Kultúra

Évadzáró társulati ülés

2007-06-04 12:27

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE Hivatalosan vége a 2006–2007-es szezonnak a Miskolci Nemzeti Színházban. Az évadzáró társulati ülést szombat délelőtt a Déryné kertben tartották. A művészek este két rendhagyó előadást játszanak még – a Nagyszínházban a Valahol Európában, a Kamaraszínházban pedig Páholy bérletben a Hajmeresztő című darabokat adják elő.Mégsem pihennek zavartalanul a nyáron a társulat tagjai – a közelgő operafesztivál idején és később vendégszereplések miatt is megszakad a nyaralás. Az operafesztiválon Offenbach Hoffmann meséi című darabját játsszák a társulat tagjai, de hátra van még egy egri fellépés és júliusban egy vendégszereplés az 58-ik Dubrovniki Nyári Fesztiválon. A színház zenekara pedig opera- és operettslágereket játszik Münchenben a nyáron. Eddig is 430 hazai előadással és 32 vendégszerepléssel örvendeztették meg a közönséget a miskolci művészek. Közel 200 ezer embert vonzottak a darabokkal itthon, de bemutatkoztak többek között Szarajevóben, Pratóban és Regensburgban is. Több mint százszor játszották a Portugált, hetvenszer a Csárdáskirálynőt, félszázszor a Hamupipőkét, az Indul a bakterházat, a Valahol Európában című darabokat. Nemcsak a számok tükrében értékelték azonban az évadot az utolsó napon, hanem a művészek teljesítménye alapján is. A társulat szavazatai alapján a legjobb színésznő Bodor Németi Gyöngyi, aki a legjobb karakternőnek járó díjat is megkapta. A művésznő három darabban játszott az elmúlt szezonban.A legjobb színésznő az évadban a közönség szerint Müller Júlia. A legjobb előadás a szakma szerint a Hoffmann meséi, a nézők szerint a Hyppolit, a lakáj. A legjobb színész a társulat és a közönség szavazatai alapján is Bakai László.Az újabb évad szeptember 3-án kezdődik, azon a napon, amikor 150 éve lesz, hogy a Miskolci Nemzeti Színház épülete elkészült. Az első bemutató szeptember 21-én Seres Ildikó rendezésében a Kamaraszínházban a Mumus című gyermekmusical lesz.-czikora-Képgalériánk: http://mikom.hu/plugins/coppermine_menu/thumbnails.php?album=26


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!