Kultúra

Gőgös Gúnár Gedeon és társai – indul a bábszezon

2011-09-22 16:46

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE babszinhaz-110922ml_08.jpg

Többek között olyan klasszikus mesehősökkel találkozhatnak az érdeklődők a Csodamalom Bábszínház szeptember 25-én, vasárnap induló új évadjában, mint például Gőgös Gúnár Gedeon. A repertoárban a régi és felújított darabok mellett új bemutatók is szerepelnek, melyek között gyerekek és felnőttek egyaránt megtalálják a leginkább kedvüknek valót.

Felvonulással kezdődött meg az idei bábszínházi évad. Zenés és interaktív akciójukkal a Csodamalom Bábszínház társulata a szeptember 25-ei, vasárnapi kezdésre, és az évad új bemutatóira kívánta felhívni a figyelmet, egyúttal invitálta is a Széchenyi utcán sétálókat előadásaikra.

Az új évad tematikáját úgy állították össze, mint megtudtuk Juhász Judittól a bábszínház művészeti vezetőjétől, hogy a korábban is tapasztalt nagy érdeklődés miatt népmese legyen benne, de például a nemrég elhunyt Varga Katalin meséinek bemutatását szintén folytatják.
– Azt tapasztaltuk korábban is, hogy a gyerekek nagyon szerették ezeket a meséket. Varga Katalintól korábban már bemutattuk a Mosó Masa Mosodáját, most a Gőgös Gúnár Gedeon története van terítéken. Ennek 25-ei bemutatója az új évad megnyitója is lesz egyben. Ezek a történetek szinte minden gyermek könyvespolcán megtalálhatók, így mi is szeretnénk bemutatni őket – mondta Juhász Judit.

babszinhaz-110922ml_02.jpg

Szintén új bemutatón ismerhetik majd meg a gyerekek a bőgős legkisebb fiának történetét: pokoljárását, földi kalandjait és próbatételeit. A bőgős fia meg az ördögök című, október 23-ai bemutatót követően már decemberi programként tekinthető meg a bábtáncoltató betlehemezés, melynek szereplői között megtaláljuk az angyalt, az ördögöt, Heródest, a pásztorokat, de hogy hogyan kerül a kéményseprő a történetbe, arra a december 11-ei előadáson derül fény.

Az új bemutatók mellett továbbra is játsszák a Meseládát és a Bohócok a hóban című bábelőadást, de Rómeó és Júlia történetét egérszereplőkkel bemutató történetét átdolgozott, felújított formában szintén megtekinthetik a gyerekek Minden egér szereti a sajtot címmel.
Juhász Judit elmondta, hogy a csecsemőszínház 2 előadását, a Négy évszakot és a Kipp-kopp, kopogok… című darabot szeretnék bemutatni a bábszínházban is. Szintén a tervek között szerepel a Rabló-pandúr betyár-thriller felnőtteknek szóló történetének bemutatója is.
– Ezt a darabot már 2 éve játsszuk, kicsit át szeretnénk dolgozni, és a tervek szerint jövő tavasszal be is tudjuk mutatni a szabadtéri előadást – mondta Juhász Judit.
Az új évadban is hétköznap délelőttönként az óvodásokat, délutánonként pedig az iskolásokat várják elsősorban a bábszínházba, a hétvégéken pedig matiné-műsorokat kínálnak az érdeklődő közönségnek.

– Az előadások szereplői példát, mintát nyújtanak a gyerekeknek, ami személyiségfejlődésükre is hatással lehet. Azonosulhatnak egy-egy szereplővel, megismerhetik a jót és a rosszat, szóval tartalmas szórakozás részesei lehetnek – mondta Juhász Judit.



Kujan I.

Fotó: Mocsári L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-18 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!