Közélet

Cirkálnak – kevesebb zsebelés a városban

2007-06-04 16:24

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE Miskolcon egy éve kezdte meg működését a rendőrkapitányság lopási alosztálya szervezeti keretei között a Cirkáló nyomozócsoport.Tagjainak feladata: dinamikusabb nyomozati munkával, tettenérésekkel az alkalmi és zseblopások visszaszorítása, az elkövetői csoportok felszámolása. Eredményességük publikálásával pedig céljuk az áldozattá válás elkerülése érdekében az önvédelmi reflex fokozása.A tapasztalt nyomozók tevékenysége a Miskolci Rendőrkapitányság illetékességi területén elkövetett bűncselekményekhez kapcsolódó eljárásra terjed ki. A csoport munkatársai kiemelt hangsúlyt helyeznek a rendőrségen belüli, illetve a társszervekkel folytatott együttműködésre is.A Cirkálók megalakulása óta eltelt időszakban elkövetett zsebelések többségét tömegközlekedési eszközön, valamint egyéb helyen (aluljáróban, utcán, buszmegállóban, üzletközpontban) követték el. A sértettek nemek szerinti megoszlása csaknem azonos, vagyis a megkárosítottak között azonos számban fordultak elő a férfiak és a nők.A Cirkáló csoport tagjai több tettenéréssel is dicsekedhetnek, így fogták el például azt a 28 éves alsózsolcai férfit, aki éppen a buszra óvatlanul felszálló nő táskájából akarta kiemelni tárcáját. A férfi – aki egyébként többnyire egyedül dolgozik, – akkor épp egy tanítványával „akciózott”. Amíg 10 évvel fiatalabb társa a felszállókat tartotta kissé vissza ügyetlenkedő mozdulataival, addig „kezelésbe vette” a női táskát, azonban az éber rendőrök rajtakapták.Az előállított férfi – aki egyébként röviddel elfogása előtt szabadult hasonló cselekmények miatt kapott szabadságvesztéséből – ezen a napon másik két sikeres lopást is végrehajtott a villamoson, illetve a városközponti buszmegállóban. Ezeken kívül további négy zsebelést is rábizonyítottak a nyomozók.Több nőt is eljárás alá vontak, az ő vadászterületük autóbuszok, villamosok, a piac területe volt. Az év első öt hónapjában az előző év időszakához képest 63%-kal (!) esett vissza a zseblopások száma, 2006 májusában 198, 2007 azonos időszakában 72 zseblopásról érkezett bejelentés a rendőrségre.2007 májusában 7 eset kapcsán indult eljárás, kettőt tömegközlekedési járművön követtek el, hármat áruházban, két alkalommal pedig utcán „vették le” a sértettet. Többségüktől mobiltelefont loptak.A Búza téri piacon, a közeli aluljáróban és környékén visszatérő a rendőri ellenőrzés, az elmúlt időszakban zsebeléses lopásról nem érkezett bejelentés.A rendőrség a miskolci H. Mihályt 8 rendbeli lopással gyanúsítja. A férfi vadászterülete a villamosok, autóbuszok voltak és csak mobiltelefont lopott a retikülből, zsebből, hátizsákból, amiket még melegében értékesített. A bűncselekményeket március–május között követte el. A férfi, aki egyébként már többször volt büntetve hasonló bűncselekmények miatt, szabadlábon védekezik.A Cirkálók tevékenysége kapcsán több, ezen „ősi mesterséget” űző vonatkozásában is merült fel információ, melynek ellenőrzése az elkövetkezendő időszak feladata. A rendőrség továbbra is számít a Miskolcon élők, a városba érkezők támogató együttműködésére mind a bűncselekmények visszaszorítása, mind áldozattá válásuk megelőzése érdekében.Ne könnyítsék meg a zsebtolvaj dolgát!A forgalmas helyek – piacok, bevásárlóközpontok – vonzóak a zsebtolvajok számára. A zsebesek jellegzetes alakjai a bűnözői körnek. A zsebtolvaj valójában kétfajta elkövetőt takar. Az egyik a valódi zsebes, aki kifinomult ujjaival dolgozik, míg a másik a zsebmetsző, aki különböző metsző-, vágóeszközt vesz igénybe.A „profi” zsebtolvaj egyedül dolgozik, de a többségük bűnszövetségben és általában már kialakult módszerek szerint tevékenykedik.A nagy tömegben, tömegközlekedési eszközre történő fel, illetve leszálláskor lökdösődni, tülekedni kezdenek, és a szoros érintkezést kihasználva próbálják elemelni a pénztárcákat, értékeket.Mások kézben álcázott tárgyat tartva (pl.: hatalmas reklámszatyorral, újságokkal) kutatnak értékeink után. Ezzel akarja a tolvaj a táskát, vagy a zsebet úgy eltakarni, hogy ne lehessen látni, amíg belenyúl.Egyesek látszólag zsebre dugott kézzel állnak mellettünk és a saját kivágott zsebükön át a kabátjukból kinyúlva „dolgoznak”.Leggyakoribb a kézügyességgel elkövetett lopás, amikor a tolvaj többnyire a kezében tartott vagy a földre helyezett táskából, illetve ruházatból veszi ki a kiszemelt tárgyat. A zsebmetszők vágóeszközt használnak, borotvát, szikét, fogót, speciálisan kifejlesztett egyéb eszközt észrevétlenül rejtenek el a kezükben. Azt is tudni kell, hogy ezzel a módszerrel történt bűnelkövetés leggyakrabban akkor fordul elő, ha nagy forgalmú helyen tartózkodunk és a bűnöző tudja, hogy könnyen eltulajdonítható érték van nálunk.Az erre specializált bűnelkövetők munkamegosztásban tevékenykednek: vannak közöttük „figyelők”, akik fedeznek, jeleznek és vannak, akik „értékmentők”. Hogyan védje meg magát a zsebtolvajoktól?Fokozottabban figyeljen értékeire, ha forgalmas helyen tömegben tartózkodik, utazik! (válltáskáját maga előtt fogva közlekedjen).Ne tartson okmányokat, értékeket hátizsák, hátitáska külső zsebeiben!Ne tegyen egy helyre pénztárcát, csekket, hitelkártyát, iratokat, mobiltelefont!(Viszonylag biztonságos tárolási helyek a belső zsebek, vagy a kézre, lábra erősíthető, övön hordható, illetve a ruházat alatt nyakba akasztva viselhető táskák.)Vásárláskor, az áru válogatásakor soha ne tegye le pénztárcáját a pultra!Ha hosszabb időn keresztül gyanúsan viselkedő személyt lát maga mellett, ellenőrizze értékeinek meglétét!Miskolci RK tájékoztatása alapján: Kompoltiné Jakab Ilona rendőr őrnagy kommunikációs irodavezető


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!