Közgyűlés

Újra a közgyűlés előtt a tapolcai strand ügye

2011-11-13 12:41

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE tapolca_2010_nov_strand.jpg

A miskolci közgyűlés novemberi ülésén újra tárgyalnak a Miskolctapolca fejlesztését célzó elképzelések előkészítéséről. Mint ismeretes, októberi ülésén a képviselő-testület javaslatot fogadott el a Turisztikai attrakciófejlesztés Miskolctapolcán című tervezett projekthez kapcsolódó előkészítési költségek fedezetének biztosítására. Az akkori vita során már érdeklődtek a képviselők arról, hogyan áll az egykori strand területe miatt fennálló per, illetve jelzálogjog-bejegyzés, hiszen ez problémát okozhat a pályázatban.

Czinkné Sztán Anikó, a Miskolci Turisztikai Kft. ügyvezető igazgatója akkor elmondta, hogy a Debreceni Ítélőtábla megsemmisítette a határozatot és visszaküldte első fokra. Megtették a szükséges lépéseket, hogy ez ne gátolja a pályázatot. Kisebb-nagyobb jogviták voltak, ezeket elkezdték letisztítani, amivel nagyon szépen állnak, ha lezárul, be fog számolni a közgyűlésnek. Szólt arról is, hogy tervezik a jelzálogjog-bejegyzés áthelyezését egy másik ingatlanra, hogy így a terület tehermentes és pályázható legyen. A novemberi ülésen az egyik előterjesztés éppen erre tesz javaslatot.

tapolcat.jpgA jelzálogjog-bejegyzés abból az időből származik, amikor még a Tapolcai Kék Hullám Kft. üzemeltette a Tapolcai Strandfürdőt. A 11 millió 250 ezer forintos, vissza nem térítendő támogatást egy vízforgató berendezés telepítéséhez vették igénybe. Mivel a társaság volt a támogatási szerződés alanya, adósként azt jegyezték be az ingatlan-nyilvántartásba. A vízforgatót üzembe is helyezték, ám a feltételek szerint tíz évig üzemeltetni is kellett volna. Ez azonban több okból sem sikerült. A vízforgató mintegy 2 millió forint értékű alkatrészét ugyanis 2005-ben eltulajdonították, enélkül pedig a berendezés üzemképtelenné vált.

2005. augusztus 31-étől a Kék Hullám Kft. üzemeltetési szerződését az önkormányzat felmondta, 2009-ben pedig megkezdte a meglévő medencék és infrastruktúra bontását. A berendezés újbóli üzembe helyezésére értelemszerűen csak a jövőben megvalósuló új fejlesztésekkel nyílik lehetőség, addig azonban a feltétel nem teljesül. A vissza nem térítendő támogatás biztosítására bejegyzett jelzálogjog jogosultja a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium jogutódja, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, és addig áll fenn, amíg a kötelezett a támogatási szerződésből eredő valamennyi kötelezettségének eleget nem tett.

Egyébként a Tapolcai Kékhullám Kft. jelenleg felszámolás alatt áll, valamint a Miskolc önkormányzatával és a Miskolctapolca Fejlesztési Kft.-vel perben áll.Ezért kellett más megoldást találni – ez a jelzálogjog átterhelése egy másik ingatlanra. Ilyennel a Miskolci Turisztikai Kft. nem rendelkezik, ezért az önkormányzat tulajdonában álló, és megfelelő fedezetet nyújtó ingatlant választottak ki, jelesül az Aradi utca 15. alatti épületet. A tehermentesítéséhez szükséges jelzálogjog-átjegyzéshez a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség már hozzájárult, tehát csak a képviselőknek kell rábólintani, hogy ez az akadály elháruljon a pályázhatóság útjából.

H. I.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!