Címlap

Minorita templom: felújításra várva

2011-02-05 15:01

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE minorittempl1.jpg

Évek óta romlik a miskolci minorita Nagyboldogasszony-templom homlokzatának állapota. A műemléképület felújítása már hosszú évek óta napirenden van, azt a miskolci önkormányzat is támogatja. Néhány éve a belvárosi rehabilitáció második ütemébe be is került a homlokzati restaurálás, azonban az egyházközségnek további támogatókra lesz szüksége ahhoz, hogy biztosítani tudja az önerőt.

minorittempl.jpg
Takács János, a plébániai egyházközség képviselő-testületének világi elnöke elmondta: a gyülekezetet az évszázadok során mindig segítették mecénások. Példának hozta fel, hogy 1711-ben, mikor a török dúlás után békés, építő munka vette kezdetét, P. Kelemen Didák, a Kelet-Magyarországra kiterjedő minorita rend akkori tartományfőnöke többek közt Károlyi Sándort, a korábbi kuruc tábornagyot, főurat nyerte meg támogatónak, hogy Miskolcon egy minorita templomot és rendházat építhessenek (a templom elődje az 1544-es török támadásban pusztult el).

minorittempl3.jpg– Bár adományokat folyamatosan kapunk az egyházközség híveitől, és időnként vállalkozóktól is, további mecénásokra is szükség volna ahhoz, hogy a templomunk állagromlását meg tudjuk állítani – tette hozzá Takács János.

Márpedig a munkák elkezdésével nem lehet már sokáig várni, a minorita templomot ugyanis emberemlékezet óta nem újították fel. A világháborúk során a közelben felrobbanó gránátok, majd később az átrendeződött talajvíz, az esetleges vakolóanyag-hibák, és a természet károsító erői az eltelt évtizedek alatt repedéseket okoztak a falszerkezeten. Ezekbe a repedésekbe nedvesség került, mely télen megfagyott, tovább károsítva így a műemlék templomot. Nagy József András műemlékvédelmi szakmérnök készített a plébánia kérésére néhány évvel ezelőtt egy szakvéleményt a minorita templomról. A fentieken túl ez rámutat arra is, hogy a templom állagromlását a Hősök terének átépítése is gyorsíthatta, ám ennél súlyosabb megállapításokat is tartalmaz a tanulmány, nevezetesen: a homlokzat olyan rossz állapotban van, hogy bármikor hullhatnak alá róla díszítőelemek vagy vakolatdarabok, ez pedig veszélyt jelent a járókelőkre.
– Nagy József András szerint a homlokzat egy része életveszélyes, emiatt van szükség az állványra a bejárat előtt, amit egyébként a miskolci önkormányzat néhány éve térítésmentesen készített el – emelte ki Takács János.

minorittempl2.jpg

A felújításhoz szükséges műszaki terveket az egyházközség készíttette el korábban az állagfelmérésekkel együtt, körülbelül 5 millió forintért – a költségek azonban tetemesek: csak a bejárati homlokzat és a torony felújítása statikai megerősítéssel nagyjából 150 millió forintot emésztene fel, erre a gyülekezetnek nincs pénze. Miskolc előző és jelenlegi vezetése is támogatja a belváros fejlesztését, s ezen belül is a minorita templom megújulását, így a tervezett munkák be is kerültek az Integrált Városfejlesztési Stratégia (IVS), belvárosi rehabilitációjának kettes ütemébe.

Pfliegler Péter, Miskolc alpolgármestere kérdésünkre elmondta: a tervezett felújítás során megújulhatna a templom teteje, külső homlokzata, valamint az ott lévő szobrok is. Azt még pontosan nem tudni, hogy a munkák mikor kezdődhetnek, hiszen a Funkcióbővítő Település Rehabilitáció című pályázat kiírása – mellyel sikeres pályázat esetén a város a forrást biztosítaná –, csak az év első negyedévében valószínűsíthető.

– Éppen emiatt még a pontos feltételeket sem tudni, a minorita templom megújulását azonban mindenképpen támogatja a jelenlegi városvezetés is – hangsúlyozta Pfliegler Péter. Az egyházközség addig is szívesen fogad adományokat, hogy az önerőt – mintegy 30 millió forintot – biztosítani tudják a munkákhoz (jelenleg megközelítőleg 12 és fél millió forintjuk van erre a célra lekötve).

A Minorita Plébánia Felújítására nyitott számlaszám a következő: 11734004-20479480
Tajthy Á.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2021-04-13 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!