Életmód

Képzés szociális dolgozóknak

2008-03-27 13:11

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE szepkoruszaktanfolyam.jpg

A szociális szolgáltatásban dolgozók számára kezdődött tanfolyam a miskolci Szépkorúak Házában. A több hetes képzés során olyan ismereteket adnak át az előadók ötven órában, amelyek segítségével a szociális intézményekben megvalósulhat a szabályszerűség és a szakszerűség.

A szociális szolgáltatásban dolgozó intézményvezetők és a szolgáltatás egyéb szegmensében foglalkoztatottak új jogszabályokkal ismerkedhetnek meg a következő három hét során különböző előadásokon.
Futó Kálmán, a Szépkorúak Házának igazgatója elmondta, markánsan megváltoztak 2008 január elsejétől a jogszabályok, főleg a tekintetben, hogy a jogalkotó oly mértékben rendelte célhoz az eszközt, hogy meghatározta a négyórás gondozási szükségletet, és a szociális rászorultságot is átértékelte.
Egy 2003-ban született jogszabály szerint a szociális szolgáltatásban dolgozók számára kötelező továbbképzésen részt venni és 5 év alatt 50 kreditpontot összegyűjteni. A Szabályszerűség és szakszerűség a szociális intézményekben címet viselő háromhetes tanfolyam 45 kreditpontot ér. A minősített képzés végén a hallgatóknak beszámolási kötelezettségük van, tehát egy gyakorlatban alkalmazható szakdolgozatot kell készíteniük.
Kovács Ibolya, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal főosztályvezetője azt mondja, nem egy papír alapú dolgozat készül az íróasztalnak, hanem abból, amit otthon a munkakörükben meg kell tenniük, szabadon választhatnak, az oktatók pedig fogják mérlegelni egyéni vizsgaszempontok alapján, hogy az intézményben használható-e az a dokumentum, a szakdolgozat, amit elkészítenek.
A résztvevők egyetértettek a tanfolyam hasznosságával, hiszen a mai, folyamatosan változó világban megkerülhetetlen az élethosszig tartó tanulásra való berendezkedés. A tanfolyam legfontosabb célkitűzése, hogy az intézményvezetők, a szolgáltatásban vezetéssel foglalkozók megtanulják a szabályos működést, illetve a jogszabályok gyakorlati alkalmazását. A hallgatók olyan gyakorlati instrukciókra is számítanak, mint a térítésidíj-számítás, vagy a belső szabályzat kialakításának gyakorlati oldalról való megismertetése.

N. E.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!