Pályázatok

Sikeres pályáztatás a pedagógiai intézetben

2011-02-12 15:15

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakmai, Szakszolgálati és Közművelődési Intézet nyertes pályázatot nyújtott be a „Tehetségsegítő kezdeményezések hálózata Borsod-Abaúj-Zemplén megyében” címmel (TÁMOP 3.4.4/B-08/1-2009-0016), amelyben az egyik vállalt feladat a megyei szintű tehetségsegítő tanács létrehozása, a megyében folyó tehetséggondozás összehangolása, koordinálása. Az Intézet kezdeményezésére 2010. november 29-én meghívott szakemberek egy workshop keretében körvonalazták ennek a leendő tanácsnak az alapelveit, indítványozták a tanács létrehozásának előkészítését.

Az ott megfogalmazottak szerint a tanács alapvető céljai a következőek:
-    A megyében folyó tehetségsegítő tevékenységek koordinálása;
-    A tehetségsegítők közötti információáramlás elősegítése, információs felületet működtetése;
-    A tehetségsegítő, tehetségfejlesztő tevékenységek széles körben való megismertetése;
-    Tehetségpontok alakításának elősegítése;
-    A kistérségi tehetségsegítő tanácsok létrehozásának segítése;
-    A hátrányos helyzetű, a rászoruló és a hátránnyal élő tehetségek felkutatásának és segítésének támogatása és szorgalmazása;
-    A tehetségfejlesztés, tehetségsegítés meglévő anyagi forrásai hatékonyabb felhasználásának elősegítése;
-    A tehetségfejlesztésbe bevonható újabb források feltárása, elosztásának koordinálása;
-    A meglévő jó gyakorlatok megismertetése, igénybevételüknek hatékonyabbá tétele;
-    A pályázati lehetőségek megismertetése, és a partnereket pályázatokon való sikeres részvételének tanácsadással történő segítése;
-    Szakmai fórumok létrehozása, szervezése (például tehetségnapok indukálásával, konferenciák szervezésével);
-    A partnerek szakmai fejlődésének segítése (például továbbképzések, tanácskozások, kiállítások szervezése és támogatása);
-    Más regionális és országos tehetségsegítő tanácsokkal való kapcsolattartás és együttműködés;
-    Partnerei menedzselése, és érdekképviselete;
-    A tehetségbarát társadalom kialakulásának elősegítése.

A tanács megalakításának időpontja: 2011. február 16. 14.00 óra
A tanács területi szinten szerveződik, így biztosítják a tanácsban a megye teljes területi lefedettségét. A területi szempontok mellett szükséges a szakmai, a társadalmi és a gazdasági partnerek képviselete is a tanácsban.
Az alakuló ülésre meghívót kaptak többek között, Borsod-Abaúj-Zemplén Megye és Miskolc Megyei jogú Város oktatásirányításáért felelős szakemberei, a 15 kistérség tehetséggondozással foglalkozó képviselői.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!