Egyház

Búcsút rendeznek vasárnap Máriapócson

2011-07-27 07:55

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Veres András szombathelyi megyés püspök lesz a máriapócsi búcsú vasárnap délelőtti ünnepi szentmiséjének főcelebránsa - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtószolgálata az MTI-vel.


Mint írták, a máriapócsi búcsút az idén is zarándoklattal kötik egybe. Az ünnepi szentmise után litániával fejezik be a közös programot.
    
A Szűz Máriát ábrázoló máriapócsi kegyképet 1676-ban Csigri László máriapócsi bíró készíttette fogadalomból és hálából, a török rabságából történt szabadulásának emlékére. A képet Papp Dániel helybeli görög katolikus lelkész öccse, Papp István festette. A Madonna a hagyomány szerint először 1696. november 4-én kezdett könnyezni, ami kisebb megszakításokkal egészen december 8-ig tartott.
   
I.Lipót német-római császár és magyar király a kegyképet 1697. március 1-jén Bécsbe vitette. A mostani kép eredetéről kétféle változat is szól. Az egyik szerint még a Bécsbe való átszállításkor készítettek egy másolatot. A másik változat szerint a máriapócsiak a császártól kérték a kép visszaadását, az uralkodó pedig az egri püspökhöz intézett leiratában ígérte meg, hogy az eredeti képről másolatot készíttet, és így került a kegykép másolata a máriapócsi templomba.
    
A továbbiakban sem az eredeti kép, sem a róla készült másolatok nem könnyeztek, kivéve azt, amelyik Máriapócsra került. A második kép a hagyomány szerint 1715-ben és 1905-ben könnyezett.
    
A kegyképet 2005-ben különleges technikával megtisztították, s XVI. Benedek pápa által megáldott arany korona került a tetejére. Két éve zarándokok vitték a máriapócsi kegyképet a görög katolikus püspöki székhelyre, Hajdúdorogra, mert a máriapócsi bazilikát felújítás miatt fél évre bezárták. A munkálatok befejezése után a Szűz Mária-kegykép visszaérkezésének tiszteletére szent liturgiát tartottak a máriapócsi görög katolikus templom előtti téren 2009 szeptemberében.

MTI




Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!