőtől. A hét végére már negyven munkagépe dolgozik majd a területen a kivitelező FK Raszternek. Az út alatt csatorna és szennyvíz vezeték fut majd, míg az út mellett ivóvíz. Ugyanakkor leszedik harminc centiméter vastagságban a humusz réteget a területről, majd feltöltik, hogy „tükörsimaságú” legyen. Ezt követi majd a tereprendezés, és kerítésépítés.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!