Közélet

Új helyszín, közérdekű témák: ülést tartott a miskolci közgyűlés

2011-10-20 07:57

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE kozgyules-111019ml_24.jpg

Októberi ülését tartotta csütörtökön Miskolc város közgyűlése. A polgármesteri tájékoztatók, napirend előtti hozzászólások után zárt ülést tartott a grémium, ahol személyi kérdésekről döntöttek – egyebek között aljegyző megválasztásáról, valamint önkormányzati biztos kinevezéséről a miskolci színházba. A testület új rendeleteket alkotott a közterületek használatáról, a szennyvízkezelésről, emellett több pályázat beadásáról is döntöttek a képviselők.

A városháza átépítése, felújítása miatt az üléseket mostantól előreláthatólag januárig a polgármesteri hivatal Petőfi utca 1–3. szám alatti épületében tartják.

Az ülés kezdete előtt Tompa Sándor és Mokrai Mihály MSZP-s képviselők sajtótájékoztatót tartottak az épület előtt, tiltakozva az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatának tervezett módosítása ellen, amely a gyorsabb ügymenet érdekében megszüntetné a napirend előtti hozzászólásokat, napirend utánra téve a közérdekű bejelentések lehetőségét. Az ellenzéki képviselők mindezt a demokrácia „temetéseként” értékelve, elégették és urnába helyezték az eddigi SZMSZ egy példányát.

kozgyuleselott_szmszegetes_111020_ml.jpg

Polgármesteri számvetés

Kriza Ákos napirend előtt elmondta, szokássá vált a magyar politikai életben, hogy a vezetők évente beszámolnak, ő maga is úgy gondolta, hogy a polgármesternek, mint a közvagyon első számú felelősének és őrzőjének, kötelessége a számvetés: hol tartunk, mi az örökségünk, milyen terheket cipelünk? Mint mondta, gazdasági vészhelyzetben vették át a város irányítását, az első számú feladat az volt, hogy biztosítani tudják a napi működést. Kétmilliárdos kifizetetlen számlát hagyott rájuk az előző városvezetés. keresni kellett a megoldásokat. Kriza Ákos szerint folyamatosan a korábbi vezetés hibás döntéseinek a következményeivel szembesülnek. Az ezek megoldására tett, állandó erőfeszítések pedig az érdemi munkától vesznek el pénzt és energiát.
Kriza Ákos megemlítette az „örökül kapott” közbiztonsági helyzetet, munkanélküliséget is - mint mondta, az is érthető lett volna, ha a város ilyen körülmények között összeomlik. Kemény munkával, nem egyszer fájdalmas intézkedésekkel sikerült egy takarékossági konszolidációt végrehajtani. Az új vezetés irányításával, a lakosság közreműködésével a város elmozdult a holtpontról, ami alapja lehet az új költségvetés tervezésének. Köszönet illet mindenkit, aki részt vállalt, vállal az áldozatokból.

Mint elhangzott, máris látszanak eredmények: a finn, kínai, német beruházások célegyenesben vannak, megtelt az ipari park. Azonban nem elég várni a befektetőket, fel is kell készülni a fogadásukra. Kevés például a jól képzett szakmunkás, ezen is változtatni kell, a szakképzés átalakításával. Kriza Ákos megemlítette a 2008-as tapolcai népszavazás eredményét is, a városrész leválásáról, ami komoly figyelmeztetés és kudarc volt az akkori városvezetés számára. Mint fogalmazott, a kölcsönös bizalomvesztés állapotából indultak el Tapolcát illetően, és a politikai ellenfelek mindent megtesznek azért, hogy ne érjenek célt a városrész fejlesztésében.

kozgyules_111020_ml_2.jpg

– Tapolca kérdése az első helyen áll számunkra, az élhető város megteremtésére irányuló programunkban – emelte ki a polgármester, elmondva, hogy Miskolc új főterét is a városlakókkal együtt kívánják megépíteni. Azt szeretnék, ha ez az „agóra” a helyi közösség alkotása lenne. Kriza Ákos utalt rá, hogy amikor Orbán Viktor nemrégiben Miskolcon járt, két órán át tárgyalták Miskolc fejlesztési terveit. „Ezek a tervek most a miniszterelnök asztalán vannak – nem a fiókjában, az asztalán!” – emelte ki Kriza Ákos. Mint mondta: szerethető, élhető várossá fogják tenni Miskolcot, mert ez az otthonunk, mindannyiunk otthona.

Napirend előtt

Váradi Gábor, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke eddigi sikeres kezdeményezéseikről szólt napirend előtt - például a homlokzat-felújításokról a MIK részvételével a számozott utcákban. Akisebbségi vezető szociális problémákra is felhívta a figyelmet, és további kezdeményezéseket említett: például a kiskert-mozgalmat, a rászorulók élelmiszer-ellátásának biztosítása érdekében. A lengyel kisebbségi önkormányzat képviselői meghívták a közönséget a Romek-emlékoszlop koszorúzására, ismertették az emlékmű történetét, és martin-kertvárosi közlekedési problémák megoldását kérték.

Kiss János, a Fidesz-frakció vezetője napirend előtt utalt Kennedy elnök híres, 1963-as berlini beszédére, amikor az amerikai elnök szolidaritásból németül mondta: "Én is berlini vagyok!" Utalva ezzel arra, hogy hiába vették körül fallal Berlint a kommunisták, attól még egy szabad város. Ő pedig egy szabad ember, tehát berlininek vallja magát.
- A politikában nem lehet az alapján minősíteni, ki hol született - hangsúlyozta a frakcióvezető, - Kennedy a több millió áldozatot követelő háború után is képes volt felülemelkedni ezen! Kiss János elmondta, annak kapcsán említi meg mindezt, hogy Káli Sándor, volt szocialista polgármester „furcsa politikai játszmát játszik”. Mint a frakcióvezető fogalmazott, „az, hogy Káli Sándor elveszítette a választást, önmagában még nem baj, nem szégyen. Az a magatartás azonban, amit azóta folytat, mára olyan erkölcsi problémákat vet fel, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni”. - Ha kritizálni szeretné a jelenlegi vezetés munkáját, az normális. De ehhez be kellett volna ülni a közgyűlésbe, és szemtől szembe elmondani a kifogásait. Ő ezzel szemben blogokat vezet, amiben sajátos módon gyakorol személyeskedő, erkölcsileg kifogásolható kritikát - hangoztatta Kiss János.
 
Mint mondta, Káli Sándor blogjaiban úgy fogalmaz, hogy „messziről jött idegenek vezetik a várost”. Kiss János szerint ezzel a stílussal Káli Sándor már a demokratikus és erkölcsi minimumot sem üti meg: látható, hogy amikor már szakmai kritikákkal nem tudja illetni utódját, akkor azt állítja célpontba, hol született. Kiss János úgy vélte, „Káli Sándor munkássága baljós árnyként lengi be a miskolci baloldalt”, gondolkodjanak el ezen, és emeljék fel szavukat a baloldalon is Káli Sándor tevékenysége, stílusa ellen. A frakcióvezető emlékeztetett rá, mekkora felháborodást keltett a baloldalon, amikor néhány éve ifj. Hegedűs Lóránt „galíciai jöttmentekről” beszélt, és kirekesztésükre szólított fel. Kérte, emlékezzenek erre vissza most, amikor Káli Sándor erdélyi származása miatt támadja Kriza Ákos polgármestert. Kiss János kihangsúlyozta: mindenkihez fordulnak, aki Miskolcon elítéli ezt: mondják közösen, hogy „én is erdélyi vagyok”, ne engedjék kirekeszteni az erdélyi magyarokat.

Kovács László (KDNP) úgy fogalmazott, az MSZP nem tudja kiheverni a vereséget, országosan is a szétesés, szakadás szélén áll, és Miskolcon sem tud felelős ellenzékként viselkedni. Hibát hibára halmoznak, el akarták hitetni például a közelmúltban, hogy Kriza Ákos már korábban eldöntötte a Földes Gimnázium névváltoztatását, holott erről szó sem volt. A polgármester megmondta, hogy nem dönt addig, míg meg nem hallgat minden álláspontot, érvet, és így is történt. Kovács László kihangsúlyozta, hogy Kriza Ákos felelős városvezetőként viselkedett, soha nem folyt még ilyen horderejű kérdésről, ennyire higgadt és kulturált diskurzus. A képviselő megköszönte ezt a polgármesternek, majd a DVTK sikereiről szólt, amelyek joggal töltenek el büszkeséggel minden miskolcit.

Simon Gábor (MSZP) frakcióvezető a választások óta eltelt egy évről szólva annak a véleményének adott hangot, hogy nem teljesültek a jelenlegi városvezetés választási ígéretei. Ezerrel több munkanélküli van, mint egy évvel ezelőtt, az ígért beruházások ügyében gyakorlatilag „kapavágás sem történt”, az ezzel kapcsolatban legtöbbet emlegetett a finn cég pedig még 2009-ben került kapcsolatba Miskolccal, most már csak a tárgyalásokat kellett befejezni. Simon Gábor szerint sem a lakosság megtartása, sem a közbiztonság területén nem történt előrelépés, "az ígéretek el sem indultak a teljesülés irányába". Egymás érik viszont a problémák, a frakcióvezető visszautalt egyebek mellett a cafetéria, az iskolatej, a MISEK-bérkompenzáció, illetve a Földes Gimnázium névváltoztatásának ügyére. A képviselő úgy fogalmazott, „meg kell védeni a miskolci iskolákat”, folytatni kell az intézmények felújítását, a panelprogramot. Vissza kell adni a zárolt kétmilliárdot, rendbe kell hozni a város költségvetését. Simon Gábor kihangsúlyozta, hogy az új uniós fejlesztési programban Miskolcnak 2014-re kész tervekkel kell rendelkeznie és felajánlotta az MSZP-frakció közreműködését abban, hogy a legközelebbi évértékelőnél „jobb osztályzatot adhassanak” a város vezetésének.  



Benczés Miklós (Fidesz) képviselő a lyukói városrész problémáiról beszélt. Mint mondta, a korábbi időszak mulasztásai következtében számos gonddal kell megküzdeniük az itt élőknek, akiket nem szabad magára hagynia a város vezetésének. A képviselő utalt rá, hogy történtek előrelépések, kezdeményezések a közbiztonság erősítésének területén a városrészben, de további intézkedésekre is szükség van. Benczés Miklós köszenetet mondott azoknak, akik részt vállaltak, vállalnak ebben, így Zsiga Marcell alpolgármesternek és Sebestyén László országgyűlési képviselőnek is.

kozgyules-111019ml_34.jpg

Szegedi Márton (Jobbik) frakcióvezető ugyancsak ugyancsak az eredményeket hiányolta, az eltelt egy évet elemezve. Kiemelte, hogy nem sikerült megállítani – még mérsékelni sem – a lakosság csökkenését. Elmennek a munkaképes fiatalok, a lakosság elöregszik, egyre nagyobb az inproduktívak aránya. – Ha ez a tendencia folytatódik, Miskolcnak nem lesz jövője - fogalmazott a frakcióvezető, aki szólt a rossz jövedelmi viszonyokról is, amelyek jelentősen elmaradnak az uniós átlagtól. Mint fogalmazott, mindez nem demagógia. Országszerte több millióan tengődnek a létminimum alatt, fuldokolnak a devizahitelek csapdájában, ami előbb-utóbb éhséglázadásokhoz vezethet. A miskolci közgyűlés munkájáról szólva, Szegedi Márton kifogásolta, hogy „egy év is kevés volt hozzá, hogy napirendre kerüljön a munkanélküliség kérdése, megismerhessék a Fidesz megoldási javaslatait”. A politikus úgy fogalmazott, „ideje lenne felpörögni, kezdejenek el végre rendet rakni, munkahelyet teremteni”.

Mokrai Mihály (MSZP) képviselő ugyancsak az eredményeket hiányolta, mint mondta „propagandával zúgják tele a sajtót, idegen tollakkal ékeskednek”, több olyan kezdeményezést hirdetnek meg „hagyományteremtő céllal”, amelyek már a korábbi városvezetés idején is működtek. Mokrai Mihály ismét annak a véleményének adott hangot, hogy „vége a miskolci demokráciának" majd átadta az urnát Kriza Ákos polgármesternek, a reggel elégetett SZMSZ poraival.  

Kriza Ákos polgármester reagálásában úgy fogalmazott: megdöbbentő, hogy azoktól a szocialista képviselőktől hallani most a kritikákat, akik a poblémákat előidézték, hatalmas adósságot, kötelezettségvállalásokat, hibás, áttervezésre szoruló projekteket hagyva hátra. Kriza Ákos elmondta, nekik most a nehézségek kezelését kell valahogy megoldaniuk, és ezt meg is fogják tenni.

Jakab Péter (Jobbik) képviselő egy lyukói lakos levelét tolmácsolta, a városrészben elkövetett, folyamatos bűncselekményekről, szemetelésről, komplett házak elbontásáról, ellopásáról, a helyi tömegközlekedés helyzetéről, az agresszióról. A képviselő felszólította Kriza Ákos polgármestert és a helyi cigány kisebbségi önkormányzat vezetőjét, hogy tevőlegesen is működjenek közre, a bűncselekemények visszaszorításában.

Kriza Ákos polgármester reagálásában kihangsúlyozta, hogy több mint száz új rendőr van Miskolcon, teszik a dolgukat – úgy Lyukóban mint máshol – érezhetően javult a közbiztonság. Természetesen mindent el fognak követni a további eredmények, a helyzet további javulása érdekében.  

Molnár Péter (KDNP) frakcióvezető a panelprogram miskolci folytatásáról, újraindításáról szólt. Mint mondta, a városban több felállványozott épületet láthatnak a járókelők. Miskolcon közel 2 milliárd forint értékben újulhatnak meg lakóépületek, ami a helyi vállalkozások számára is munkalehetőséget jelent. A frakcióvezető hangsúlyozta, hogy az országos panelprogram-támogatás 10 százaléka Miskolcra érkezett ennek köszönhetően 1143 lakás újulhat meg. Köszönet illeti azokat a miskolci országgyűlési képviselőket, akik ezt sikeres lobbi-tevékenységükkel el tudták érni.
Molnár Péter Tapolca helyzetét is érintette, ami generációkon át kedvelt kirándulóhely volt. 2002–2010 között azonban leamortizálódott - mint a képviselő fogalmazott, még  a világháború alatt sem fordult elő például olyan, hogy évekig zárva tartson a strand. Molnár Péter szerint "a bölcs hallgatás lenne a helyes magatartás" azon szocialista politikusok részéről, akik közreműködtek abban, hogy az elmúlt években ide jutott a városrész.

Napirendi pontok

Első napirendi pontban az önkormányzat vagyonának meghatározásáról, a vagyon feletti rendelkezési és tulajdonosi jogok gyakorlásának szabályairól, a vagyongazdálkodás rendjéről, valamint a vagyonkimutatási rendszer kialakításáról szóló rendelet módosításáról tárgyalt a közgyűlés, majd a közterületek használatáról szóló rendelet megalkotásáról szóló előterjesztés került a közgyűlés elé.

Közterület-használat

Pakusza Zoltán Jobbik-képviselő szerint az nem másról szól, mint burkolt díjemelésről, amit át fognak hárítani a lakosságra. Seresné Horváth Zsuzsanna Fidesz-képviselő arról szólt, hogy a rendelet egyik pontja - hogy a boltok közelében nem lehet olyan terméket árusítani, mint az adott üzletben - vélhetően feszültséget kelt majd. Azonban a képviselő szerint régóta kifogásolják a boltvezetők, hogy sokan mindenféle bérleti díj és kötelezettség nélkül árulnak ott, ahol ők komoly díjakat fizetnek. Ezt most végre szabályozza a rendelet. Simon Gábor MSZP-képviselő szerint általában véve a rendelet célja, a közterületek használatával kapcsolatos anomáliák kiszűrése, támogatható. A kispiacok megszüntetése, egyes őstermelők ellehetetlenítése azonban nem, s ha fennáll ennek veszélye, át kell fogalmazni a rendelet ide vonatkozó részét. A képviselő szerint kevés szó esik arról is, hogy bizonyos esetekben nagyon komoly díjemelésekről lehet szó a közterületek használatát illetően, bár a díjtételek összehasonlítása az előterjesztés alapján nem egyszerű feladat. Kiss János Fidesz-frakcióvezető a rendelettel kapcsolatban kiemelte, hogy sok régi adósságot pótol: erős óvadéki rendszer kerül kiépítésre - arra az esetre például, ha a közterület használója a rendezvénye után nem végzi el a takarítást, a terület esetleges helyreállítását. A takarítás módja is pontosan szabályozva van a rendeletben, konkrét esetekre, rendezvénytípusokra alkalmazva. Azt is szabályozza a rendelet, hogy a bérlőnek csak akkor lehet elkezdenie a közterület használatát, ha kifizeti a megállapított díjat. A szankciók is változtak, jelentősen szigorodtak. Ezután is kiszabják a szabálysértési bírságot, plusz ötszörös használati díjat kell fizetni, ha valaki engedély nélkül használja a közterületet.

Némely területen valóban érvényesül díjemelés, ez azonban a rend irányába hat, és indokolt esetben érvényesülhetnek kedvezmények is. Meg kell nézni, hogy működik ebben a struktúrában a közterület-használat, mennyire teljesülnek a kitűzött célok, működés közben. Mint a frakcióvezető fogalmazott, a város nem engedheti meg magának, hogy lemondjon indokolt bevételekről. Tompa Sándor MSZP-képviselő szerint a rendelet a nagykereskedőket támogatja, egyeztetni kellett volna a kispiacok résztvevőivel, eseti őstermelőkkel, hová akarják őket áthelyezni. A díjak emelkedése is a kiskereskedők, eseti árusok létszámának csökkenéséhez vezethet. Mokrai Mihály MSZP-képviselő szerint a rendelet egyszerűen arról szól, hogy Miskolcon cserben hagyták az őstermelőket, nem fogják támogatni őket. Pakusza Zoltán Jobbik-képviselő szerint soha nem volt még rá példa, hogy az esetleg rendeletbe foglalt, korrekciós lehetőséggel élve, csökkentsék az árakat. A képviselő szerint is támogatandó minden olyan javaslat, amely a közterületek rendjét segíti, bizonyos esetben azonban véleményük szerint nagyon magasak a tervezett díjemelések.

Kiss János
Fidesz-frakcióvezető szerint egyáltalán nincs szó arról, hogy fel akarnának lépni a kiskereskedők, őstermelők ellen. Egyszerűen olyan városi működést szeretnének elérni, mint a szerencsésebb nyugat-európai országokban, ahol még véletlenül sem látni olyat, hogy a boltok bejáratánál papírdobozokból árusítanak. Ha erre a működés, az észrevételek során indokot látnak, módosítani fogják a rendeletet. Kiss János szerint nem azzal kell támogatni az őstermelőket, hogy odaengedjük őket a boltok bejáratához, hanem úgy, hogy olyan helyeket alakítunk ki a számukra, ahol normális körülmények között árusíthatnak. Kriza Ákos polgármester a vita lezárásaként megköszönte a hozzászólásokat, mint mondta, meg fogja köszönni a városlakóknak is, ha lesznek észrevételeik. Megerősítette, indokolt esetben egyáltalán nem zárják ki, hogy visszatérjenek az ügyre, és módosítsák a rendeletet. A polgármester kihangsúlyozta, hogy a városi közterületeken uralkodó áldatlan állapotokat rendezni kellett, sokan visszaéltek a meglévő joghézagokkal.

SZMSZ-módosítás

Módosításra javasolják az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatát (SZMSZ) – erről is tárgyaltak a városatyák. Az indoklás szerint, a közgyűlési ülések elhúzódása több alkalommal problémát jelentett, ezért a javaslat, egyebek mellett, a vita szabályait is korrigálja azzal, hogy lehetőséget ad a vita lezárására irányuló javaslattételre. Szintén az ülések elhúzódása miatt tartalmaz a tervezet javaslatot arra, hogy a napirend előtti felszólalások lehetősége szűnjön meg. A módosítás értelmében a napirendek tárgyalása hamarabb elkezdődhet, a napirenden kívüli témákban pedig a napirend után van lehetőség felszólalni. A közgyűlések előkészítése során elsősorban költségtakarékossági szempontok miatt került bevezetésre az előterjesztések elektronikus levélben történő postázása a korábbi, CD-lemezre történő kiírás helyett. A javaslat az SZMSZ megfelelő szakaszait igazítja a gyakorlathoz az elektronikus levélben történő postázás kimondásával. A javaslat kiterjeszti a sürgősségi indítványok alkalmazási körét a rendelet-tervezetet tartalmazó előterjesztésekre. A gyakorlatban problémát okozott a rendeletalkotás során a szigorú határidők betartása, hiszen az SZMSZ-ben foglalt szabályok rugalmatlanná tették az előkészítést. A jövőben lehetőség lesz rendelettervezetet tartalmazó előterjesztést sürgősségi indítványként előterjeszteni azzal, hogy a rendelettervezetek előkészítésében való társadalmi részvételről szóló önkormányzati rendelet előírásaira figyelemmel kell lenni.

kozgyules-111019ml_36.jpg

Szegedi Márton
Jobbik-frakcióvezető szerint a napirend előtti hozzászólások megszüntetésével sérülnek a választók demoratikus jogai, megfosztják őket attól a lehetőségtől, hogy valós viták, vélemények ismeretében döntsenek majd a következő választásokon. A politikus szerint nem valós indok, hogy elhúzódnak az ülések, vannak emberek, akik 12 órákat dolgoznak, a képviselői tiszteletdíjak töredékéért. Szegedi Márton jelezte, hogy ha megszavazzák a napirend előtti hozzászólások megszüntetését, minden hónapban, a városháza előtti sajtótájékoztatón mondják el azt, amit napirend előtt mondtak volna. Simon Gábor MSZP-frakcióvezető kicsinyesnek nevezte a napirend előtti hozzászólások megszüntetésére irányuló javaslatot, amely véleménye szerint kizárólag az ellenzéki vélemények elhallgattatására szolgál. Simon Gábor szerint, aki unja, hogy elhúzódnak a közgyűlések, az „menjen haza”, s korlátozás a jelenlegi kormánypártokra is visszaüthet, hiszen a napirend előtti felszólalások sok esetben miattuk húzódnak el. Nem is mindig várospolitikai ügyekben, hanem azért, mert az ellenzéket kritizálják.

Kiss János Fidesz-frakcióvezető kihangsúlyozta, hogy a Fidesz – KDNP frakcióban senki nem fél a vitától, és erős túlzás arról beszélni, hogy a miskolci közgyűlésben bármiféle veszélyben lenne a demokrácia. A politikus egyebek mellett utalt rá, hogy ha figyelmesen elovassák az SZMSZ-t, benne van, hogy minen napirend előterjesztője számára kérdéseket lehet feltenni, ez nem megy az időkeret rovására, bárki bármivel kapcsolatban elmondhatja a véleményét. Nánási-Kocsis Norbert Fidesz-képviselő szerint az „eddigi vitából sok minden lejött, csak az nem, hogy az MSZP képviselők dolgozni is szeretnének”. A képviselő visszautalt arra a bizottsági ülésre, amelyről a szocialista képviselők távol maradtak, s annak a véleményének adott hangot, hogy az ellenzéki képviselők „egyszerűen csak szerepelni akarnak a televízióban”, azért szorgalmazzák a napirend előtti hozzászólásokat. Mint Nánási-Kocsis-Norbert fogalmazott, erre is meglesz a lehetőség, napirend után is szerepelhetnek az észrevételeikkel, ha akarnak. A képviselő az utcai tájékoztatókkal kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy „az utcán nem lehet munkát végezni, csak szerepelni„.

Kiss János
Fidesz-frakcióvezető hangsúlyozta, a kifogásolt módosítás arra irányul, hogy a napirendi pontok tárgyalása hamarabb elkezdődhessen. A napirendhez nem kapcsolódó észrevételek elmondására napirend után meglesz a lehetőség, nem arról van szó, hogy az ülések elhúzódását akarják megakadályozni. Tompa Sándor MSZP-képviselő a napirend tárgyalásának felfüggesztését, valamint frakcióegyeztetést javasolt az előterjesztéssel kapcsolatban. Ehhez csatlakozott Földesi Norbert MSZP -épviselő is. Gazdusné Pankucsi Katalin Fidesz-képviselő szerint a miskociaknak nagyon elegük van abból, hogy órákig mennek a fölösleges viták, az "adok-kapok", mindenki szerepelni, kampányolni akar. - Önök is nagyon jól tudják, hogy a fideszes képviselők teszik a dolgukat, rászánják erre a szükséges időt, itt most egyáltalán nem erről van szó - hangsúlyozta a képviselő, aki szerint meg kell tisztelni a választókat azzal, hogy érdemi kérdésekről tárgyalnak. Gazdusné Pankucsi Katalin visszautalt arra, amikor egy esetben tiltakozásul a fölösleges vita miatt a Jobbik képviselői is kivonultak az ülésről, mondván, hogy nem kívánnak asszisztálni az „MSZP bolhacirkuszához”. Földesi Norbert MSZP-képviselő szerint a vita, a vélemények elmondása soha nem fölösleges, nem szereplési vágyat takar. Jakab Péter Jobbik-képviselő elmondta, ők sem szeretnének mást, mint dolgozni a közgyűlésben, de ha korlátozzák ebbéli jogaikat, akkor nem marad más lehetőségük csak az utca. Jakab Péter szerint megtiszteltetésnek is tekinthetik a napirend előtti hozzászólások korlátozására irányuló javaslatot. Ez ugyanis azt jelenti, hogy nem képesek érdemben reagálni a Jobbik kritikus hozzászólásaira, inkább próbálják elhallgattatni a kritikát.

Kriza Ákos polgármester a vita lezárásaként úgy fogalmazott: „A tett halála az okoskodás", az SZMSZ tervezett módosításával kapcsolatban azt is mondhatnák, hogy „előbb a munka, aztán a szórakozás”, a hatékonyság érdekében időben el szeretnék kezdeni az érdemi munkát, a napirendi pontok tárgyalását. A polgármester utalt rá, hogy a jelen vita is több mint egy órán át tartott, napirend után bárki elmondhatja majd a véleményét azokkal a kérdésekben is, amelyek nem függenek össze az előterjsztésekkel. Senki nem kívánja korlátozni véleménynyilvánítás szabadságát, értelmetlen a demokráciát félteni a közgyűlésben.
 
kozgyules_111020_ml_1.jpg

Reklámhordozók, hirdetmények elhelyezése

Az ebédszünet után a 4. napirendi pont tárgyalásával folytatódott a közgyűlés ülése, mely javaslatot tartalmazott a reklámhordozók és hirdetmények elhelyezésének, közzétételének szabályairól szóló önkormányzati rendelet módosítására. A Miskolc Holding Zrt. megbízásából MIKOM Miskolci Kommunikációs Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság által végzett közterület-hasznosítás folyamán derült fény arra, hogy a Miskolc szerves részét képező forgalmas utak jelentős része nem miskolci közterületként szerepel a Földhivatal adatbázisában annak ellenére, hogy az utak kiemelt szegélyén túli füves vagy burkolt területét az önkormányzat tartja rendben. Jelenleg az önkormányzati tulajdonban álló ingatlanokon elhelyezett reklámhordozók esetében Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének a reklámhordozók és hirdetmények elhelyezésének, közzétételének szabályairól szóló 14/2007. (V. 17.) önkormányzati rendelete előírásainak megfelelően kerül sor a reklámtáblák elhelyezésére, és azok után éves díj megfizetésére. Az állami tulajdonú utak mellett – mivel azokra az önkormányzati rendelet hatálya nem terjed ki – az évek vagy évtizedek óta elhelyezett táblák után nem fizetnek területbérleti díjat, csupán a kihelyezéskor kerül sor egyösszegű térítés fizetésére az út kezelője felé. A fennálló helyzet több problémát is eredményez, melyet az önkormányzat orvosolni szeretne.

Szennyvízkezelés

Az ötödik napirend következett, javaslat a települési folyékony hulladék gyűjtésére, szállítására és ártalmatlanítására szervezett kötelező helyi közszolgáltatásról szóló önkormányzati rendelet megalkotására és a települési folyékony hulladék gyűjtésére, szállítására és ártalmatlanítására szervezett kötelező helyi közszolgáltatásról szóló önkormányzati rendelet és azt módosító önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezésére, valamint a közszolgáltatási szerződés módosítására. Az új rendelet megalkotása lehetővé teszi a kijelölt közszolgáltatói szerep eredményesebb ellátását, csökkenti a nem kijelölt szolgáltatók igénybevételének lehetőségét és óvja környezetünket, sérülékeny ivóvízbázisunkat az illegális „fekete” leürítésektől. A rendeletalkotás célja a meglévő csatornahálózatra való csatlakozás ösztönzése, a környezet védelme és a miskolci sérülékeny karsztvíz bázis védelme, valamint a járulékos és a fajlagos költségek csökkentése.

Sportiskola

Következett a hatos napirend, javaslat a Miskolc Városi Sportiskola Nonprofit Kft. alapító okiratának módosítására a kiemelkedően közhasznú szervezetként történő nyilvántartásba vételének, valamint rövidített elnevezésének kiegészítése érdekében.

Pitypang Óvoda épületbérlés

A hetedik napirend javaslatot tett a Pitypang Óvoda épületbérlésére vonatkozó közgyűlési döntések hatályon kívül helyezésére és bérleti szerződés jóváhagyására. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése 2010. június 24-ei ülésén hozott V-122/43.768/2010. sz. határozatban döntött 2010. szeptember 1. és 2015. augusztus 31. közötti időszakra  szóló bérleti szerződés megkötéséről a Pitypang Óvoda elhelyezésének, zavartalan működésének biztosítására. A bérbeadót érintő szervezeti változás miatt a korábban elfogadott bérleti szerződés módosítása vált szükségessé, melyet a közgyűlés 2010. szeptember 9-én hozott VI-185/44.032/2010. sz. határozatával elfogadott.

Ingatlan-bérbeadás

A nyolcadik napirend javaslat a Bornemissza u. 13. sz. alatti ingatlan bérbeadására. Miskolc-Martinkertvárosi Református Egyházközség (továbbiakban: egyházközség) a létrehozója, fenntartója és üzemeltetője az immáron 351 főt ellátó házi segítségnyújtó szolgálatnak - Martin-ház Református Szociális Szolgáltatóháznak (továbbiakban: Szolgáltatóház, cím: Tóth Pál. u. 9.sz. ) -  melyben összesen 43 fő dolgozik együtt 4 éve. Az ellátottak részéről felmerülő igényeket figyelembe véve, az egyházközség jelezte, hogy a Szolgáltatóház közelében lévő üresen álló iskolaépületben szívesen beindítanának egy 50 fős demens bentlakásos idős otthont kb. 20 újabb dolgozóval. Az épület tulajdonosától, Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatától bérbe kívánják venni az ingatlant.

A kilencedik napirendi pont javaslat a Holdam Önsegítő és Ismeretterjesztő Egyesület részére helyiség biztosítására. A Holdam Egyesület a Széchenyi u. 19. sz. alatt kialakított Holdam Udvarban egy olyan közösségi teret szeretne hosszú távon működtetni, amely a női életkor különböző állomásain nyújt segítséget, ezzel is támogatva a harmonikus családi életet. A Holdam Udvar lehetőséget biztosít arra, hogy a kisgyermekes szülők a belvárosban kulturált és higiénikus körülmények között tisztába tehessék, megetethessék gyermekeiket, valamint a közösségi programokon való részvétellel bekapcsolódjanak a helyi közösségi életbe. A Miskolc, Széchenyi u. 19. sz. alatti helyiségcsoport felújításához kapcsolódó beruházások növelik az önkormányzati ingatlanvagyon értékét, a helyiségcsoport üzemeltetési, karbantartási és egyéb költségei a használót terhelik, így nem jelent terhet a bérbeadó önkormányzat számára.

Bursa Hungarica

Következett a javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2012. évi fordulójára. A felsőoktatási szociális ösztöndíjrendszer az esélyteremtés érdekében a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok számára is elérhetővé kívánja tenni a felsőoktatásban való részvételt. E cél elérésének érdekében az Oktatási Minisztérium a települési és a megyei önkormányzatok együttműködésével a 2000/2001. tanév során létrehozta és beindította a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot, mely a felsőoktatási intézmények hátrányos helyzetű hallgatói számára nyújt rendszeres anyagi segítséget.
Kovács László elmondta, nagyon örvendetes, hogy a nehéz anyagi helyzetben is támogatja a város a szociálisan rászoruló fiatalokat, sok városban már nem működik ez a támogatás. Külön üdvözölte azt, hogy emelkedett a támogatás összege.

A 12-ik napirend javaslat a Miskolc, Lillafüred vízesés melletti (38391 hrsz.) partfalomlás tárgyú, vis maior pályázat benyújtására és a pályázathoz szükséges önrész biztosítására.

Tapolca-fejlesztés

A 13-ik javaslat a Turisztikai attrakciófejlesztés Miskolc-Tapolcán című tervezett projekthez kapcsolódó előkészítési költségek fedezetének biztosítására.
Nánási-Kocsis Norbert (Fidesz) ügyrendi javaslatot tett, hogy a 13, 14, 15 és 16-os napirendeket egyben tárgyalják, mert mindegyik turisztikai célú pályázat, ám ezt a grémium nem szavazta meg.
Tompa Sándor (MSZP) elmondta, támogatják e fejlesztést Tapolcán, ám ettől többre lenne szükség. Nem derül ki, hogy milyen forrásból fejlesztenének és, hogy pontosan mi az elképzelés. Véleménye szerint szükség lenne stratégia kidolgozására. Hozzátette, készül a város vezetése megbízásából egy tanulmány, de nem tudni, hogyan tovább, lesz-e újabb tanulmány. A mostani előterjesztésből kiderül, hogy a tervezett beruházás 6,5 milliárd forintba kerülne, de nem tudni, mennyit jelent a strand, vagy a park kialakítása ebből. Úgy érzi, biankó csekket töltetnek ki a képviselőkkel, amikor erről szavazniuk kell. Az elmúlt években véleménye szerint nem történt olyan, hogy megalapozott elképzelések nélkül döntöttek volna egy ekkora összegű beruházás kapcsán. Jó lenne, ha ismernék a tanulmányt, még ha csak félig kész is.
Nehéz Károly (Fidesz) elmondta, 2005-óta ez a negyedik koncepció, ami készül Tapolca kapcsán, de eddig nem sok minden történt. A most készülő anyag még kezdeti formájában van, és igyekeznek elkerülni azokat a hibákat, amelyeket korábban elkövettek. Paradigmaváltás történt, mert nem külső befektetőt szeretnének, hanem városi nagy projektet pályázati támogatással. Korábbi koncepció kapcsán előfordult, hogy az akkori városvezetés nem egyeztetett az uniós hatósággal, így nem tudtak támogatást kérni hozzá.
Simon Gábor (MSZP) afelől érdeklődött, mit jelent az, hogy most készül az anyag, hiszen egy éve már készen volt. Egy újságcikkből idézett, amelyben Kriza Ákos tavaly novemberben arról nyilatkozott, le kell csak porolni a terveket és átfuttatni a pályázati mechanizmusokon. A képviselő szerint egy ilyen beruházásról a közgyűlésnek kell döntenie, nem lehet úgy támogatni valamit, hogy a részletekről semmit nem tudni. Javaslatot tett arra, hogy az anyagot azzal a kiegészítéssel fogadják el, hogy a kidolgozott anyagot később megtárgyalja majd a képviselő-testület.
Nehéz Károly jelezte, ő azt mondta, előkészítés alatt áll a projekt, ilyenkor „bajuszpontok” vannak az anyagban. Példaként említette a korábbi városvezetés anyagát, amely ilyen stádiumában még semmilyen összegről nem szólt.
Tompa Sándor szerint ma a turisztikában magántőke nélkül nagyon nehéz beruházást elindítani.
Molnár Péter szerint olyan fejlesztésről van szó, amely minden miskolcit érint és érdekel. Emlékeztette rá a szocialistákat, hogy korábban védett területekre készítettek tervpályázatokat. A jelenlegi városvezetés végre tiszta vizet szeretne önteni a pohárba, azt szeretnék, hogy végre történjen valami a városrészben és ebben bíznak az ott élők is. Orbán Viktor miniszterelnök figyelmét is felhívta Kriza Ákos Miskolctapolca problémájára, bíznak benne, hogy végre nem csak az asztalfióknak készül terv, mint korábban. Arról is szólt, hogy a projektek kapcsán egyeztettek a miskolciakkal, ahol lehetett módosítottak a tervekben, Tapolcán is ezt szeretnék.
Simon Gábor ismét megkérdezte, ha voltak már tavaly tervek, mint arról Kriza Ákos nyilatkozott, akkor miért kell most több tízmillió forintot elkölteni tervezésre. Emlékeztetett rá, hogy a 2002 előtti fideszes városvezetés döntései miatt vannak még mindig problémák Tapolcán, például a Kék Hullám Kft. miatt, ezt is terhes örökségnek nevezte.
Tompa Sándor megkérdezte újra, mit tartalmaz az anyag és azt is, mit ígért Orbán Viktor.
Kriza Ákos szerint olyan tanulmányt próbálnak kérni tőlük, ami még nincsen készen, pedig sok tanulmányt készítettek korábban, fizettek érte úgy, hogy nem is használták fel. A közgyűlés a megfelelő időben meg fog kapni minden anyagot. Orbán Viktor azt ígérte, ha benyújtják a pályázatot, megfelelő minőségben, akkor ő személy szerint támogatja.
Mokrai Mihály (MSZP) arról kért tájékoztatást, milyen jogi eljárások vannak még folyamatban és, hogy sikerült-e már azokat a tulajdonokat visszavásárolni, amelyek eddig akadályozták a beruházásokat.
Zsiga Marcell alpolgármester rosszindulatú, csúsztatásoktól hemzsegő hozzászólások születtek szocialista részről, pedig erre sem morális, sem politikai joguk nincs. Hosszú éveken keresztül csapták be a miskolciakat a Vizek Völgye projekttel, ezért mutattak piros lapot a Tapolcán élők számukra, szerencse, hogy nem vált le a városrész. Hozzátette, pozitív változások vannak, ismét kedvelt a miskolciak körében a korábban drágává tett Barlangfürdő, nőtt a vendégéjszakák száma, a városvezetés azon dolgozik, hogy ismét turisztikai központtá változzon a városrész.
A vita végén Czinkné Sztán Anikó, a Miskolci Turisztikai Kft. ügyvezető igazgatója válaszolt a felvetett kérdésekre. Elmondta, valóban nincs gyógyvíz Tapolcán, csak termálvíz, de elindult a klimatikus gyógyhellyé és gyógybarlanggá nyilvánítása a Barlangfürdőnek. A vizsgálatokat a jövő héten kezdik meg és egy év múlva zárulhat le – várhatóan mire támogatási szerződést köthetnek majd a pályázathoz. A perek alapján elmondta, a Debreceni Ítélőtábla megsemmisítette a határozatot és visszaküldte első fokra. Megtették a szükséges lépéseket, hogy ez ne gátolja a pályázatot. Kisebb-nagyobb jogviták voltak, ezeket elkezdték letisztítani, amivel nagyon szépen állnak, ha lezárul, be fog róla számolni a közgyűlésnek. Elmondta, elővették a régi anyagot, - volt belőle nagyon sok – akadtak benne jó ötletek, amelyhez hozzáteszik a saját jó ötleteiket is. Nem szeretnének semmit elkapkodni, minden hivatallal előre egyeztetnek, nem szeretnének olyan hibákat elkövetni, mint az előző években, amikor sok milliót fizettek ki elkészült tervekért – hiába. Nagyon sok fórumot ültek végig, meghallgatták a lakosokat, civil szervezeteket. Természetes, hogy nem mindenben egyezik a véleményük.
Lengyel Katalin, a Miskolci Városfejlesztési Kft. ügyvezetője kiegészítésként elmondta, a koncepció az egész területre készül, de a beruházást szakaszosan szeretnék elvégezni. Pont azért, mert sok véleményt meghallgattak és ezek között ellentétes vélemények is voltak, nagyon nehéz meghatározni, hogy merre menjen Tapolca, azt szolgálná a nyílt tervpályázat, hogy az egyes elemekről mondják meg az építészek, hogy mit gondolnak, mit szeretnének.

Bluegreen

A 14-es napirend Javaslat a „Bluegreen” projekt benyújtására és szükséges önerő biztosítására. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot kíván benyújtani a Magyarország-Szlovákia határon átnyúló együttműködési program 2007-2013 keretében kiírt „Hálózati, partnerségi, program – és projekttervezési és irányítási kapacitások fejlesztése” című pályázati konstrukcióra. A pályázat keretében összeállításra és kiadásra kerül egy kézikönyv, amely célja a lakosság öntudata és ismereteinek bővítése a klímaváltozásból eredő problémákról és azon intézkedésekről. Továbbá egy útmutató tervet dolgoz ki ezen a szakterületen az intézkedések megvalósítása érdekében.
Fedor Vilmos (MSZP) elmondta, olvashatatlan és magyartalan az anyag, melynek kapcsán Pfliegler Péter alpolgármester megjegyezte, igaza van a képviselőnek és egyetért vele.
Simon Gábor szerint prioritásokat kellene felépíteni arra, hogy mely pályázatok a fontosak, és csak azokra fordítani pénzt a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben.
Soós Attila elmondta, nekik is voltak kérdéseik a dokumentum kapcsán, de ők megkérdezték és megpróbálták megérteni. Úgy gondolja, a klímaváltozás is problémája Miskolcnak, és a katasztrófavédelem munkáját is nehezíti, hogy nincs pénzük ilyen anyagok elkészítésére. Ha pedig erre van lehetőség pályázat segítségével, akkor úgy gondolták, érdemes megpróbálni.
Kriza Ákos hozzátette, ez egy technokrata, pályázati anyag, de fontos téma a környezetvédelem szempontjából egy olyan városban, mint Miskolc.

Történelmi borút

A 15-ös napirend javaslat Történelmi borút kialakítása céljából pályázat benyújtására és a szükséges önerő biztosítására. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot kíván benyújtani a Magyarország–Szlovákia határon átnyúló együttműködési program 2007-2013 keretében kiírt „Turisztikai termékek és vonzerők fejlesztése, desztináció-menedzsment szervezetek és kapcsolódó infrastruktúra felállítása” című pályázati konstrukcióra. A pályázat benyújtására 2011. október 21-ig van lehetőség. A projekt több résztevékenységből tevődik össze. Vezető partner: Kassai Önkormányzat. A projekt keretében Kassa – Miskolc – Abaújszántó állomásait érintve, 1 hetes borút-bemutató rendezvény alkalmával lehetőség nyílik a történelmi borvidék jelentős állomásait megtekinteni, adottságaival megismerkedni, az egyes állomáshelyeken borünnepélyek, kulturális programok megtartására, vigasságra, borkóstolásra és árusításra is.
Eperjesi Erika (Fidesz) szerint Miskolc kitűnő adottságokkal rendelkezik, közel a borvidékekhez. Korabeli leírások szerint Miskolc a XVII-XVIII. században a borkészítés fellegvára volt, ám ezt a funkcióját később elvesztette. Az elhanyagolt Kis-Avas fejlesztésére már az előző városvezetés is dolgozott ki koncepciót, de mégis citromdíjat kapott a városrész tavaly.
Fedor Vilmos szerint javításra szorulna az anyag néhány helyen. A pénzek felhasználása kapcsán sokallta az óriásplakátok tervezett árát, és felhívta a figyelmet, hogy ezeket nem Miskolc és Kassa között kellene elhelyezni, hanem az ország más részein.
Nehéz Károly egyetértett a pályázat céljaival és támogatandónak nevezte.
Lengyel Katalin jelezte, meg fogják nézni az óriásplakátok kapcsán a költségeket, de tudomásuk szerint jó az összeg nagyságrendje.

Állatkerti fejlesztés

A 16-os napirend javaslat Miskolci Állatkert és Kultúrparkban megvalósuló természetvédelmi területek kiszolgáló infrastrukturális fejlesztése, környezettudatos életre nevelés című projekt benyújtására és a szükséges önerő biztosítására. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot kíván benyújtani a Magyarország-Szlovákia határon átnyúló együttműködési program 2007-2013 keretében kiírt „Közös természetvédelmi tevékenység” című pályázati konstrukcióra. A pályázat benyújtására 2011. október 21-ig van lehetőség. A pályázatban a vezető partner a Kassai Állatkert, magyar oldali projekt partner Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata.
Fedor Vilmos támogatandónak nevezte a pályázatot, bár a menedzsment költségeit sokallta. Felvetette, hogy az anyagban szerepel 150 éves fák állagmegóvása, melynek kapcsán megkérdezte, hogy ez miről szól és hol vannak ezek a fák.
Kovács László szintén támogatandónak nevezte az anyagot, kérdésként fogalmazta meg, hogy a kiegészítésben szereplő összeget mire fogják fordítani.
Lengyel Katalin elmondta, amikor egy hónapja körbeküldték az anyagot, még nem volt meg a végleges projekt tartalom, melyet folyamatosan egyeztetnek a kassaiakkal. Először a közművel nem számoltak, utólag derült ki, hogy erre szükség van, a fák állagmegóvását pedig a nemzeti park kérte.


Következett a 17-es napirendi pont, javaslat a 2012. évi ellenőrzési terv megállapítására.
Mokrai Mihály arról érdeklődött, mi a gyakorlata a névtelen levelek kezelésének, ugyanis olyan információi vannak, hogy névtelen levelekkel próbálják a városházi dolgozókat félreállítani.
Vargáné Jáborcsik Mária, az ellenőrzési osztály vezetője elmondta, a névtelen bejelentések a hivatal vezetőjéhez érkeznek, az ellenőrzési feladatot a jegyző rendelheti el, az ellenőrzési megállapításokat írásban foglalják, és innen megegyezik a tervezett ellenőrzések, a jogszabályban foglaltak eljárási rendjével.

A 18-as napirend, beszámoló az átruházott hatáskörök gyakorlásáról, valamint a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról (2011. I. félév) nem hozott hozzászólást.

Villamosprojekt

A 19-es napirendi pont Javaslat a ,,Miskolc városi villamosvasút fejlesztése” nagyprojekt előrehaladásáról szóló 2011. február 2011. augusztus időszakra vonatkozó beszámoló elfogadására.
Tompa Sándor elmondta, nagyobb fennakadások nem történtek és fontosnak tartják, hogy a közgyűlés előtt rendszeresen megjelenik az előterjesztés, és hogy a lakosságot is tájékoztassák. Éppen ezért nem értik, miért szerepel az előterjesztésben, hogy a lakosság tájékoztatása nem indokolt. Említést tett az Újgyőri főtér ügyéről, melyet most újra terveznek, erről részletesebben kellett volna, hogy szóljon az anyag. A járműbeszerzési tender ügyét is hiányolta az anyagból, illetve a Vincze utcai megálló témáját. Kérdésként vetette fel, hogy nem tudni, milyen forrásból akarják a főteret átépíteni.
Seresné Horváth Zsuzsanna szerint a Diósgyőrben élők olyan változásokat tapasztalnak, amelyek jelentősen megnehezítik az életüket. Nap mint nap fordulnak hozzájuk a miskolciak, hogy javítsák ki a hibákat, de mint a korábbi sajtótájékoztatóin is elmondta, erre már nincs mód, javasolja, hogy a korábbi képviselőket, érintetteket kérdezzék meg, miért ilyen tervekre volt szükség. Ebben a projektben sem egyeztettek megfelelően a miskolciakkal. Kérdésként vetette fel, hogy a tervező milyen helyismerettel rendelkezett, miért nem nézték át a terveket, mielőtt elfogadták, és miért nem vállalja az előző vezetés a kialakult problémákért a felelősséget?
Simon Gábor elmondta, miniszteri mentorként nem az volt a feladata, hogy a műszaki tartalmat ellenőrizzék, hanem, hogy a folyamat minél zökkenőmentesebben menjen. Kijelentette, hogy nem igaz az, hogy nem lehet a műszaki tartalmat módosítani, hiszen az Újgyőri főtérnél is megtették. Az unió által elfogadott tervek két sávot tartalmaztak a diósgyőri kihajtónál. A végleges elképzelést 2011. februárjában választotta ki a projektirányítási bizottság hat közül. Hozzátette, összesen hat műszaki módosítás történt a projektben. 550 lakossági észrevétel, kérdés érkezett, ezeket kezelték, és összesen 28 lakossági fórumot tartottak a projekt elindulása óta. A mentori szerepét büszkén vállalja, mindent megtett a maga részéről, amiben közre tudott működni, a kivitelezés megkezdésekor az ő munkája véget ért.
Kovács László elmondta, a szűkületi, problémás részhez érkezett a kivitelezés. Megemlítette a gömbsüvegek elhelyezését is, amelyet korábban is jeleztek, hogy nem lesz jó, és úgy tapasztalja, hogy nagyon belassítja a forgalmat. Az Árpád utcai részen, azon a szakaszon, ahol korábban a 101B-s busz öble volt, parkolóhelyeket vett el a beruházás – megköszönte Szőke László városházi osztályvezető közbenjárását az ügyben, amely ezt helyre hozhatja. Kérte, hogy a végállomás után élők közlekedését segítse majd a buszközlekedés.
Pakusza Zoltán (Jobbik) azt kérte, vállalja a felelősséget, aki átvette az Újgyőri főteret, mert előrelátható volt, hogy egy sáv nem tudja majd a forgalmat elvezetni.
Kriza Ákos igazat adott a képviselőnek, és jelezte a Zöld Nyíl projekten belül kell ezt a problémát megoldani, finanszírozni.
Kovács Józsefné arra tett javaslatot, hogy probléma esetén a buszon a villamossínen is közlekedhessenek. Kérte, hogy az AVE ne csúcsforgalomban szállítsa el a szemetet, mert nagyon lassítja a forgalmat.
Seresné Horváth Zsuzsanna szerint egy miniszteri mentornak az egész projektért kell felelősséget vállalnia.
Benczés Miklós (Fidesz) elmondta, van olyan a diósgyőri városrészben élő, aki a belváros felé szeretne közlekedni, mégis először az ellenkező irányú forgalomba kell bekapcsolódnia. A Bükk Áruház előtt a járda nem túl biztonságos, ezért azt javasolta, hogy a parkolóból vegyenek el egy kis részt és így biztosítsák a biztonságos gyalogos közlekedést.
Tompa Sándor felhívta a figyelmet, a projekt lényege, hogy a közösségi közlekedést előtérbe helyezze az egyénivel szemben, így olyan lokális problémák miatt módosítani a beruházást, amelyet Seresné vetett fel, nem nagyon lehet.
Kriza Ákos jelezte, ez lehet a válasz Simon Gábornak, hogy mégsem lehet minden esetben változtatni a műszaki tartalmon.
Bartha György (MSZP) az 1-es busz megtartása mellett emelt szót. Jelezte, hogy ő maga is szervezett lakossági fórumot annak idején, amit a résztvevők nagyon hasznosnak ítéltek meg.
Simon Gábor azt kérdezte meg, Seresné Horváth Zsuzsanna hány fórumon vett részt? Hozzátette, nyilván a módosítás nem korlátlan, néhányra viszont van lehetőség. Kijelentette, ha Seresné Horváth Zsuzsanna mindenáron ezt szeretné hallani, kijelenti: vállalja az egész Zöld Nyíl kapcsán a felelősséget.
Seresné Horváth Zsuzsanna szerint már volt értelme a vitának értelme, mert végre valaki vállalta a felelősséget, és van kihez irányítani a panaszosokat. Jelezte, hogy nem tudott részt venni lakossági fórumokon, mert szerinte nem is tartottak.
Gazdusné Pankucsi Katalin (Fidesz) arra hívta fel a figyelmet, hogy az esős időben fel fogják csapni a villamosra várókat, kérte, hogy ezt oldják meg valahogy.
Mokrai Mihály megkérdezte, hogyan áll a villamosbeszerzés ügye.
Rostás László főépítész elmondta, sok információ, sok irányból jön. Kijelentette, kell módosítani a projekten, mert például a Kandó tér nincs benne a projektben. Jelenleg nem alkalmas arra, hogy egyenesen álljon meg a villamos, másként pedig nem lehet. Ez egymilliárdos plusz költséget jelent. A Thököly utcától az Újgyőri főtérig csak célforgalomra alkalmas az utca, így ezt valahogy ki kell váltani, ezen dolgoznak, a Déli tehermentesítőre szeretnék kiváltani, ami szintén plusz költséget jelent. Az Eger felől érkező utat át kell vennie a városnak, mert a Közútkezelő elzárkózott attól, hogy villamost eresszenek rá erre az útra. Elmondta azt is, hogy a terveket korábban az építész szakma is szerette volna megismerni, de üzleti titokra hivatkozva nem hozták ezeket nyilvánosságra. Az, hogy az Újgyőri főtérnek ez lett a végeredménye az eredeti terveknek, tervezőnek köszönhető – tette hozzá a főépítész.
Borsos Attila, az MVK Zrt. vezérigazgatója elmondta, azokra a műszaki változtatásokra, amelyek a költséghatékonyságot befolyásolják, nincs lehetőség. Voltak olyan műszaki tartalmak, amelyek előre csak megsaccolni lehetett, hogy mennyibe kerülnek, majd később kellett ezeket fixálni, és ez jelentett változtatást. Az Újgyőri főtéren 14 500 ember kell át gyalog, így forgalomtechnikai szempontból át kellett tervezni a teret. Az átalakítási tervekből 2010. június 10-én fogadták el a jelenlegi változatot, tehát még az előző vezetés. Tavasszal már látták, hogy ez sem tökéletes megoldás – bár a hat közül a legjobb volt – némiképp átterveztették, de így sem lett jó. Ezért döntöttek úgy most, hogy áttervezik jelentősebben, két sáv fog kihajtani Diósgyőr felé, és a buszmegállót is áthelyezik. 2014 végéig az 1-es busz járni fog, utána a villamos végállomás után betétjáratok járnak majd, így nem lesz ellátatlan terület. A gömbsüveg forgalomtechnikai kérdés, egy 50-60-al közlekedő villamos elé lehetőséget adni az autóknak a behajtásra életveszély, ugyanakkor a pálya élettartama is nő így. A járműbeszerzés kapcsán elmondta október 24. és november 4. a két határidő, amikor a döntőbizottság dönt.

A normál napirendek után a sürgősségi előterjesztések megtárgyalása következett.

Közérdekű kérdések, bejelentések

A napirendek után a közérdekű kérdések, bejelentések megtételére volt lehetőség.
Fodor Zoltán (MSZP) az általa elindított szárazelemgyűjtésről szólt, melynek kapcsán megköszönte az AVE támogatását. Szólt a három éve megrendezett várostörténeti vetélkedőről is, amely kapcsán megköszönte a MIKOM Kft. támogatását. Elmondta, a nyerteseket egy brüsszeli útra viszi majd, várja a fiatalok jelentkezését.
Zsiga Marcell emlékeztetett rá, hogy Miskolc is méltó emléket állít az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére ünnepségekkel, koszorúzásokkal, melyek már pénteken megkezdődnek, és amelyre minden miskolcit várnak.
Kovács László bejelentette, hogy a Diósgyőr Vasgyári Kórház történetéről egy kiadvány jelent meg, és tolmácsolta a kórház vezetésének köszönetét azon képviselőtársainak, akik anyagilag támogatták a kiadványt. Az árvízi helyreállítások elérték alsó és felső Hámort, ami a lakosság megelégedésére is szolgál.
Molnár Péter a galambpiszok kapcsán szólalt fel, kérte vizsgálja meg a város, hogy mit lehetne tenni az ügyben. A Szabó Lőrinc sétány végén nagy a gyalogos forgalom és oda kellene zebra és járda, kérte, hogy vizsgálják meg a lehetőségét, támogatná a képviselői alapjából.
Seresné Horváth Zsuzsanna a nemzeti ünnep kapcsán kérte, hogy mindenki álljon meg egy percre, és merítsen erőt az akkori hősök tetteiből. Óriási a felelőssége a hatalmon lévőknek, mert hosszú évekre tönkre teheti az országot.
Pakusza Zoltán elmondta, még korábban felvetette, hogy a közmunkára ítéltek nem tudják ledolgozni Miskolcon, azt az ígéretet kapta megvizsgálják ennek lehetőségét, kérdezte mi ezzel kapcsolatban az állásfoglalás. Róna utca, Bertalan utcák kereszteződésében ki kellene cserélni a tükröt, mert balesetveszélyes. Hívott mindenkit a Jobbik 56-os megemlékezésére.
Csiszárné Sajgó Erika, a hatósági osztály vezetője elmondta, a közmunka azért nem kerül ledolgozásra, mert nincs olyan munkáltató, aki vállalná ezt, ugyanakkor az elkövetők hozzájárulása is kell hozzá. A szabálysértési törvény átalakulás előtt áll, utána dől el, milyen irányban megy ez tovább.
Bazin Géza arról szólt, a csapadékrácsok, csapadékcsatornák tele vannak hordalékkal Perecesen, illetve a Pereces patak mederszelvénye gondozatlan, amire eddig nem volt példa, kérte ezek kezelését.
Kovács Józsefné elmondta, a Búza téri piac virágkereskedői keresték meg, hogy csak vágott és élő virág árusítására legyen lehetőség, ahogy tavaly is.
Kriza Ákos megerősítette, ez így lesz idén is.
Szabó Sándor elmondta, október 3-án hajnalban betörtek a Kossuth utcai református hivatalba és sok mindent elloptak, így a képviselői laptopját is. Időközben a tetteseket elfogták, és többek között a laptop is visszakerült hozzá. Október 25-én a Kossuth utcán az egykori Széchenyi Gimnázium diákjai tartanak előadást a Lévay Közművelődési Egyesület szervezésében. 
Katona Ferenc a Hadirokkantak útján élők köszönetét tolmácsolta a kerékpárút építése kapcsán. Kérte köztéri kamera kihelyezését, amelyet finanszírozna is a képviselői alapjából. Jelezte, hogy a MÁV telep kapcsán még nem kapott választ.
Kriza Ákos elmondta még mindig tartanak a tárgyalások a MÁV-al.
Simon Gábor a belváros fejlesztés további helyzetéről érdeklődött.
Kriza Ákos elmondta, a főtér fejlesztése nélkül nem kezdődhet meg a belváros további fejlesztése, a korábbi tervek pedig elég felemásra sikerültek. A közösségi tervezést választják, Miskolc város maga fogja definiálni a főterét, ha ez lezárul, akkor tárják a kormány elé az IVS 2-t.
Nehéz Károly a görömbölyi pincesor tulajdonviszonyai kapcsán szólalt fel, ugyanis korábban utak is kerültek magánkézbe. Az alsó pincesor tulajdonosa keveselte az árat, amit a város ajánlott, majd cserét szeretett volna egy építési telekre, amire nem volt lehetőség, mert nagy volt az árkülönbség, ezért bosszúból felásta az utat, hogy nehezítse a közlekedést. Érdeklődött, milyen lépéseket tettek ez ügyben.
Csiszár Miklós jegyző elmondta, a tulajdonos a közösség érdekeivel szemben lépett, amely nyomásgyakorlás volt a közösség felé, hogy vásárolják meg tőle az utat. Felszólították, hogy állítsa helyre az eredeti állapotot, ez nem történt meg, ezért a közlekedés veszélyeztetése miatt feljelentést tettek a rendőrkapitányságon és a kormányhivatalban. Nem hagyhatják, hogy valaki a közösséget zsarolja. A hatósági Főosztályon egy kérelmező a birtoksértő eltiltását kérte, illetve birtokvédelmet. Határozatot hoztak az ügyben, megállapították a birtoksérelmet, és kézbesítették. A további lépésekre a bíróságon lesz lehetőség. 

A közgyűlés a végszavazással ért véget, ahol minden előterjesztés megkapta a szükséges szavazat-többséget.

A következő közgyűlést november 17-én tartják.

Sz. S. - H. I.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!