Közélet

Selyemrét: megkezdődött az építkezés

2011-10-27 16:05

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE selyemret_111027_ja_6.jpg

Megkezdődtek a Selyemréti Strandfürdő bővítési, építési munkái csütörtökön. A kivitelező Hajdúép Kft. délelőtt munkagépekkel vonult fel a területen, és megkezdte a közművek kiváltását. Az építkezéssel 270 nap alatt végeznek a tervek szerint, így jövő nyáron már használható lesz az újjászületett legendás strand.

Mint arról hét elején beszámoltunk a szerződéskötésre azután kerülhetett sor, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság október elején megszüntette a Selyemréti Strandfürdő medenceépítésére kiírt pályázat eredménye ellen a harmadik helyre rangsorolt pályázó kérelme alapján indított jogorvoslati eljárást. Az érvényes ajánlatot tevők közül a legalacsonyabb összegű – 893.704.996 forint – ellenszolgáltatást megajánló Hajdúép Kft. ajánlattevőt hirdette ki győztesnek az ajánlatkérő Miskolci Turisztikai Kft.

selyemret_111027_ja.jpg

A műszaki tartalomnak megfelelően, egy öt egységből álló termálvizes, feszített víztükrű, vízvisszaforgató-szűrő rendszerű, összesen 1728 négyzetméter vízterületű medencecsoport épül, dögönyöző medencével (232 négyzetméter), ülőmenedencével (727 négyzetméter), egy 25 méteres úszómedencével (425 négyzetméter), csúszdákkal, csúszdamedencével (206 négyzetméter) és egy háromtagú gyermekmedencével (138 négyzetméter)

A kivitelezésre 270 nap áll rendelkezésre, de a kivitelező cég reményei szerint ennél hamarabb is elkészülhet a bővítés, amennyiben az időjárás engedi. Az új, rendelkezésre álló technológiáknak köszönhetően, csak akkor kell leállni a munkákkal, ha a hőmérséklet tartósan -6 Celsius fok alá csökken.

selyemret_111027_ja_1.jpg

T.Á.

Fotó: J. Á.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

  • 2011-10-27 18:59

    Tompa Sándor

    Megkezdődik a visszaszámlálás!

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!