Sport

Jan Faith marad a kispadon

2008-03-28 10:54

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE hoki.jpg

Véget ért a pontvadászat az első osztályú jégkorong-bajnokságban. A bajnoki címet a várakozásnak megfelelően az Alba Volán gárdája szerezte meg. A hét csapatot felvonultató mezőnyben a hetedik helyen a Miskolci Jegesmedvék JSE végzett, s erre is csak azt mondhatjuk: a végeredmény hűen tükrözte az erőviszonyokat.

Köztudott ugyanis, hogy a hét alakulat közül egyedül a miskolciak amatőrök. Amíg más klubok száz-, esetenként jóval több, két-háromszáz millióból gazdálkodhattak, a miskolciak ennek a töredékéből igyekeztek talpon maradni. Ez a törekvés sikerrel járt, tagadhatatlan ugyanakkor, hogy a szezon elején Egri István elnök merészebb célt fogalmazott meg.
De ugorjunk egy pillanat erejéig az adatokhoz! A miskolciak a 36 mérkőzés közül ötöt nyertek meg, kettőt fordítottak a maguk javára hosszabbításban. Egyet buktak a ráadásban, huszonnyolcat a rendes játékidőben. Kilencven gólt szereztek, saját hálójukban százötvenöt alkalommal landolt a korong. Érdekes, hogy a hatodik Ferencváros gólkülönbsége ennél lényegesebben rosszabb, de a zöld-fehér társaság eggyel több pontot gyűjtött. A miskolciak húsz ponttal zárták az idényt, no és természetesen rengeteg tanulsággal.
Egri István szerint az a legnagyobb siker, hogy létezik a klub, ráadásul az első osztályban! Az egyesületnek nincs tartozása. Fejlődnek a saját nevelésű fiatalok, egyetlen csapat sem oktatta ki őket. A klub első embere úgy véli, kiszámíthatóságban, szavahihetőségben a többiek előtt járnak. Nem rövid távra terveznek. Két évvel ezelőtt száz órát edzettek, a Jégcsarnok megnyitása óta most a duplájára van lehetőség.
– Nem tagadom, kudarcot jelentett a számunkra, hogy nem tudtuk új alapokra helyezni az együttes működését. Gazdasági helyzetünk stabil, ennek ellenére nem biztosított a szakmai előrelépés. Ehhez legalább 40-50 millió forint hiányzik. Öt-hét jó játékossal kellene kiegészíteni ezt a keretet, s abban az esetben akár döntősök is lehetnénk. Költségvetésünk 30 millió körül mozog, ebből jön ki a jég, az utazás, a költségtérítés és a bírók költsége. A plusz hiányzik. Zokon esett, hogy a hajrában az Alba Volán nem viselkedett sportszerűen, csak azért játszatták az osztrák bajnokságban szereplő gárdát, hogy ne ők legyenek a sereghajtók – nyilatkozta az MJJSE első embere.
A miskolciak szeretnék, hogy a fő kérdésekben egyetértés alakuljon ki a klubok között. Szeretnék például, ha korlátoznák az idegenlégiósok számát, hét főben lehetne limitálni ezt a keretet. A miskolciak a szezon során napi egy edzésen tudtak részt venni. A játékosok túlnyomó többsége dolgozik, mások tanulnak. Joggal büszkék arra, hogy kis híján tíz egyetemista van a keretben.
Az idei teljesítmények alapján leginkább Urbán Péterrel, Budai Rolanddal és Duschek Dáviddal elégedett az elnök. Duscheket a magyar mezőny legtehetségesebb kapusának tartják egyesületében. Popovics Patrik a talentumához képest az elvárhatónál kevesebbet mutatott, ezt a kritikát Jan Faith, a szlovák vezetőedző fogalmazta meg. A trénerrel elégedettek, ezért már meg is állapodtak vele a folytatásról, egy évig biztosan Miskolcon marad.
A szezon április elejéig tart a csapat számára, jelenleg a játékosok levezetnek. Ezt követően májusban–júniusban hathetes száraz edzőtáborral indítják a jövő évi szezont. Július végén rádupláznak, augusztus első hetében kezdik meg a jeges munkát. A fejlődés iránya az anyagiaktól függ. A helyi fiatalok évek óta várják a lehetőséget, hogy csak kedvenc sportágukkal kelljen foglalkozniuk. Az optimális az lenne, ha 15 miskolci mellé 5 nagyon jó külföldit tudnának igazolni. Jövőre nem akarják az ideihez hasonló feltételek mellett a Kassáról naponta, munka után átjáró szlovákiai hokisokat foglalkoztatni.

D. L.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!