Városházi hírek

Utoljára üléseznek a Díszteremben

2011-09-07 10:21

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE kozgyules_felulrol_ja_110512.jpg

Utoljára ülésezik szeptember 8-án, azaz holnap a jelenlegi közgyűlési teremben Miskolc város grémiuma. Októbertől ideiglenesen a közgyűléseket a Polgármesteri Hivatal Petőfi utca 1–3. szám alatt található épületében tartják.

A munkák során – mint arról beszámoltunk – egyébként a jelenlegi Városháza is megújul kívül-belül, az épületnek több része más funkciót is kap az új épületben.

– Ilyen lesz a jelenlegi Díszterem, közgyűlési terem is, valamint a mellette lévő ovális terem is. Ebben a térben szeptember 8-án utoljára lesz közgyűlés, utána megkezdik az átalakítását, ugyanis jövő évtől itt fog működni a házasságkötő terem, illetve lesz itt kisebb fogadásokra, bálokra is lehetőség – mondta Szőke László. A Díszterem mellett működő Ovális termet is egy exkluzív, üvegfalú, az avasi domboldalra néző terem váltja majd fel. A közgyűlések így októbertől – az osztályvezető tájékoztatása szerint – a Petőfi utca 1-3. szám alatt található épületegyüttes negyedik emeleti tárgyalójában lesznek jövő év elejéig.

vh_bajaras_110902_ja_24.jpg
Itt alakítják majd ki az új üléstermet

A Városháza bővítése, felújítása jelenlegi állás szerint év végére elkészül, a költözéseket, és bebútorozást követően várhatóan 2012 első negyedévétől fogadhatják majd az új helyükön az osztályok a városlakókat. A teljes beruházás egyébként megközelítőleg 1,4 milliárd forintból valósul meg.

T. Á.
fotó: Juhász Ákos


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!