Gazdaság

Miskolc továbbra is megvenné az erőművet

2008-04-04 13:21

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE kalisandor.jpg

Miskolc továbbra is arra törekszik, hogy megvásárolhassa a Magyar Villamos Művek (MVM)-től a Miskolci Fűtőerőmű többségi tulajdonát. Ma országos napilapokban egész oldalas hirdetésekben hívta fel erre a kormány figyelmét a miskolci önkormányzat. "Kérjük a Magyar Köztársaság kormányát, ne engedje, hogy magánkézbe kerüljön a Miskolci Erőmű! Kérjük, hogy Miskolc élhessen elővásárlási jogával!" - tartalmazza egyebek mellett a nyílt levél, melyet a miskolci önkormányzat, illetve a kizárólagos tulajdonában lévő Miskolc Holding Zrt. adott ki, 174 ezer miskolci lakos nevében és aláírásával.

Káli Sándor polgármester (fotónkon) szerint azért választották ezt a módszert, mert a kormány figyelmét most láthatóan más dolgok kötik le. Természetesen hivatalos úton is jeleztük a miniszterelnöknek és a kormány valamennyi tagjának ezen szándékunkat - tette hozzá a polgármester, megjegyezve: mélyen egyetértenek a miniszterelnök azon szándékával, hogy meneszteni kívánja az MVM menedzsmentjét.
Miskolc számára egyértelmű, hogy a háttérben továbbra is azok az üzleti érdekek állnak, amelyek meg akarják fosztani Miskolcot elővásárlási jogától, felháborítónak tartjuk, hogy Magyarországon ezt egy állami vállalatnál meg lehet tenni - fogalmazott Káli Sándor.
Az ügy előzménye: az MVM igazgatósága az elmúlt héten döntött úgy, hogy mégsem adja el a Miskolci Fűtőerőmű Kft.-ben lévő 99 százalékot kitevő, a szavazati jogok 75 százalékát jelentő üzletrészét a Miskolc Holdinghoz tartozó Miskolci Hőszolgáltató (MIHŐ) Kft.-nek, miután a cég nem teljesítette határidőre a szerződéses feltételeket, így nem nyújtotta be a legfontosabbat, a vételár kiegyenlítésének biztosítékát jelentő bankgaranciát.
Ez egyébként még az elmúlt héten - a miskolci önkormányzat szerint határidőre - megtörtént, a MIHŐaz UniCredit Bank Zrt.-vel aláírta azt a hitelszerződést, amely alapján az eladó, az MVM megkaphatja azt a 4,4 milliárd forintot, amelyet kért az erőművért (a beruházáshoz felvett 10 milliárd forintos hitel törlesztését is vállalta a MIHŐ).
Miskolc továbbra is élni kíván elővásárlási jogával - szögezte le Káli Sándor polgármester.
Az MVM válaszát l. friss híreink között.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!