Helyi hírek

Lehet még jelentkezni a képzésekre

2007-05-29 16:40

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

2007. május 18-án, pénteken indult a Humánerőforrás Operatív Program támogatásával a SZOCIO-NORD - Szakemberek felkészítése a hátrányos helyzetűek társadalmi befogadásának javítása érdekében pályázati projekt első képzése. Az első képzés júniusban fejeződik be. A nyári szünet után szeptemberben indul a második, és 2008 januárjában kezdődik a harmadik csoport képzése. Ezekbe a csoportokba – korlátozott számban – még van lehetőség jelentkezni.

A kezdeményezés célja a szociális területen dolgozó munkatársak felkészültségének javítása, a munkaerő-piacot érintő elméleti és gyakorlati ismereteinek bővítése, személyiségük fejlesztése, hálózat kialakítása.
Az első csoportban 68 fő vesz részt az ingyenes, 60 órás képzésben, amelynek keretében a munkaerőpiaci és EU-s ismeretek mellett a résztvevők a mentálhigiéné gyakorlatával, a fogyatékkal élők beilleszkedésének segítésével, a bűnmegelőzés és a gyermekvédelmi szakellátás gyakorlati problémáival ismerkedhetnek meg. A pályázati projekt szakemberei a tanfolyami képzés mellett minden héten kedden 15-17 óráig információs fogadóórát tartanak a résztvevőknek és havonta egy alkalommal minden hónap utolsó csütörtökjén 15–18 óráig esetmegbeszélésre kerül sor a Miskolc, Esterházy u. 16. szám alatt. Az első képzés júniusban fejeződik be. A nyári szünet után szeptemberben indul a második, és 2008 januárjában kezdődik a harmadik csoport képzése. Ezekbe a csoportokba – korlátozott számban – még van lehetőség jelentkezni.Érdeklődés és jelentkezés a hefop2.2.1©gmail.com címen.
Hamarosan indul a projekt honlapja is a is.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!