MIHŐ Miskolci Hőszolgáltató Kft.

Változás a MIHŐ élén

2011-06-16 13:29

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Június 15-ei hatállyal Vécsi Györgyöt a Miskolc Holding Zrt. Igazgatósága visszahívta a MIHŐ Kft. ügyvezetéséből és annak élére Nyíri Lászlót nevezte ki, ezzel egy időben Vécsi Györgyöt a Miskolc Holding Zrt. elnök-vezérigazgatójává választotta.

nyiri_laszlo_miho.jpg
Mint ismert, a MIHŐ Kft. ügyvezetőjévé a Miskolc Holding Zrt. Igazgatósága 2010. december elsejével választotta meg Vécsi Györgyöt. Időközben a Miskolc Holding Zrt. vezetésében változás történt, amely után – Miskolc közgyűlésének határozata alapján – ez év április 14-étől a Miskolc Holding Zrt. igazgatóságának tagja, annak elnöke is Vécsi György lett.

Mint arra Vécsi György kinevezésekor is utalt, mindkét tisztség betöltése teljes értékű embert kíván, a két felelősségteljes pozíció hatékonyan, a Holding, a tagvállalatok és a miskolci lakosok érdekeit is szem előtt tartva csak külön tisztségként, külön tisztségviselőkkel tölthetők be. Ezért következett be a mostani változás.

Nyíri László 1963. október 24-én született Derecskén. A mérnök-közgazdász, okleveles könyvvizsgáló nős, két gyermek apja. Dolgozott az APEH Hajdú-Bihar megyei Igazgatóságán, 2000-től 2007-ig a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. elnök-igazgatója, majd a vagyonkezelő után Debrecen város önkormányzati ingatlanvagyonának hasznosításával megbízott Cívis Ház Zrt. vezérigazgatója volt.
A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. élén hazánkban elsőként végezték el az önkormányzati vállalatok holdingba szervezésért, amelynek eredményeként egy sikeres cégcsoport jött létre.


minap.hu


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!