Kultúra

Másodszor koncertezik Amerikában a Reményi

2011-05-14 13:04

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE remenyi_01.jpg

Utazás Itáliától Latin-Amerikáig címmel tart koncertet a Reményi Ede Kamarazenekar május 20-án este 7 órától a Zenepalotában. A fellépés része az Amerikai Szimfonikus Zenekar idén már húsz éves nyári fesztiváljának, melyen a Reményi másodszor kapott meghívást.


A rendezvény minden év májusában, Európában kezdődik. A turné során az Amerikai Szimfonikus Zenekar tagjai és szólistái egy szakmai szempontok alapján kiválasztott európai zenekarral karöltve közösen dolgoznak, hangversenyeket tartanak, valamint egy közös CD felvételre is sor kerül. A munka az Egyesült Államokban, júliusban folytatódik a már egyesített zenekarokkal, melynek során Florida számos kulturális helyszínén szabadtéri előadásokat, és gálakoncerteket tartanak. Az együttmuzsikálás jelentőségét tovább emelve számos dél-amerikai országban (Panama, Nicaragua, Guatemala, stb.) teljesedik ki a hangverseny sorozat. A nyári fesztivál során Dél-Amerika országaiban több ezer diák ismerheti meg a legjobb amerikai, európai, magyar és latin-amerikai zeneszerzőket.

Ezt a Floridai Nyári Fesztivált – melynek művészeti vezetője Maestro James Brooks-Bruzzese – a Florida félsziget legkiemelkedőbb kulturális programjaként tartják számon. Célja, hogy egyesítse a világ sokrétű zenei, művészi és kulturális hagyományait. A rendezvény bizonyos szempontból egyfajta „kulturális csereprogramként” értelmezhető. Évről évre változó fellépőkkel, európai és amerikai zenészek részvételével zajlik, akik közös koncerteket tartanak az európai zenészek szülőhazájában, az Amerikai Egyesült Államokban, Közép- és Dél-Amerikában.

A Reményi Ede Szimfonikus Zenekar először 2009-ben volt részese a nyári fesztiválnak, saját bevallásuk szerint az volt az egyik legnagyobb szabású koncertsorozat a zenekar 30 éves történelmében. Ezért is különleges fontosságú, hogy idén ismét meghívást kapott díszvendégként a zenekar a most húsz éves Floridai Nyári Fesztiválra, ez a fesztivál kezdődik tehát itt Miskolcon, a május 20-i fellépéssel.

A koncerten közreműködik többek között Pap László, Claudia Cagnassone, Renee Labonte és Kriston Tamás, művészeti vezető. A fellépésen az Amerikai Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője James Brooks-Bruzzese vezényel. A koncerten ünnepi köszöntőt mond Molnár Péter, az oktatási, kulturális, turisztikai, ifjúsági és sportbizottságának elnöke.

Tajthy Á.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2019-02-18 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!