Sport

A Vasas a következő ellenfél

2008-04-03 09:51

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE dvtk-ujpest.jpg

Hol van már a tavaszi idény kezdete? A Debrecenben, majd a Siófokon elszenvedett vereség miatt joggal búsultak a piros-fehér hívek, ám a Zalaegerszeg, illetve az MTK elleni döntetlen után már kezdtek bizakodni. Az utolsó két mérkőzés aztán meghozta az áttörést: hazai környezetben a Kaposvárt, majd házon kívül a Budapest Honvédot sikerült legyőznie a DVTK Borsodi gárdájának, amelynek tagjai jogos derűlátással várják a szombat esti fellépést.

A diósgyőri labdarúgók szombat este 19 órától a Vasas ellen lépnek pályára. Esélyüket növeli, hogy a megszokott környezetben, itthon fogadják ellenfelüket. Ráadásul az angyalföldiek mostanság egyáltalán nem kényeztették el szurkolóikat, s az előjelekből arra lehet következtetni, hogy ezt az akadályt is sikerrel veheti a DVTK.
De térjünk még egy kicsit vissza a Kispesten játszott összecsapásra! Az egygólos sikert követően Vágó Attilával madarat lehetett volna fogatni. A diósgyőriek vezető edzője a következőképpen összegezte a látottakat:
– Az MTK elleni döntetlen után azt mondtam, hogy a csapat ezután is minden tőle telhetőt megtesz a bajnokesélyesek elleni mérkőzéseken. Csapatom igazolta fogadalmamat. Ha összevetem a mi hiányzóinkat, és a kispestiek eltiltottjait, azt mondhatom, hogy a hasonlításból valamivel mi jöttünk ki jobban. Külön öröm a számomra, hogy Honma ismét döntő gólt szerzett.
A Vasas alaposan elmarad a várakozástól, várható, hogy Diósgyőrben akarja szépíteni az eddigi, nem túl acélos bizonyítványát. A hazaiak ezúttal nem számíthatnak Pintér Zoltánra, aki sárga lapok miatt kényszerül a lelátóra, a keret többi tagja azonban bevethető.
Újság még, hogy a Kaposvár elleni találkozót követően a gazdasági irodában a pénztárak elszámolása után három darab hamis tízezer forintos bankjegyet találtak. Az egyesület azonnal megtette a feljelentést az ügyben. Köteles László sem emlékszik vissza túlzottan nagy örömmel az utóbbi napokra, ugyanis a válogatottságig jutó kapusnak belvárosi bérelt lakása előtt parkoló autójáról mind a négy kereket leszerelték és ellopták.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!