Egyház

Felszentelték az óvodát

2011-09-23 10:11

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE szt_miklos_szentelo_110922_ja_12.jpg

Gyermekműsorral kísérve, ünnepélyesen felszentelték csütörtök délután a Szent Miklós Óvoda, bölcsőde és Családi Napközi megújult kórházi épületét.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház egykori koraszülött osztálynak otthont adó épületben indult el 2008-ban az óvoda, amely az igényeknek megfelelően folyamatosan bővült. Ma már három telephelyen tíz csoporttal működik a görög katolikus egyház, vagyis a Miskolci Apostoli Exarchátus fennhatósága alatt.

szt_miklos_szentelo_110922_ja_17.jpg

A kórházi épület most két új csoportszobával, tálalókonyhával, mosogatókonyhával, irodával szertárral bővült, hiszen már 152 óvodás és 52 bölcsődés jár ide, elsősorban a kórházi dolgozók gyermekei, de bárki beírathatja ide a gyermekét.

Az avató ünnepségen először Szőke Gáborné intézményvezető beszélt, kiemelve, hogy kiegyensúlyozott, családcentrikus gyerekeket szeretnének nevelni a katolikus értékrendek mentén. A beszédét az apróságok műsora követte, majd Orosz Atanáz, a Miskolci Apostoli Exarchátus püspök exarchája áldotta meg az épületet.

Horváth I.
Fotó: Juhász Á.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!