Helyi hírek

Vizitdíj: csökkenő betegforgalom

2007-05-25 12:47

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

A vizitdíj februári bevezetése óta jelentősen csökkent a betegforgalom, és az orvosok illetve egészségügyi intézmények is plusz-bevételhez jutottak. Mindennek a megítélése azonban a szakemberek körében sem egyöntetűen pozitív.A B.-A.-Z. Megyei Kórházban az országban elsőként állították üzembe a vizidíj automatákat - szám szerint nyolcat - hogy megkönnyítsék a betegek adminisztrációját az új rendszerben. Emellett az első hetekben a kórház kijelölt munkatársai élőszóban is tájékoztatást adtak az automatáknál, kinél áll fenn a vizitdíj-kötelezettség, s miként vehetők igénybe az intézmény szolgáltatásai az új rendszerben.hirdetés

Dr. Nagy Gábor orvos-igazgató tájékoztatása szerint a kórházban gyakorlatilag zökkenőmentes volt az átállás, semmiféle fenakadást nem okozott az ellátásban a vizitdíj bevezetése. Az intézmény valóban mindent megtett, hogy megkönnyítse az ügyintézést, még aprópénz-váltót is üzembe állítottak. A betegek persze nem örültek az újabb tehertételnek - a kimutatások szerint a kórház forgalma mintegy húsz százalékkal esett vissza a vizitdíj bevezetése óta. - Ez persze magyarázható úgy, hogy az orvosoknak így több ideje jut egy-egy betegre - mondta dr. Nagy Gábor. - Megítélésem szerint azonban egyáltalán nem jó, ha egy ilyen beavatkozás következtében felborul a betegforgalom, az orvos-beteg találkozás megszokott, kialakult ritmusa. Fennáll ugyanis a lehetősége, hogy így a páciens majd csak elkésve, betegségének már egy súlyosabb fázisában kerül orvos elé, és így gyógyítása is jóval nehezebb, költségesebb lesz.
Dr. Nagy Gábor szerint a vizitdíjból származó bevétel - esetükben havonta 11-12 millió forint - is eltörpül ahhoz képest, hogy finanszírozási kvótájukat havi 120 millióval csökkentették az új rendszerben. - Összességében tehát nagyon komoly veszteséget hoztak nekünk a reform-intézkedések, amely miatt óhatatlanul korlátozásokat kell bevezetnünk egyes ellátásoknál - mondta a B.-A.-Z. Megyei Kórház orvos-igazgatója, kihangsúlyozva, hogy a sürgős műtétekre, életmentő beavatkozásokra ez természetesen nem vonatkozik, ezeket akár OEP-finanszírozás nélkül is elvégzik.
Mint megtudtuk, az eddig eltelt időszakban huszonketten nem fizették ki a vizitdíjat az intézményben. A szükséges ellátást a törvény szerint ők is megkapták, ilyen esetben azonban ennek teljes költségét kiszámlázza a kórház a beteg részére - ami bizony jóval borsosabb a 300 forintos vizitdíjnál.  
Sz. S.

Július 1-től egyes területeken változnak a vizitdíj fizetés szabályai. Mentességet kapnak a honvédség, a rendőrség, a katasztrófavédelem és az Országos Mentőszolgálat kötelékében dolgozók, amennyiben szolgálatteljesítés során szerzett sérüléseik következtében szorulnak orvosi ellátásra, továbbá azok, akik legalább 30 alkalommal adtak már vért. A tüdőszűrés szintén ingyenes lesz, s nem kell vizitdíjat fizetniük azoknak a 18 év felettieknek, akik még tanulnak és valamilyen ifjúsági egészségügyi szolgáltatás keretében veszik igénybe az ellátást. A krónikus betegek július 1-től nem csak a rendelőben nem fizetnek, hanem a kórházban sem, ha alapbetegségük, például a cukorbaj vagy a rák miatt kell befeküdniük. Aki viszont beutaló nélkül megy el az egyébként beutalót igénylő szakrendelésre, az az eddigi 600 forint helyett ezer forintot fizet majd. Július elsejét követően szülés előtt álló nőknek az orvosválasztásért nem kell külön díjat fizetniük akkor sem, ha nem annál az orvosnál szülnek, aki éppen beosztott.






Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!