MIK Miskolci Ingatlangazdálkodó Zrt.

Stukkóomlás: már augusztusban is életveszélyes volt az épület

2010-12-08 16:43

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE szechenyi_57_stukkooml.jpg

Már augusztusban életveszélyessé nyilvánította a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal azt az épületet, amelyikről vakolat omlott hétfőn a Széchenyi utcára.  A balesetben ezúttal nem sérült meg senki, ezért eljárást sem indult az ügyben.

- Az érintett épületben a Széchenyi utca 52. szám alatt nagyjából ötvenszázaléknyi tulajdonrésze van az önkormányzatnak – mondta el a minap.hu kérdésére Orosz Gábor, városházi szóvivő. Idén augusztusban az udvari részt és az utcafrontra néző erkélyt már életveszélyesnek nyilvánította a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, aminek értelmében kötelezték a tulajdonosokat a hiba elhárítására, és az épület aládúcolására. – Ezek a munkálatok meg is történtek, szerencsétlenségre azonban éppen egy olyan helyen omlott most vakolat (az épület szélén), ahol nyáron még nem jelentkezett probléma – tette hozzá a szóvivő.

Az önkormányzat egyébként minden évben átvizsgálja az ilyen régi épületeket, ám intézkedni csak abban az esetben van joga, hogyha életveszélyt észlel, egyébként a tulajdonos hatásköre.
Emlékezetes: 2008-ban egy férfi életét vesztette a lehulló stukkó miatt, azt követően az önkormányzat több épületről is eltávolíttatta a veszélyes díszítéseket, ám kisebb omlások az óta is szinte folyamatosan történnek a miskolci sétálóutcán.

A hétfői balesetet követően a MIK Zrt. Szakemberei elhárították a balesetveszélyt, a vakolatot leverték ahol laza volt. A munkálatok alatt a területet a rendőrség szakemberei biztosították, eljárás azonban nem indult az ügyben, tette hozzá Dobi Tamás, rendőrségi sajtóreferens.

Tajthy Á.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!