Városinfó

Átszervezik az intézményi étkeztetést

2011-05-05 10:36

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE menza-110504ml01.jpg

Miskolcon intézményi étkeztetést naponta 17406 gyermek, illetve tanuló vesz igénybe. Az óvodai és iskolai főző- és tálalókonyhák minőségi vizsgálaton estek át, melynek eredményét is megismerhetik az adatok mellett a májusi közgyűlésen a képviselők, akik elé javaslat kerül az intézményi étkeztetés átszervezéséről.

A közgyűlés Oktatási, Kulturális, Turisztikai, Ifjúsági és Sport Bizottsága 2010. november 4-ei ülésén határozatot hozott, hogy a tanulók, gyermekek étkezése minőségének javítása érdekében meg kell vizsgálni az óvodai, iskolai melegítő konyhák főzőkonyhákká történő átalakításának lehetőségeit, ennek technikai és pénzügyi vonzatát, továbbá a konyhák állapotának, eszközeinek felmérését. A májusi közgyűlés elő kerülő anyag a vizsgálat eredményeire támaszkodva ad javaslatot az átszervezésre.

Kiss Gábor, az önkormányzat humán főosztályának vezetője megkeresésünkre elmondta, Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata kiemelten fontos kérdésként kezeli a gyermekek egészséges életmódra nevelését és ennek megvalósítása érdekében a lehetőségekhez mérten mindent megtesz. A bizottság határozata alapján az intézményi konyhák felülvizsgálata megtörtént. A vizsgálat pénzügyi, technikai, műszaki minőségi, mennyiségi elégedettségi területre valamint kapacitás kihasználtságra terjedt ki. Az intézmények nagy többsége elégedett az ételek minőségével, mennyiségével. A főzőkonyhák többsége az életkori sajátosságokat figyelembe véve külön étlapot dolgozott ki az egyes korosztályok számára.

Az intézményi étkeztetést naponta kb. 17 406 gyermek, illetve tanuló veszi igénybe. Ez az önkormányzat számára éves szinten 620 092 000 Ft-ot jelent. Jelenleg az óvodákban 40 Ft-ba, az iskolákban 45 Ft-ba kerül a tízórai nyersanyagköltsége. Az ebéd 150-195 Ft-ba kerül. A középiskolára nézve az ebéd nyersanyagköltsége 205 Ft – ÁFA nélkül.
A gyermekétkeztetési feladatellátást a közoktatási intézmények által működtetett óvodai és iskolai főző- és tálalókonyhák látják el. A felmérés szerint az intézményi főzőkonyhák egy kivételével évtizedekkel ezelőtt létesültek, többségük felújításra szorul. Az utóbbi években mindössze néhány főzőkonyha esett át teljes műszaki rekonstrukción. A gyermekétkeztetés minőségének javítását a tálaló konyhák főzőkonyhává történő visszaalakítása önmagában nem oldaná meg, azonban aránytalanul nagy pénzügyi terhet jelentene az önkormányzat számára. Tekintettel arra, hogy a legtöbb konyha műszaki állapota közepes vagy annál gyengébb minősítésű, a most érvényben lévő élelmiszerbiztonsági és közegészségügyi szabályoknak nem tudnának megfelelni – áll a közgyűlés elé kerülő előterjesztésben.

menza-110504ml03.jpg

Az átszervezés másik indoka, hogy néhány intézmény esetében fenntartó váltás történik. Az érintett intézményekben jelenleg főzőkonyhák működnek, amelyek öt tagintézmény étkeztetését látják el, így a főzőkonyhák kapacitásának vizsgálata is időszerűvé vált.
A 2011. évi jóváhagyott költségvetésben nem szerepel a tálalókonyha főzőkonyhává történő átminősítésére fedezet. Egy-egy főzőkonyha kialakítás nagyságrendtől függően több milliós forrást igényel, melyre jelenleg előirányzat átcsoportosítása nem lehetséges. 2012. évre a konyhai edényzet pótlására, cseréjére 20-25 millió forint tervezését szorgalmazza az anyag.

Kiss Gábortól érdeklődtünk a szeptemberben elindult menzareformról mely két iskolában, a Vörösmarty Mihály Általános Iskolában és a 4. sz. Istvánffy Gyula Általános Iskolában indult el. A főosztályvezető érdeklődésünkre elmondta, az önkormányzat keresi a pénzügyi lehetőségeket a program folytatására.

Miskolc város önkormányzata 2009-ben az oktatási intézmények élelmiszer-alapanyag szállítási rendszerének racionalizálására hivatkozva úgy döntött, hogy egységesíti az alapanyagok beszerzését. Addig az intézményi konyhák különböző helyekről szerezték be az élelmiszer-alapanyagokat, melyek beszerzési árai nagymértékű eltéréseket mutattak. Ezt a döntést akkor az ellenzék vitatta, mondván, az egységesített beszerzés mégsem éri meg annyira, mint azt remélték tőle. Kiss Gábortól megtudtuk, az élelmiszer központosított közbeszerzési szerződések 5 évre szólnak. Amennyiben az intézmények minőségi romlást tapasztalnak, a szállítók és a fenntartó egy időben történő értesítése azonnal megtörténik.

Horváth Imre
Fotó: Mocsári László



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!