Videós hírek

Gázrobbanás a Városház téren: továbbra is életveszélyes a két sérült állapota

2011-09-15 09:45

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE gaz-robbanas-110915ml_03.jpg

Berobbant a gázvezeték csütörtök délelőtt háromnegyed 10 környékén a Városház téren, ahol a gázszolgáltató a napokban karbantartási munkákat végzett. A balesetben két ember sérült meg, a környéket kiürítették. Röviddel délután 1 óra után sikerült megfékezni a lángokat. A környéket kiürítették korábban, és a villamosforgalmat is leállították a belvárostól a pályaudvarig, délután négy órára azonban normalizálódott a helyzet.

Péntek, 12:00

Az esetben megégett két munkás továbbra is súlyos, életveszélyes állapotban van, az intenzív osztályon ápolják őket. – Fontos elmondani, hogy a hírekkel ellentétben rajtuk kívül más nem sérült meg az esetben. Lélegeztetjük, és mesterséges kómában tartjuk a két sérültet. A kritikus 3-4-5 napnak el kell telnie, hogy esetleg másról tudjak beszámolni – tájékoztatott Csiba Gábor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház főigazgató-főorvosa.

A kárfelmérést a TIGÁZ végzi el, míg az üzletek tulajdonosai és a lakók is a biztosítókhoz fordulhatnak kárigényükkel.

Csütörtök

21:27

A helyszínen még röviddel ezelőtt is dolgoztak a Tigáz szakemberei, annak ellenére, hogy már besötétedett. Az Erzsébet tér előtt a rendőrség, és a közterület-felügyelet 1-1 autója is kinn áll, a jelen szerint tehát a hatóságok továbbra is biztosítják a helyszínt, amíg a gázszolgáltató szakemberei dolgoznak. Az esti villamosforgalom egyébként zavartalan, a belváros esti rendje azonban más: a környéken elhaladók fényképeznek, tájékozódni próbálnak, vagy éppen "élménybeszámolót" tartanak a délelőttjükről.

A minap.hu folyamatosan figyelemmel kíséri a gázrobbanást követő eseményeket, további hírekkel pénteken jelentkezünk!



18.51

Csak lassan tér vissza az élet a sétálóutcára.. Bár a villamos jár, mindenki visszatért a lakásába, vélhetően sokáig fog még tartani a belvárosban, míg a mai robbanás nyomait eltüntetik. Mint képeinken is látható, köztéri padok, fák égtek meg, üzletek reklámjai is megsérültek, illetve a gázcsonk és a körülötte lévő gödrök kordonokkal vannak lezárva.

gaz-robbanas-110915ml_07.jpg

Csiba Gábor
, a megyei kórház főigazgató-főorvosa a minap.hu-nak elmondta, a robbanásban megsérült két ember állapota változatlan, továbbra is súlyos, életveszélyes. Az orvosok mindent elkövetnek mindkettejük életének megmentéséért.

16.35

Ismét közlekednek a belvárosban (a Tiszai pu. és Thököly u. szakaszon) a villamosok 16:10-től, így a villamosok újra a Tiszai pu. és a Diósgyőri Gimnázium között járnak. A menetrend szerinti villamosközlekedés várhatóan 16:40-re áll vissza - közölte az MVK Zrt.

Friss hír az is, hogy nagyjából fél órájavisszatérhettek a lakók a kiürített épületekbe.

15.12

gazrobbanas2_110915_ja_19.jpg

A sétálóutcán keletkezett tűz megszűnését követő sajtótájékoztatón Kriza Ákos polgármester elmondta, röviddel ezelőtt a kórházban járt, megtudakolni a két sérült munkás állapotát. A város első embere arról tájékoztatott, hogy mindkét ember súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, a megyei kórház sebészeti osztályának szakemberei mindent elkövetnek azért, hogy mindketten felépüljenek.

Kriza Ákos köszönetét fejezte ki a katasztrófahelyzet elhárításában résztvevő hatóságok szakembereinek (katasztrófavédelem, tűzoltóság, mentők, rendőrök, közterület-felügyelők). Mint mondta, ez az eset azt bizonyítja, hogy vészhelyzet esetén azonnal és összehangoltak tudnak reagálni. A polgármester köszönetet mondott a mentésben résztvevő civileknek, valamint a sajtó munkatársainak is a korrekt és azonnali tájékoztatatásért, melynek köszönhetően – az ilyenkor szokásosan szárnyra kelő – rémhíreket meg lehetett fékezni.

Szabó Péter, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság helyettes vezetője elmondta, a mentésben két feladatuk volt, a gázszivárgás lokalizálása és a tűz továbbterjedésének megakadályozása. Megközelítőleg 630 embert kellett ideiglenesen kitelepíteni az otthonaikból, munkahelyeikről.

Borsos Attila, az MVK Zrt. vezérigazgatója elmondta, a villamosforgalom csak azt követően indulhat újra, miután a cég szakemberei megvizsgálták az érintett területen található betápláló vezetékeket és a felsővezetéket is. Ez optimális esetben órák kérdése, ám elképzelhető az is, hogy csak holnap indul újra a villamosközlekedés. Addig azonban a Thököly utca és a Diósgyőri Gimnázium között 2-3 percenként jár a villamos, a Tiszai pályaudvarig pedig villamospótló járatok közlekednek.

A sajtótájékoztató részleteiről, illetve a tűz keletkezésének körülményeiről hamarosan részletes beszámolóval jelentkezik a minap.hu!

14.39

Az MVK Zrt. tájékoztatása szerint a belvárosban történt gázrobbanás miatt a Tiszai pu. és Thököly u. között a villamospótlás ideje alatt a villamosbérleteket elfogadják az 1-es, 1A-s járatok teljes vonalán.

14.33

– A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság megkezdte az ügy vizsgálatát. Amint a körülmények lehetővé teszik, a kollégáink lefolytatják a helyszíni szemlét. Tudomásom szerint még nem kezdték meg a terjengő gázszag miatt – közölte érdeklődésünkre Gaskó Bertalan, a főkapitányság kommunikációs irodájának vezetője. A főkapitányság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés címén indított nyomozást. Szakértői vélemény alapján kibővíthetik közveszélyokozással.

14.30

Az önkormányzat szervezésében ezekben a percekben rendkívüli sajtótájékoztatót tartanak, melyről természetesen beszámolunk.

14.10

Az MVK Zrt.-től kapott információnk szerint 15 óra után pályabejárást tartanak a szakembereik, és azután a látottak fényében döntik el, hogy elindulhat-e a villamosközlekedés, vagy csak a késő délutáni órákban. Egyelőre tehát senki ne várjon a villamosra!

14.05

A tűz erejére jellemző, hogy az érintett épületen lévő cégtábla teljesen elégett, elolvadt, az előtte álló fa pedig szintén szenesre égett.
Arról egyelőre nincs információ, hogy mikor oldják fel teljesen a kordonozást, a TIGÁZ, tűzoltósági és rendőrségi vizsgálatok miatt vélhetően még több óráig marad.

Több áruházba és vendéglátó helyre is visszatértek az eladók, de információink szerint már nem mindenki nyit ki újra.

13.53

A főutca északi oldalán megindulhatott a gyalogos forgalom, ahogy az Erzsébet tér is kikerült a kordonból. Jelenleg az Aranyszarvas gyógyszertártól keresztben az északi oldali villamosmegállóig van kihúzva a kordonszalag, átvéve a Széchenyi-szobron is, az ING Bank épületéig bezárólag. Rengeteg érdeklődő van a sétálóutcán, körbeállják a kordont, fotóznak, videóznak. A Széchenyi utcán erős gázszagot érezni tudósítónk szerint.

13.44

A kordonozott terület határa már a Széchenyi-szobor, így mögötte el lehet közlekedni, és megközelíteni a városháza és a megyeháza épületét. A kordonon kívül kerülő épületekbe visszamehetnek a lakók és a dolgozók, így a Városházára is.

13.41

A tűzoltók elkezdtek leszerelni a tűzcsapokról, és összegyűjteni a tömlőket.
A rendőrök csökkentik az elkordonozott terület nagyságát, a Szent István teret ezekben a percekben adják vissza a gyalogosoknak.

13.:33

A helyszínre érkeztek az MVK Zrt. szakemberei, és a felsővezetékeket, illetve az azokat tartó huzalokat vizsgálják, hogy kiderüljön, visszaállítható-e a villamosközlekedés, és ha igen, mikor.
A rendőrség továbbra is fenntartja a kordonokat.



13.12

A rendőrség helyszínen tartózkodó munkatársaitól megtudtuk: ezekben a percekben sikerült elzárni a gázt, és megfékezni a lángokat!
További részletekkel haramosan jelentkezünk!

12.48

A TIGÁZ Zrt. közleményben tájékoztatta szerkesztőségünket néhány perce a gázrobbanással kapcsolatban: „Ma délelőtt egy tervezett gázvezeték-karbantartási munka során Miskolcon, a Városház téren belobbant a földgáz. A balesetben a Tigáz és alvállalkozójának egy-egy munkatársa súlyos égési sérülést szenvedett. A sérülteket kórházba szállították. A Tigáz szakemberei megkezdték a sérült vezeték kiszakaszolását, hogy a gázkiáramlást és így a tüzet megszüntessék. A helyszínen keletkezett tűz ennek ideje alatt ég, de a helyzetet a szakemberek már kontroll alatt tartják. A balest körülményeit a Tigáz a vészhelyzet elhárítását követően kivizsgálja.”

Kriza Ákos, Miskolc polgármesterének helyszíni tájékoztatója:
Kriza Ákos tájékoztat a gázrobbanás után

12.46

Helyszíni tudósítónk Szabó Pétertől, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság helyettes vezetőjétől megtudta, tervezett karbartást végzett a helyszínen a Tigáz, egy szerelvényt próbáltak kicserélni. A szakemberek jelenleg vizsgálják, mi okozta a robbanást.
– Jelenleg azon dolgoznak a gázművek szakemberei, hogy a robbanás helyszínétől 50-50 méterre, egy új munkagödörben elszorítsák a vezetéket, ezáltal elzárják a gázt – mondta tudósítónk.

gazrobbanas2_110915_ja_3.jpg

A helyszínről 150 dolgozót és legalább ennyi lakót kellett kitelepíteni, így már nem áll fenn a veszély, hogy egy esetleges robbanás esetén civilek is sérüljenek. Tudósítónk hozzátette, a megszerzett információk szerint egyébként annak, hogy felrobbanjon a vezeték, csekély az esélye. Korábbi hírünkkel ellentétben mostanra kiderült, a megyeháza egyik szárnyát is kiürítették.

A kitelepített lakók egyébként a környező vendéglátóegységekben ülnek, ott jutnak élelemhez, és tudják használni a mellékhelyiséget; feszültek ugyan, de türelmesen várják a fejleményeket.



12.24

Biztonsági okokból elvitték röviddel ezelőtt a kiürített területen ragadt villamosokat a Malomszög utca felé.

12.14

A Városház tér környéki épületeket folyamatosan hűtik a tűzoltók, mindeközben a Centrum környéki kereskedők jelezték, hogy az egész belvárosban égett szag terjeng.

12:08

A kialakult helyzettel kapcsolatban az önkormányzat hamarosan rendkívüli sajtótájékoztatót tart – közölte érdeklődésünkre Dobos Tímea, a polgármesteri hivatal szóvivője.

gazrobbanas_110915_ja.jpg

12.06

Délután 3 óráig mindenképpen tart a villamospótlás a Tiszai pu. és a Thököly u. között a belvárosban történt gázrobbanás miatt – közölte a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. A cég szakemberei délután 3-tól vizsgálhatják meg, hogy a műszaki feltételek adottak-e az érintett szakaszon a villamosközlekedés újraindításához. Amennyiben mindent rendben találnak, ismét a Tiszai pályaudvar és Diósgyőri Gimnázium között járnak majd a villamosok.

11.51


– A tűzoltómunka egyelőre abból áll, hogy védősugarakkal hűtjük a helyszínen és környékén, amit kell. Kazincbarcikáról is érkezett egy vízszállító jármű, ami a munkagödör sugárvédelmét biztosítja – közölte érdeklődésünkre Bódi Zoltán, a miskolci tűzoltóság szóvivője. Egyelőre további segítséget nem terveznek igénybe venni más városok tűzoltóságaitól. Mint megtudtuk  a gázszolgáltató munkatársai a robbanás közelében kiásták a munkaterületet és megpróbálják elzárni a gázvezetéket.

11.35

Röviddel ezelőtt bezáratták a hatóságok a Pátria-tömb végében működő Impresszó éttermet is, közölte helyszíni tudósítónk.

11.26

Az alábbi képet olvasónk küldte, a helyszínen készítette ma délelőtt.

gazrobbanas_olvasoikep.jpg

11.24

A helyszíni tudósítónk információi szerint a kordon továbbra is a városháza végénél kezdődik Diósgyőr felől, és a Miskolci Galériáig, illetve másik irányban az Erzsébet téren a Kossuth-szoborig Avas felőli végéig tart. A területre senki nem juthat be, a hatóságok azt kérik, ne is próbálja senki megközelíteni ingatlanját vagy munkahelyét.

Akinek útja keresztezi a lezárt területet, annak érdemes a Zenepalotánál a Dayka Gábor utca, Kis-Hunyad utca útvonalon kerülnie, a főutcára a Kossuth utcán át térhet vissza, illetve másik oldal fele a Déli terelővel párhuzamosan a Rákóczi utca felé menni, ott a Sötétkapun át térhez vissza a Széchenyire.

11.15

Az alábbi videók a kiürítés közben készültek, az elsőn még csak a Szent István térig, a másodikon már a bank épületéig tartott a kordon.

Lezárták Miskolc belvárosát gázrobbanás miatt

Lezárták Miskolc belvárosát

11.11

Kollégáink a robbanást követően már a kiürítés megkezdése előtt a helyszínen tartózkodtak, az alábbiakban az általuk készített videót közöljük.

Lángfáklya Miskolc belvárosában

11.09

Kollégánk tájékoztatása szerint lezárták a közeli Erzsébet teret is, valamint az ÉMÁSZ lekapcsolta az áramszolgáltatást a környéken, internet és kábeltévé pedig a közeli kábelek sérülése miatt szünetel sok helyen.

11.03

– Két sérültet szállítottak be a mentők a baleseti sebészetre. Az egyik sérült testfelületének 50 százalékán szenvedett másod-harmadfokú égési sérüléseket, állapota súlyos. A másik sérült testfelületének 75 százalékán szenvedett másod-harmadfokú égési, továbbá légúti sérüléseket. Állapota súlyos, életveszélyes – közölte érdeklődésünkre Csiba Gábor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház főigazgató-főorvosa. A kórházban mindent elkövetnek a sérültek állapotának stabilizálása érdekében. Csiba Gábor azonban felhívta rá a figyelmet, hogy égési sérülések esetében sokszor két-három nappal később súlyosbodik a betegek állapota (elég utalni az egy hete lezuhant jaroszlavli jégkorongcsapat tragédiájára, amelyet egyetlen játékos, az orosz Galimov súlyos égési sérülésekkel, de túlélt, majd a legjobb ellátás ellenére néhány nappal később a kórházban elhunyt).

10.47



A gázrobbanás következtében lezárták a főutca forgalmát, így értelemszerűen a villamosok sem tudnak közlekedni. Információnk szerint az MVK Zrt. a Tiszai pályaudvar és a Thököly utca közt villamospótló autóbuszokat közlekedtet. Ennek útvonala megegyezik az éjszakai villamospótló járatokéval, kivétel a belváros érintett része. A villamospótló a sínektől az Ady Endre utcánál kanyarodik el, a Madarász Viktor – Szentpáli – Uitz Béla utcán át halad, és a Zenepalotánál tér vissza a sínekre. Az utasok a Thököly utcán szállhatnak át a Diósgyőr felé közlekedő villamosokra.

gazrobbanas_villpotlo.jpg

10.45


Kriza Ákos polgármester elmondta, a városházát is ki kellett üríteni, de a munka a polgármesteri hivatalban nem állt meg, a Petőfi utcán és az okmányirodán működik. Kiürítették az Almássy-kúriát is, a Miskolci Városfejlesztési Kft. munkatársai a Miskolc Holding Zrt. Hunyadi utcai épületébe mentek át.

gazrobbanas_kriza_110915_ja.jpg

Friss hír ugyancsak, hogy a gázszolgáltatást jelenleg nem lehet elzárni, mert félő, hogy nagy terület robbanna be emiatt, így a sérült vezetéket jelenleg hűtik, és biztosítják a helyszínt.

10.39

Több száz méter sugarú körben kellett lezárni a robbanás környékét. Helyszíni tudósítóink elmondták, a terület Diósgyőr irányába a Városháza végének vonaláig van lezárva, itt már egy villamos is tartózkodik.

gazrobbanas_mentok_110915_ja.jpg

Kriza Ákos polgármester kollégánknak elmondta: egy nagyméretű gázcső sérült meg kora délelőtt, és két ember a munkavégzés közben. A két munkást kórházba szállították, állapotukat stabilizálták.

Hozzátette, teljes lakossági összefogással zajlik a mentés, a helyzetet uralják. Úgy néz ki, lokalizálták a kitörés helyszínét. Kérik a lakosságot, hogy ne közelítsék meg a robbanás helyszínét, csak a hatóság léphet be oda.

10.30

gazrobbanas_emberek_110915_ja.jpg

A Tigáz Zrt. szakemberei a helyszínen vannak, kollégánk tőlük kapott információja szerint egy szakaszból ki kell ürülnie a gáznak.

10.23

Helyszínen tartózkodó kollégáink jelezték: az első emelet magasságába csaptak a lángok, a tüzet egyelőre nem tudják megfékezni!

10.22


A helyszínre érkeztek röviddel ezelőtt az ÉMÁSZ szakemberei is, a felsővezetéket kezdték szerelni, vélhetően a lángok miatt.

10:18

Értesüléseink szerint a két sérült munkás a robbanás pillanatában égve repült ki a munkagödörből. A szemtanú, akivel kollégánk beszélt, sokkot kapott.

A sérülteket a mentők kórházba szállították.

9:45


gazrobbanas_oltanak_110915_ja.jpg

A baleset helyszínére nagy erőkkel vonult ki a rendőrség és a tűzoltóság, a környéket a rendőrök lezárták, a terület, illetve a környező épületek kiürítését a rendőrség megkezdte. Helyszínen tartózkodó kollégánk egy szemtanútól úgy értesült, hogy két munkás sérült meg. Állapotukról egyelőre bővebb információ nem áll rendelkezésre.

A baleset helyszínen tartózkodik információink szerint Kriza Ákos polgármester, Pfliegler Péter és Zsiga Marcell alpolgármesterek.

Kollégáink a helyszínen tartózkodnak további információkkal hamarosan jelentkezünk.

minap.hu


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2019-08-23 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!