Sport

Benczést meglepte a defenzív Fradi

2011-07-25 11:08

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE dvtk-110716ml_47.jpg

A Zalaegerszeg legázolása után megnőtt a diósgyőri szurkolók étvágya, amit az is jelzett, hogy az Albert Stadion vendégszektorát teljesen megtöltötték, és nem csalódtak. A meccset kilenc emberrel befejező DVTK pontot rabolt az FTC-től. Arra voltunk kíváncsiak a meccsre egyet alvás után, hogyan értékeli a történteket Benczés Miklós, a DVTK vezetőedzője?

Délelőtti pihenője közben értük el Benczés Miklóst, aki érezhetően fáradtan, de készségesen állt a rendelkezésünkre. Ezek szerint nem csak a játékosok, hanem a mester is elfáradt a ferencvárosi kiruccanás során.

– Egyet aludva a történtekre, hogyan értékeli a tegnapi mérkőzést?
– Ugyan úgy, mint tegnap: sajnálom, hogy nem azt a támadójátékot nyújtottuk, mint itthon, a Zalaegerszeg ellen, de a Ferencváros visszaállt, zártan védekezett. Bíztam benne, hogy fel tudjuk törni a védelmüket. Megfogyatkozva erre kevesebb esélyünk volt, de tíz emberrel se adtuk fel a támadásokat, sikerült is egyenlítenünk – vetette össze a tervezett taktikát a pályán megvalósított játékkal Benczés Miklós.
A chilei játékvezető ítéleteivel rendkívül elégedetlen volt a diósgyőri közönség, mivel véleményük szerint a Diósgyőrhöz sokkal szigorúbb volt, mint a hazaiakhoz. Két kiállítás után a vehemensebb edzők is rendszeresen megtalálják a sporit. Kíváncsiak voltunk Benczés véleményére, esetleg már videón is visszanézve a találkozót. – Nem láttam még felvételről a meccset. Egyébként is nem foglalkozom nyilvánosan a játékvezetővel – szólt a diplomatikus válasz.

– A két csatár lecserélése az elégedetlenség jele volt, vagy át akarta szervezni a csapatot? – váltottunk témát.
– Seydi nem tudja jól megjátszani a labdákat, mint tette azt itthon, a nyitó fordulóban. George nagyon kifutotta magát, mert a kiállítás után visszavontam a középpályára, hogy innen indulva támogassa a támadásokat. Seydi sincs még erőnlétileg a toppon…

– A csereként beállt spanyol csatárral elégedett volt?
– Carreno? Az egész csapat teljesítményével elégedett vagyok, akartunk. Ez dominált létszámhátrányban az Üllői úton!

– Hátrányban játszani mindig nehéz. Nagyon elfáradtak a játékosok?
–A napokban kiderül. Hajtottunk, mentünk, természetes, hogy elfáradnak.

–Meglepte a Ferencváros játéka?
–Nem gondoltam, hogy ennyire defenzív lesz az Üllői úton a Ferencváros, azt hittem nagyobb nyomást gyakorolnak ránk. Az Albert Stadionban azt hiszem nem nekünk kellene dominálni. A saját játékunkat próbáltuk játszani, ami a támadó harmadban elmaradt a tervezettől, mint az elején már mondtam…

– Következik hazai pályán a Kecskemét. A Zalaegerszeg ellenihez hasonló támadójátékra számíthat a közönség?
– Remélem ilyen siker után minél többen kilátogatnak majd a stadionba és biztatnak minket. Még hétfő van, a Kecskemét elleni mérkőzéssel nem foglalkozunk, ráérünk arra még – zárta beszélgetésünket Benczés Miklós.

Az elmondottak és az eddig tapasztaltak alapján élvezetes mérkőzésre van kilátás. A Kecskemét hazai környezetben 4-0-ra gázolta le a Kaposvárt (pont az egykori diósgyőri közönségkedvenc Foxi vezérletével) és idegenben se arról híres a Szivics-legénység, hogy beállnának bekkelni, hazai pályán pedig pláne támadófocira törekszik a Diósgyőr…

Csontos L.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-16 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!