Pályázatok

Az Új Széchenyi Tervről tájékoztattak

2011-01-24 18:56

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE ujszechenyitervforum3.jpg

Az Új Széchenyi Terv aktualitásáról, részleteiről tartottak a vállalkozók részére előadásokat Miskolcon a Városháza Dísztermében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Megújuló fejlesztéspolitika című országjáró körútjának Borsod-Abaúj-Zemplén megyei állomásán.

Elindult az Új Széchenyi Terv január 17-től, már pályázhatók az első csomagok, de március 1-től, a második lépésben lesz beadható a legtöbb pályázat, elsősorban a vidéki kis- és középvállalkozások részére.

Új pályán Miskolc

Szilágyiné Baán Anna, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara titkára köszöntötte a megjelenteket, majd házigazdaként Kriza Ákos szólt az egybegyűltekhez. Miskolc polgármestere szerint ez egy olyan pillanat, ami megéri, hogy a díszteremben tartsák. Október 3. után azt a stratégiai döntést hozták, hogy új, más pályára állítják a várost, az Új Széchenyi Terv pedig pontosan azokat a fejlesztési pontokat tartalmazza, amelyek szükségesek ahhoz, hogy Miskolc végigjárja azt az utat, amelyen más városok már megelőzték.

ujszechenyitervforum1.jpg

A hét fő prioritás olyan, amelyre szükség van Miskolcon és a térségben. Kiemelte a foglalkoztatás bővítését, a vállalkozások fejlesztését, a zöld gazdaságfejlesztést, amelyet kiemelten kezelnek a város fejlesztési programjában. Az egészségipari program szintén fontos Miskolcnak, hiszen sok idős ember él a városban, de fontos a tudomány, innováció is, melynek kapcsán elmondta, Miskolcnak, akkor van lehetősége a továbblépésre, ha olyan befektetőt tudnak idehozni, aki új alapokra helyezve fejleszt.

Átgondolt fejlesztéspolitika

Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkára kiemelte, az országjáró körúttal az a cél, hogy minél több helyre eljussanak, és minél több vállalkozóval találkozzanak. Véleménye szerint számtalan olyan lehetőség lesz, amelyben Miskolc együtt tud dolgozni az országgal. Az Új Széchenyi terv kapcsán elmondta, az nem csak a pályázatokról szól, hanem arról, hogy a fejlesztéspolitikáról másképp kell gondolkodni. Nem szabad abba a hibába esni, amibe az államtitkár szerint korábban estek, hogy a közösségi és az egyéni érdekek nem találkoznak. Azok a vállalkozások, amelyek fejleszteni szerettek volna, eddig nem jutottak forráshoz, ezt a nemzeti együttműködés kormánya felismerte, és fő célként kezelik a támogatásukat. Ha ezt nem teszik, akkor nem jönnek létre munkahelyek, és a vállalkozások megerősítése nélkül a gazdaság sem erősödhet meg.

ujszechenyitervforum2.jpg

A források kihelyezéséhez elengedhetetlen a pályázati rendszer megújítása. A források felhasználása korábban elaprózódott egyéni ötletek, tervek mentén, ezért közös stratégiát kellet kitalálni. Most egyszerűbben és több garanciával biztosítva történik a források kihelyezése, de az egyéb források is a fejlesztéspolitika célját kell, hogy képviseljék. Molnár Ágnes hozzátette, a Széchenyi Terv is nagy változást, lendületet hozott annak idején, de a most meghirdetett Új Széchenyi Terv ettől sokkal nagyobb volumenű. Megmozdult az ország, újra reménykednek a vállalkozók, hogy teljesülhetnek elképzeléseik.

Változások a pályázati rendszerben

Kanzsalics Eszter, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség képviseletében a pályázati rendszer változásairól beszélt. Az egyszerűsítés kapcsán kiemelte, hogy nyolc oldalasra csökkent a korábban jóval terjedelmesebb pályázati adatlap, és csak egy nyilatkozatot kell tenni, illetve tíz alá csökkent a mellékletek száma. Mint elmondta, sok olyan adatot kértek korábban már a benyújtásnál, amelyre csak az eljárás későbbi szakaszában volt szükség, és magas volt az adminisztrációs hiba miatti elutasítás. Kétfordulós pályázatok már nincsenek, három alapvető pályázati forma van, az egyfordulós, a kiemelt és a könnyített – utóbbi az automatikus, vagy folyamatos pályázati formának felel meg. Kiemelten a könnyített formát támogatják, és folyamatosan lehet pályázni, amíg a források el nem fogynak. Gyorsítottak is az eljáráson több helyen, 30 nap az elbírálási határidő a könnyített pályázatoknál, a kifizetés határideje 45 napra csökkent hatvanról, a befogadó nyilatkozatot 15 nap helyet 7 nap alatt kell kiadni. Ha a szerződéshez az adatokat a nyertes megküldi, azt 10 napon belül el kell készítenie a közreműködő szervezetnek.
A fórumon Bata E. Gyula, a MAG Zrt vezérigazgatója tartott tájékoztatót még, majd a felmerülő kérdésekre is válaszoltak a szakemberek.

Horváth I.
Fotó: Juhász Á.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!