Sport

Csalódást keltett a tavasz

2007-06-01 16:08

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Legördült a függöny, a játékosok pihenőre tértek, befejeződött a labdarúgó Borsodi Ligában a pontvadászat. A DVTK együttese a kilencedik helyet szerezte meg. A piros-fehérek 11 esetben nyertek, 4 döntetlent értek el és 14-szer kapitulációra kényszerültek. Szereztek negyven gólt, saját hálójuk pedig 52 esetben rezdült. A 38 begyűjtött pont alig haladja meg a 40 százalékos teljesítményt.

dvtkcsank.jpgRáadásul az utolsó bajnoki találkozó, a Győrött lejátszott is nagyon rosszul sikerült, hiszen a Rába-partiak 4–0-s sikert könyvelhettek el a láthatóan leeresztett diósgyőriekkel szemben. Való igaz, a bentmaradást már hetekkel korábban kiharcolta Csank János csapata, a jövőt illetően azonban mégiscsak figyelmeztető a kieső Pécs és a DVTK közötti, mindössze 5 pontos különbség!
S ha már a számoknál tartunk! A diósgyőriektől hét együttes ért el több gólt, ugyanakkor mindössze három (Vác, REAC, Tatabánya) kapott többet, márpedig ez egyértelműen a hátsó alakzat sebezhetőségére utal. Égető feladat, hogy olyan labdarúgókat szerződtessenek a nyáron, akik egyértelműen erősítést jelentenek a védelemben.
A DVTK egyébként a balul sikerült győri kiruccanást követően már meg is tartotta az évzáró vacsoráját – túl sok vidám arcot nem lehetett felfedezni az összejövetelen. Sallói István klubvezető önvizsgálatra sarkallta a játékosokat! Azt kérte tőlük, hogy mindenki gondolkodjon el az idény történésein. Aláhúzta: ugyan valóban voltak szép pillanatok, emlékezetes mérkőzések, de összességében a bajnokság csalódással zárult, különösen a tavaszi idény alakult elkeserítően. Az őszi remek teljesítményt csapnivaló tavasz követte, szöges volt az ellentét a két idény között. Igaz, a Magyar Kupában szépen menetelt az együttes, a bajnokságban azonban elszalasztotta az esélyt egy kiugró eredmény elérésére! Nem teljesült az alapvető cél sem, a szezon kezdetén ugyanis az első nyolc közé kerülést írták a piros-fehérek zászlójára.A szurkolók és játékosok számára alighanem megnyugtató, hogy továbbra is Csank János marad az együttes vezetőedzője. A szakmai munkáért felelős trénerrel a napokban véglegesítik a jövőre vonatkozó elképzeléseket, a keretben történő változásokat. Sallói nem rejtette véka alá a véleményét: a tavaszi produktum egyértelművé tette, változásokra van szükség a keretben, az erősítés elengedhetetlen. Csank János sem titkolta, hogy csalódott a tavaszi teljesítmény miatt és ugyancsak változásokra utalt a keretben.
A szezonban egyébként Simon Attila lett a csapat házi gólkirálya 9 találattal. Az esztendő legjobb játékosa címet Sadjo Haman érdemelte ki a szurkolók szavazatai alapján (46 százalék). Másodikként az ősszel remeklő Foxi végzett, míg a harmadik helyre holtversenyben Simon Attila és Szalma Pál került.
Diósgyőrött a felkészülés június 15-én, pénteken kezdődik, s immár az is biztos, hogy lesz új ember a keretben! Eldőlt ugyanis, hogy Diósgyőrött folytatja pályafutását Kállai Norbert, aki két évre kötelezte el magát a piros-fehérekhez. A kitűnő adottságokkal rendelkező, 23 esztendős belső védő a Vasasban nevelkedett, most az NB II Nyugati csoportjában szereplő Hévíz csapatától érkezik az Andrássy útra.

D. L.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!