Sport

Diósgyőr: négy, Pécs: nulla!

2011-10-15 17:05

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE dvtk-pecs-111016ml_03.jpg

Az újoncok rangadóján kiütéses győzelmet aratott a DVTK a Pécs felett. Haza pályán elért, 4-0-s győzelmével a piros-fehér csapat fentebb lépett a tabellán, megelőzve a baranyaiakat.

Mészáros Ferenc: Először is gratulálok a DVTK-nak. El szerettük volna rontani a hazai fiestát, csodálatos hangulat volt. Azt is el szerettük volna kerülni, hogy gólt kapjunk, mi akartunk betalálni, de egyik sem sikerült. Nem sikerült stabilizálnunk a védelmet meccs közben sem, így nagy vereség lett a vége.

Benczés Miklós: Nehezen indult a mérkőzés számunkra, de az első gól megnyugtatta a csapatot. A közönség biztatása nagy erőt adott, ilyenkor érezzük, milyen fontos a hazai pálya. Nagy motivációt jelent ez, egyszerűen nem lehet rosszul futballozni, jól is játszottunk.

dvtk-pecs-111016ml_53.jpg

Zúg a szép volt fiúk, vége a mérkőzésnek, 4-0-ra nyert a Diósgyőr! 



88' Bajzát elvesztette a fejét a végére, sárgát kapott. Egy perccel később Raković is lapot kap.

Öt perc van hátra a mérkőzésből.

82' Szabadrúgás 25 méterről, jobbról: Luque lövését a bal alsóból szedte ki Dibusz. Másodpercekkel később ismét bravúrral véd a pécsi kapus.

80' Luque lőtt jobbal, 22 méterről alig fölé, majd Raković jön Gohér helyett.

78' Frőhlich jön Nagy Olivér helyett.

76' Bajzátot futotta le Budovinszky, így oda a pécsi lehetőség.

74' Újabb diósgyőri gól! Tisza csavart 23 méteeről, jobbal a bal felső sarokba. 4-0!

A tucatnyi pécsi szurkoló lelkesedése töretlen.

71' Luque lőtt 23 méterről kapura, Dibusz fogta a labdát.

69' Eljutott a hazai tizenhatosig a Pécs, Bajzát lövését könnyedén védte Radoą. Abdouraman beságult, ez neki az ötödik, így nem játszhat a következő fordulóban. Közben Arzét Lippai váltja, jár a taps a bolíviainak.

dvtk-pecs-111016ml_09.jpg

67' Seydi ugrott ki, elhúzta Dibusz mellett, de a gólvonalról szögletre mentettek a védők. A szögletet Luque adta be, a kapus öklözött pont Tisza elé, aki jobbal fölé lőtt 12-ről.

64' Luque lőtt 25 méterről mellé szabadrúgásból.

Fél órával a lefújás előtt már hullámzik a közönség.

58' Demjén jön ©ćepanović helyett.

54' Luque emelt 50 méterről kapura, látta, hogy Dibusz kint áll, de mellészállt a játékszer.

51' GÓÓÓÓL! Gallardo húzott be a bal oldalról, majd 19 méterről, jobbal kilőtte a jobb alsó sarkot. 3-0!

49' Seydi adott be balról, Tisza mellel átvette a labdát, a védő elcsúszott, de ajtó-ablak helyzetben, hét méterről, ballal fölé bombázott a támadó. Fél perccel később kavarodás alakult ki a pécsi kapu előtt, de Tisza nem tudta ellőni a védők között a labdát közelről.

47' Gallardo lőtt a tizenhatos bal oldaláról, jócskán mellé.

Útjára indította a labdát a Pécs a második félidőben.

Csere a mindkét oldalon, Andorka és Seydi jön Horváth Zsolt és Pál Szabolcs helyett.

Érkeznek a csapatok.

Vége az első félidőnek, 2-0-ra vezet a DVTK.

42' Remekül játszik a Diósgyőr, három perc van hátra a félidőből. Budovinszky besárgul.

Szól a "Tisza Tibi, Tisza Tibi gól"!

35' GÓL! 2-0! Tisza lőtt el tizenhét méterről egy labdát, ami megpattant a védőn, és a bal alsó sarokban kötött ki!

dvtk-pecs-111016ml_02.jpg

Budo negyedik találatát szerezte a szezonban, így az ötgólos Seydi mögött, Luqueval második a házi góllövőlistán.

Radoąt ápolni kellett, de szerencsére tudja folytatni.

29' Pintér 18 méteres, ballábas szabadrúgását Radoą szenzációs bravúrral tenyerelte ki a bal alsóból, majd az ismétlést is hárította. Felrobbant a stadion! A kontránál Petrók kapott sárgát.

26' GÓÓÓÓL! Vezet a Diósgyőr! Luque jobb oldali szögletét a röviden Budovinszky Krisztián bólintotta a rövid felsőbe, 1-0!

23' ©ćepanović kapott sárgát Gallardo felrúgásáért.

21' Radoąnak először kellett védenie, Pintér próbálkozott.

16' Ismét Gallardo kerülte meg védőjét, majd Tisza elé tálalt, aki jobbal lőtt mellé.

15' Gallardo passzolt Luquéhez, aki bal lábbal, tizenhat méterről mellé lőtt.

13' Bajzát minden megmozdulását fütty kíséri.

A mérkőzést felvételről, kedden 19.25-kor a Miskolc Televízióban teljes egészében megtekinthetik a nézők.

6' Először jött ki a szorításból a Pécs.

4' Luque beadását Abdouraman fejelte alig fölé a rövidnél.

2' Hazai szöglet. Egy lapos beadást követő kombináció után felszabadítottak a védők, majd újabb szöglet.

A Diósgyőr kezdte a mérkőzést.

Salamon József a közelmúltban, 83 éves korában elhunyt édesanyjára emlékezett a kezdés előtt a közönség.

Jönnek a csapatok, állva, tapssal és sálerdővel köszönti őket a közönség. Bajzátot külön "köszöntik".

dvtk-pecs-111016ml_06.jpg

Öt perc van a kezdésig, szokás szerint remek a hangulat. A Besiktas "Gól" kiáltását próbálja Hollósy András segítségével a közönség.

A mérkőzés játékvezetője Veizer Roland lesz, segítői Kelemen Attila és Tóth István. Az idei bajnokságban egy mérkőzést vezetett Veizer a DVTK-nak, az 5. fordulóban a Diósgyőr–Lombard Pápa (2-0) meccsen működött közre, s kiállította José Luquét…

Közel kilencezer néző vár a kezdésre. A DVTK tartalék Bogáti Péter góljával 1-0-ra nyert Gyöngyösön.

A pécsi „Munkás” legnagyobb sikere az 1990-es Magyar kupa-győzelem, 2009-ben pedig a döntőig meneteltek a Ligakupában.

– Forró szívvel és hideg fejjel kell a pályára lépnie a fiúknak szombaton. Nem szeretnénk bekkelni, labdákat akarunk szerezni, azokból támadásokat vezetni, és gólokat rúgni – mondta a mérkőzés előtt a vendégek szakvezetője, Mészáros Ferenc.

Benczés Miklós az újoncderbiről azt mondta, inkább ez lesz rangadó, mint a DVTK debreceni látogatása. A DVTK és a Pécs is egy-egy Ligakupa győzelemmel és döntetlennel hangolt az összecsapásra, a Diósgyőr a Vasas, a PMFC a Siófok ellen.

dvtk-pecs-111016ml_34.jpg
A két csapat mérlege Miskolcon diósgyőri szempontból: 28 mérkőzés, 14 győzelem, 6 döntetlen, 8 vereség, 41 rúgott és 30 kapott gól. Összesítve a meccseket, eddig 56-nál jár a mutató, viszont már a Pécsnek áll a zászló. Ebből 24 volt baranyai siker, 13 döntetlen, 19 esetben pedig a borsodiak voltak jobbak. A 82 pécsi gólra 67 volt a válasz.

Tíz perccel a mérkőzés előtt elkezdte a hangolást Hollósy András szpíker.

A mérkőzésnek külön pikantériát adhat, hogy a diósgyőriek tavalyi riválisától, a végül bronzérmes Nyíregyházától több játékost átigazoltak a piros-feketék, elég csak Andorka Pétert vagy a centenárium (és kiesés) évében DVTK-mezben futballozó Bajzát Pétert említeni, aki mindössze egy mérkőzésen talált be „diósgyőriként”. Kettejük közül utóbbi kezd, aki már kapja is a magáét a lelátóról.

17.45 Az ülőhelyek gyakorlatilag már megteltek a Diósgyőri stadionban.

Mészáros Ferenc edző biztosan nem számíthat szombaton a hétközben megbetegedő Andrej Causicra, valamint az előző fordulóban ötödik sárga lapját begyűjtő középső védőre, Nenad Todorovićra.

A Pécs 19 ponttal az ötödik, míg a piros-fehérek 18 egységgel a hatodik helyen állnak az NB I tabelláján.

A pécsiek kiegyenlített teljesítményt nyújtanak idegenben is, az eddigi öt idegenbeli mérkőzésükből kettőt megnyertek (a Vasas és a Fradi ellen), kettőt elvesztettek (Videoton és Újpest), egy pedig döntetlenre végződött (Paks).

A nagy érdeklődésre való tekintettel a mai mérkőzésre a klubvezetés megnyitotta a korábban a hazai szurkolóink elől elzárt vendégszektorokat is. Ennek köszönhetően a két vasgyár felőli állóhelyi szektorban akár újabb 1000 diósgyőri tudja majd buzdítani a piros-fehéreket.

17.30 Mind a két csapat játékosai kijöttek már a melegítésre, szépen gyülekeznek a nézők is.

DVTK–PMFC 4-0 (2-0)
Miskolc, 9500 néző. Veizer R. (Kelemen, Tóth).
DVTK: Radoą – Vadász, Gál, Budovinszky, Gohér – Gallardo, Abdouraman, Arze, Luque – Tisza, Pál Sz.. Vezetőedző: Benczés Miklós.
PMFC: Dibusz – Simonfalvi, Lantos, Petrók, Marović – ©ćepanović, Horváth Zs., Regedei, Pintér A., Nagy O. – Bajzát. Vezetőedző: Mészáros Ferenc.
Csere: Pál helyett Seydi (a szünetben), Arze h. Lippai (70.p.), Gohér h. Raković (80.p.), illetve Horváth h. Andorka (a szünetben), ©ćepanović h. Demjén (58.p.), Nagy h. Frőhlich (78.p.).
Gól: Budovinszky (26.p.), Tisza (35.p.), Gallardo (51.p.), Tisza (74.p.).
Sárga lap: Budovinszky (42.p.), Raković (89.p.), illetve ©ćepanović (23.p.), Petrók (30.p.), Bajzát (88.p.).

Statisztika: DVTK–Pécsi MFC

Lövés (kapura): 17 (9) - 4 (2)
Szöglet: 6-4
Les: 0-3
Szabálytalanság: 13-13

Soós P.
fotó: Mocsári L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!