Gazdaság

Modern technológiákkal a korszerű, biztonságos vízgazdálkodásért

2008-05-29 16:00

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE kozmunap2008.jpg

Közműnap 2008 elnevezéssel szervezett rendezvényt ma az Energie AG Miskolc Vízgazdálkodási és Környezetvédelmi Kft. A Miskolci Egyetemen szakmai előadások hangzottak el, s korszerű, európai színvonalú vízgazdálkodási technológiákat, szolgáltatási, üzemeltetési modelleket mutattak be. A meghívott szakembereket dr. Patkó Gyula rektor, és dr. Halmai Gyula (fotónkon) a Miskolc Holding Zrt. elnök igazgatója köszöntötte.

Dr. Halmai Gyula rövid áttekintést adott az Energie AG Miskolc Vízgazdálkodási és Környezetvédelmi Kft. létrehozásának céljairól, körülményeiről, s elmondta, hogy ez a szakmai rendezvény illetve bemutató a megkezdett munka első fontos állomása.
Az Energie AG Miskolc Vízgazdálkodási és Környezetvédelmi Kft.-t a Miskolc Holding Zrt., és az osztrák Energie AG Wasser GmbH. hozta létre, a cég alapító dokumentumait március 19-én írták alá a miskolci Városházán. Mint ismeretes, az önkormányzati gazdasági társaságok holdinggá szervezésének egyik alapvető tulajdonosi célja a tagvállalatok által nyújtott szolgáltatások javítása volt. Ezen belül is kiemelt fontosságú az ivóvízellátás biztonságának a növelése, a miskolci vízmű technológiai felzárkózását többek között nemzetközi kapcsolatrendszer kiépítésével is segíteni kívánják. Ennek volt egyik fontos állomása, hogy a Miskolc Holding stratégiai partnerségre lépett a komoly nemzetközi tekintéllyel és tapasztalatokkal rendelkező, osztrák Energie AG konszernnel. - Az új, közös társaságon keresztül számos új szakmai feladat ellátására nyílik lehetőség: egyebek mellett korszerű diagnosztikai rendszer kiépítésére, közmű nyilvántartási rendszer működtetésére, hálózati veszteséget csökkentő programok kidolgozására, modern technológiák bevezetésére - hangsúlyozta dr. Halmai Gyula, aki lapunknak azt is elmondta: az Energie AG és Miskolc - az egyetemmel és a térséggel való együttműködés révén - meg kívánja teremteni a lehetőséget egy miskolci, regionális kompetenciaközpont kiépítésére, s a szomszédos országokba való terjeszkedésre is.
A miskolci Közműnapon német és magyar vízügyi szakemberek osztották meg egymással tapasztalataikat, s bemutatták azokat a - Magyarországon is egyedülállónak számító - legmodernebb vízméréstechnikai eszközökkel felszerelt mérőbuszokat, amelyekkel, kísérleti jellegel, átfogó hálózat-rekonstrukciós felmérésbe kezdenek Miskolcon.
A rendezvény előadói között voltak az Energie AG Miskolc Vízgazdálkodási és Környezetvédelmi Kft. ügyvezetői, Vojtilla László és dr. Wiedemann Rainer is. Vojtilla László lapunknak elmondta: a korszerű műszerekkel, a víz- és csatornahálózatnál mértani pontossággal be lehet határolni a konkrét hibahelyeket - mondjuk csőtörésnél - s ez a költségek, a javítás időtartama szempontjából is komoly megtakarítást jelent. Még fontosabb, hogy szisztematikus, pontos mérésekkel kategóriákba lehet sorolni a csővezetékeket állapot szerint, s ennek alapján rangsorolni lehet időben a felújítási, rekonstrukciós munkákat. - Hosszú évtizedek alatt mindig kevesebbet tudtunk felújításra költeni, mint amennyit a hálózat természetes elhasználódása indokolt volna. Ezt a kedvezőtlen arányt most meg lehet fordítani, a korszerű technikáknak köszönhetően tervezhetővé válnak a munkák, s több forrás jut majd a felújításokra - hangsúlyozta Vojtilla László.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!