Helyi hírek

Levegő miatt szakadt le a vakolat

2007-06-01 18:12

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE A kivitelező hibázott, ezért szakadt le két hete a Művészetek Házában a plafonról a vakolat – ezt állapította meg a független szakértői vizsgálat. Az önkormányzat csütörtökön levélben szólította fel a kivitelező céget, hogy javítsa ki a hibát.Két hete egy gyermekelőadás előtt szakadt le a vakolat a folyosó plafonjáról, megsebesítve egy felnőttet és egy gyereket. Az önkormányzat által felkért független szakértői cég megvizsgálta az épületet, és kivitelezési hibát fedezett fel. A Művészetek Háza építésénél közbeszerzési eljárást írt ki az önkormányzat, melyre több pályázat érkezett. A közbeszerzési bizottság a kiírás szempontjait figyelembe véve kellett, hogy döntsön a legjobb ajánlat mellett, ezt pedig a pécsi cég tette – mondta Fedor Vilmos alpolgármester. Azonban – ahogy az alpolgármester fogalmazott – innen indult a kálvária, ugyanis az első pillanattól látszott, hogy a kivitelezési munkával komoly gondok vannak. Menet közben többször felszólították a kivitelező céget a hiányosságok javítására, több minőségi kifogással élt az önkormányzat, azonban az építés közben már szerződést módosítani, bontani nem lehetett. Az átalakítási munkálatokat felügyelő miskolci cég, az Ép-Kontrol Kft. ügyvezetője, Simon Gábor elmondta, az egész épületet átvizsgálták, és ahol a régi vakolatra rávakoltak, ott mindenhol találtak olyan hibát, ami a vakolatomlást is okozta: a két vakolatréteg közt levegő van. Javaslatot is adtak a hiba kijavítására száraz technológiával, vagyis gipszkartonnal.A kivitelező cégnek küldött levél szerint az önkormányzat június 4–8. között ad lehetőséget a javításra, ha ezt nem teszik meg, akkor egy másik céggel, a kivitelező költségére az önkormányzat javíttatja ki a hibát. Mint elhangzott, a cél mindenképpen az, hogy június 15-re már újra használható legyen az épület az operafesztivállal kapcsolatos rendezvényekhez, próbákhoz. Június végétől egyébként kéthónapos nyári leállás van a Művészetek Házában, ezt az időt szeretnék arra kihasználni, hogy az egyéb feltárt hibákat kijavíttassák. Négy hibajegyzék is született ugyanis a ház megnyitása óta: nyílászárók nem megfelelő működése, burkolólapok repedése, villanyberendezések nem megfelelő működése, szennyvízhálózat dugulása miatt, melyeket szintén a kivitelezőnek kell kijavítania. Fedor Vilmos kijelentette: az önkormányzat a város érdekeit szem előtt tartva a végsőkig elmegy az ügyben.A Juhász Rita intézményvezetőtől kapott tájékoztatás szerint a javítási munkák alatt az art mozikban a vetítés zavartalan lesz. A tervezett programokat későbbi időpontban rendezik: a június 7-re tervezett Fazekas Gyermekkórus jótékonysági gálája, június 26-án, a június 9-re tervezett Kamarás Máté musical-est szeptember 15-én lesz a Művészetek Háza hangversenytermében. A megváltott jegyek érvényesek, vagy a jegypénztárban visszaválthatók. Június 16-tól a Művészetek Háza, valamint az épületben üzemelő Dallmayr kávézó a szokásos nyitvatartási rend szerint működik majd.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!