Kultúra

Kortárs irodalom a Könyvhéten

2007-06-04 16:21

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE Szombaton lebontották a sátrakat az Erzsébet téren – véget ért a könyvheti kirakodóvásár. A programok azonban még tovább folytatódnak a hónapban. A Tompa Mihály Könyvtárban hétfőn Nógrádi Gábor író találkozott olvasóival és Spanyolnátha-estet tartottak az Ifjúsági és Szabadidő Házban. Nagy Bandó András humorista lesz a vendég a megyei könyvtárban június 8-án, június 13-án pedig Bosnyák Viktória írónőt várják a József Attila Könyvtárba.A kortárs költészetet kedvelők számára azonban a múlt hét péntek este volt a legizgalmasabb a Könyvhéten. Miskolci vagy innen elszármazott irodalmárok jöttek össze egy rendhagyó találkozóra. Az Új Holnap és a Szoba Kiadó estjét a Tér-kép Egyesület közreműködésével és a Bíbor Kiadó támogatásával rendezték. Slam címmel nyitott versestet tartottak, ahol K. Kabai Lóránt és Zemlényi Attila vezetésével bárki szót kaphatott és elmondhatta saját írásait.feLugossy László Kék Pánik Kávéház című abszurd regényéből és Ficsku Pál Gyerekgyár című könyvéből olvasott fel részleteket, majd mindkét író a kötetekhez készült kísérőfilmjét is levetítették. Kikötői hírek címmel Kupcsik Lidi, Bujdos Attila, Mihálik Roland és Zemlényi Attila írásai kapcsán készült klipek is helyet kaptak a programban, amely a kortárs irodalom népszerűsítését célozta. Az írók szerint ugyanis ebbe több energiát kell fektetni, mint effektíve a munkába.Mintegy a pénteki program folytatásaként ma tartják a Spanyolnátha nyári számának bemutatóját az Ifjúsági és Szabadidő Házban. Európa kulturális főhálójában – ahogy az internetes fórumot nevezik – Szekszárd városa a vendég, az irodalmi estre ezért két dunántúli folyóiratszerkesztő is meghívást kapott. E mellett kiosztják a Miskolci Tavaszi Diáknapok irodalmi és képzőművészeti pályázatának díjait.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!