Sport

Gyereknapi rally a gyárban – videóval!

2011-05-23 14:04

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE lkmrally.jpg

Harmadik alkalommal rendeznek az egykori kohászat területén autóversenyt egy éven belül: vasárnap a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rally sprint bajnokság harmadik futamát tekinthetik meg a technikai sport szerelmesei. A szervezők szerint „jó munkás” pályán gurulnak majd a versenyzők.

Az októberi és decemberi sprint után ismét benépesítik az egykori LKM területét a négykerekűek és a rallyrajongók. Május 29-én, vasárnap, gyereknapon rendezik a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rally sprint bajnokság harmadik futamát. Öt, egyenként 6,5 kilométer hosszú futamot izgulhatnak majd végig a délelőtt 9 órai rajttól a szurkolók, az első autó várhatóan délután 14 órakor fog célba érkezni – tudtuk meg Üveges Gábor főszervezőtől. Közel ötven autót – a Suzukitól a BMW-n át a Ladáig – láthat majd a nagyérdemű, köztük egy Toyota Corolla WRC-t.

uveges_1.jpg

Reggel 6-tól fél 9-ig lesz a versenyzők számára a beléptetés, átvétel és pályabejárás, míg a nézők 8 órától léphetnek be a verseny területére a 11-es teherporta kapuján. 12 év alatt felnőtt kísérővel ingyenes a rendezvény, a belépő 500 forint. Üveges Gáborék szerint „jó munkás” pálya várja majd az autósokat – a terepet egyébként szombaton megtisztítják a portól és a törmeléktől.

Nézze meg a pályáról készült felvételünket!

Rallysprint pálya a kohászatban

Soós P.
Videó: Kerepesi Péter, Loló Anita



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!