Városházi hírek

Elfogadták Miskolc új sportkoncepcióját

2008-04-24 09:18

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE hoki.jpg

A közgyűlés áprilisi ülésén tárgyalták és fogadták el a képviselők Miskolc új sport- koncepcióját. Hasonló anyag utoljára 2003-ban készült, ezt aktualizálták, egészítették most ki. A fő irányelvek között ezután is az intézmény- és infrastruktúra-hálózat fejlesztése, fenntartása, valamint az utánpótlás-nevelés szerepel. Meghatározza az új koncepció a támogatásban részesülő, úgynevezett „kiemelt sportágak” körét is - ezek kiválasztásánál fontos szempont volt a megfelelő intézményi háttér, az eredményesség. Figyelembe vették a városmarketingben játszott szerepet, és persze a „tömegesség”-et, azaz a népszerűséget is.

Ezen egyesületekkel az önkormányzat ezentúl hároméves támogatási szerződést köt majd, ami tervezhetővé teszi a költségvetésüket. A támogatás azonban csakis az egyesületek költségvetésének ötven százalékáig terjedhet, a többit maguknak kell kigazdálkodniuk. Az új koncepcióban tervezik helyi sportmúzeum kialakítását, és egy külön sportrészleg létrehozását is a polgármesteri hivatalban. Fontos szerep hárul az új uszodára, s létre kívánnak hozni öt műfüves pályát, különböző iskolákban. Labdarúgó-tagozatos osztályokat is indítanak majd, amelyek tantervébe beépülnek a rendszeres edzések. A jövőben hasonló módon szeretnék fejleszteni a miskolci dzsúdó- és jégkorong-utánpótlást is.
A legtöbb vitát már az új sportkoncepció előzetes tárgyalásánál is a hét kiemelt sportág kiválasztása, illetve az az elvárás okozta, hogy az egyesületeknek maguknak kell megtalálniuk, kigazdálkodniuk működési költségeiknek legalább a felét - másképp eleshetnek a városi támogatástól. Ezekről a témákról kérdeztük Orosz Lajos, sportügyekért is felelős alpolgármestert.
- Három olyan intézményünk működik - illetve, néhány éven belül a sportuszoda indításával négy lesz - melyek kulturált körülmények között tudják fogadni a versenyzőket és az odalátogató érdeklődőket, legyen szó nemzetközi vagy hazai rendezvényekről - mondta el Orosz Lajos. - Ezek: a városi sportcsarnok, a miskolci jégcsarnok, a diósgyőri stadion, s a későbbiekben ilyen lesz az új uszoda is. A sportkoncepció kidolgozásánál nyilvánvalóan az a cél vezérelt minket, hogy mindegyik intézményben jelen legyen  egy-egy olyan csapatsportág, amely képes megmozgatni a város közvéleményét - akár a marketing irányában is - tette hozzá az alpolgármester, aki szerint ma a stadionban ilyen a labdarúgás, a jégcsarnokban a jégkorong, míg a tornacsarnokban elsősorban a kézilabda fejlesztését ítélték fontosnak. Ez a három sportág tömegesíthető, széles szurkolói bázissal rendelkezik, s gazdasági támogatottságuk is megvalósítható. Emellett jelentős mértékben befolyásolhatják Miskolc sportéletének megítélését is. - Ezekhez jön még a dzsúdó - ami ebben a sportágban ma Miskolcon történik, országos viszonylatban is kiemelkedő. Az úszást és a atlétikát pedig talán nem kell külön megindokolnom: alapsportágak, több szempontból is nagyon fontosak. Hetedik kiemelt sportágként pedig itt van a birkózás, amelyhez eddig egyedüliként fűződik miskolci sportoló olimpiai bajnoksága - hangsúlyozta Orosz Lajos, elmondva: noha felnőtt szinten a sportágban jelenleg nem tudnak jelentős eredményeket felmutatni, érdemes őket erősíteni azzal hogy a város kiemelten támogatja a működésüket. - Természetesen nem feledkezünk el a többi jelentős, jelenleg azonban nem kiemelt sportágról sem. Valamilyen szűrőt azonban mindenképpen alkalmazni kellett az eredményesség érdekében, hiszen az önkormányzat anyagi lehetőségei végesek, és senkinek nem használ, ha elaprózzuk a támogatást - tette hozzá a sportügyekért is felelős alpolgármester.
A sportegyesületek támogatásával kapcsolatban Orosz Lajos úgy nyilatkozott: igazából a a város közössége döntheti el, hogy mely sportágak az igazán fontosak, és melyek kevésbé. Ha bizonyos sporttevékenységeket nem kíván támogatni - nem megy el nézőként a mérkőzésekre, nem biztosít szponzori segítséget - akkor az önkormányzat sem teheti meg, hogy a közakarattal ellentétben, markánsan támogatást nyújt. Jelen helyzetben az önkormányzati támogatás megszerzésének az a feltétele, hogy az egyesület működési költségeinek legalább 50 százalékát a közösség viselje. Döntse el a közvélemény, hogy az adott sportág érdemes-e a támogatásra. Ha a közösség úgy dönt, hogy az a sportág az ő számára nem vonzó, nem kívánja támogatni, akkor az önkormányzat is megvonja a forrást. - S persze itt van az eredményesség kérdése is - hangsúlyozta Orosz Lajos. - A kiemelt egyesületekkel hároméves szerződéseket kötünk, melyben a felek vállalják, hogy az adott évben mit teljesítenek. Nem csupán a pénzről van szó, hanem arról is, hogy szakmai szempontból, az eredményeket tekintve, mit vállalnak a szakemberek a város számára fontos sportágakban. Mi ennek megfelelően adjuk a támogatást, dotáljuk, támogatjuk, ha egy egyesület olyan eredményeket ér el, amely a városmarketing szempontjából is hasznos Miskolcnak. Ha ezek a vállalások nem teljesülnek, módosítjuk a szerződést.
- Maga a sportkoncepció tehát egy „rendteremtés” a jelenlegi folyamatok között. Hangsúlyok áthelyezése az önkormányzati felelősségvállalásban, és egy világos, átlátható irány meghatározása a városban működő sportegyesületek számára. Remélem, hogy ennek köszönhetően előrébb fogunk tudni jutni a város sportjában, s mindenki, aki ezzel a területtel foglalkozik, világosan fogja látni a szerepét, felelősségét és feladatait is - zárta nyilatkozatát Orosz Lajos. 
 


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-16 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!