Közélet

Élhető, zöldebb Miskolcot teremtenének

2011-06-21 16:32

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE greencity_110621_ja_10.jpg

Zöldvárossá válhat Miskolc a jövőben, miután szándéknyilatkozatot írt alá kedden Kriza Ákos, Miskolc polgármestere az Európai Green City Mozgalom magyarországi szervezetének képviselőivel.

Az együttműködés értelmében Miskolc a jövőben betartja a Green City Mozgalom magyarországi alapelveit, vagyis igyekeznek majd visszakapcsolni Miskolcon az ökoszisztémába, törekednek majd a fenntartható környezetbarát környezetkultúra kialakítására, tiszteletben tartják a Milániói Zöld Chartja pontjait, valamint minden várost érintő fejlesztés során alkalmazzák a Green City Akkreditációs Pontrendszert.
– A városvezetés legfontosabb célja, hogy egy élhető Miskolcot teremtsünk, és a humán értékeket megtartsuk, illetve visszahozzuk azokat, akik korábban elhagyták városunkat – mondta Kriza Ákos. A polgármester szerint ebben kulcsszerepe van a város gazdasági erejének, iparának illetve az oktatás színvonalának növelése mellett a szép környezet kialakításnak is.

– Ha mindezek megvannak, akkor a város élhető, ha pedig egy város élhető, akkor a lakóiban fel sem merül, hogy elhagyják azt – hangsúlyozta Kriza Ákos.A polgármester hangsúlyozta azt is, hogy a szándéknyilatkozat aláírásával Miskolc úttörő szerepet tölt be, elsőként csatlakozik egy olyan mozgalomhoz a hazai városok közül, melynek fő célja élhetőbb, zöldebb város kialakítása.
Somorjai-Tamássy Zsolt, a Zöldebb Városokért Nonprofit Kft. ügyvezetője a mozgalommal kapcsolatban elmondta, hogy Európában jelenleg hét ország tagja a Green Citynek, és több társul országról is beszélhetünk (többek között a skandináv államok, vagy Portugália).

– Ahhoz, hogy az emberek ne hagyják el a nagyvárosokat a településeinket vissza kell kapcsolni a körülöttük működő ökoszisztémába – hangsúlyozta Somorjai-Tamássy Zsolt. Az ügyvezető szerint Miskolc ilyen szempontból kifejezetten szerencsés helyzetben van, hiszen sok városnál előbb a környező ökoszisztémát is ki kell alakítani, míg ez városunk esetén rendelkezésre áll.
Somorjai beszélt arról is, hogy a zöldesítés hatásait, nem külön-külön kell vizsgálni, hanem egyszerre, hiszen míg a növények árnyékot, és levegőt adnak a városlakóknak, pozitívan hatnak az emberre pszichésen, és gazdasági hatásai is vannak – példaként azt említette, hogy egy növényekkel jól körbevett épületben csökken a hűtésre, fűtésre fordított engergia, nő az ingatlan értéke.
Somorjai-Tamássy Zsolt hangsúlyozta: azzal, hogy Miskolc vezetői aláírták szervezetükkel a szándéknyilatkozatot, olyan városok sorához csatlakozott, mint Amsterdam, vagy Milánó, ahol már hosszabb ideje figyelembe veszik azon elveket, melyeket a Green City Mozgalom vall.

- Egy zöldebb, a városlakók igényeit jobban igénybevevő város alapjait tette le a csatlakozással Miskolc – zárta a Zöldebb Városokért Nonprofit Kft. ügyvezetője.
Tajthy Á.
Fotó: Juhász Á.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2017-09-26 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!