Városinfó

Fejlesztheti Miskolc a kötöttpályás közlekedését

2011-04-29 14:09

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE villamos_17.jpg

Több, mint 900 millió forintot nyert Miskolc a kötött pályás közlekedés, valamint az elővárosi közlekedés megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére. A fejlesztés hatással lehet a környező városok közlekedésére, hiszen a cél, illetve a feladat is az, hogy Miskolc és térsége együtt gondolkodjon a közösségi közlekedés továbbfejlesztésében, ahogyan Szeged, Debrecen és Kecskemét városa is teszi.

Amikor látszott, hogy nem kerülhető el a villamosvonal meghosszabbítás Felső-Majláth felé Kriza Ákos, Miskolc polgármestere tovább folytatta a tárgyalásokat a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel és a MÁV Zrt.-vel , Miskolc város vezetése ugyanis nem mondott le a kötöttpályás közlekedés továbbfejlesztéséről. 2011. január 10.-én a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség arról tájékoztatta Miskolc vezetését, hogy a KÖZOP „Városi közösségi és elővárosi közlekedés” keretein belül, külön előkészítési projektként javasolja elindítani a Tiszai pályaudvar-Egyetem- DAM közötti iparvágányon történő villamosközlekedés megvalósítását.

Április 18-án kelt levelében a KIKSZ Közlekedésfejlesztési Zrt. már arról tájékoztatta a város vezetését, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Terv Közlekedés Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott „Városi és elővárosi kötött pályás közösségi közlekedési rendszerek fejlesztése Miskolcon és térségében” című projektjavaslatát a Közlekedési Operatív Program Irányító Hatóságnak vezetője 908. 750. 000. Ft. összegű támogatásra érdemesnek ítélte. A támogatási szerződés megkötésére a levél kézhezvételétől számított 60 nap áll rendelkezésre. Erre tehát júniusban kerülhet sor.

Ez alatt az idő alatt kell kidolgozni azt a tanulmányt, ami a 2013- 2020 közötti közösségi közlekedés fejlesztését alapozza meg. A tanulmányban szerepel többek között az is, hogyan lehetne a villamos közlekedést a meglévő iparvágányokra terelni, illetve ezeket az iparvágányokat a villamosközlekedés céljaira használni. A fejlesztés hatással lehet a környező városok közlekedésére, hiszen a cél, illetve a feladat is az, hogy Miskolc és térsége együtt gondolkodjon a közösségi közlekedés továbbfejlesztésében, ahogyan Szeged, Debrecen és Kecskemét városa is teszi.
Szerdán Budapesten volt az első, ezzel kapcsolatos egyeztető megbeszélés. Miskolc városfejlesztésével, városrendezésével foglalkozó szakemberek a MÁV fejlesztési igazgatóság szakembereivel tárgyaltak. Ezeket az egyeztetésekre havi rendszerességgel rendezik meg, a következő már Miskolcon lesz.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

  • 2011-04-29 21:12

    Gabee2-7

    mehetett volna az auchan-ig is aztán Zsolca....és nem diósgyőrbe
  • 2011-04-29 19:14

    NoFear

    900 millió forintot csak megvalósíthatósági tanulmány(ok)ra?

Miskolc TV mai műsora

2024-04-18 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!