Sportoló lányok

Amerikában is kosárlabdázott a MEAFC játékosa

2010-11-21 19:40

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Kozma Eszter a MEAFC női kosárlabdázója már gyermekkora óta pattogtatja a labdát, és számos hazai siker mellett nemzetközi eredményekkel is büszkélkedhet. A minap.hu a csinos sportolóval beszélgetett sport, és jogi karrierjéről.

kozma_eszter3.jpg- Általában sokan nem hiszik el, hogy te kosárlabdázol, azt pedig főleg nem, hogy te szoktál lenni az egyik legagresszívabb játékos a pályán. Miért választottad a kosárlabdát és mikor kezdted el?

- Azt hiszem 10 éves lehettem akkor, amikor lementem az első edzésemre, édesapám unszolására, aki úgy érezte ez a sport majd levezeti a fölös energiáimat, amiből sok volt már akkoriban is. Előtte lányosabb dolgokkal foglalkoztam, hiszen zongorázni és táncolni tanultam, de ezek nem kötöttek le annyira, mint a kosárlabda. Az edző először azt mondta: nem ezen a pályán lesz a helyem, de aztán sikerült őket meggyőzni, és hamar a csapat egyik alappillére lettem.

- Tudomásom szerint nem csupán erős játékos lettél, hanem már egészen fiatalon sikerült külföldön is eredményt elérned…

- Igen ez egy szép emlék, hiszen 14 évesen kimehettem Máltára egy úgynevezett Kids világkupára, amin elhoztuk a győztesnek kijáró aranyérmet. Ez volt az első komolyabb sikerem, amire büszke vagyok. Később itt Magyarországon is sikerült nagyobb eredményeket elérni, hiszen tagja voltam a ma már sajnos nem játszó DKSK-nak még az ifi szakosztályban, ott több sikert is elkönyvelhettünk magunknak országos szinten. A csapat megszűnése után kerültem a MEAFC NB2-es szakosztályába, ahol ma is játszom. Örülök, hogy itt labdázhatom, ugyanis ez egy nagyon jó csapat, aminek az eredményei is magukért beszélnek, elég csak megemlítenem az Univesitas bajnokságot, ami ugye a felsőoktatási intézmények között zajlik, hiszen itt már második éve vagyunk birtokosai a bajnoki címnek.

- Hogyan kerültél ki Amerikába?

- Egy picit vissza kell kanyarodnunk az időben, hiszen ez még középiskoláskozma_eszter2.jpg koromban történt, amikor egy cserediák programmal tölthettem el egy teljes tanévet Ohióban. Odakint sikerült leérettségiznem is, aminek külön örülök. Az ottani tartózkodásom alatt az iskola csapatában pattogtattam a labdát, és talán nem teljesen ügyetlenül, hiszen az egyik ottani egyetem egy 30 százalékos ösztöndíjat is felajánlott, ha hozzájuk megyek kosárlabdázni, de az ottani tandíj, még ezzel a kedvezménnyel is rengeteg lett volna, így hazajöttem, és leérettségiztem itthon is.

- Érettségi után aztán egy újabb gyermekkori vágyadat válthattad valóra: ügyvédnek tanultál. Miért pont a jogi pályát választottad?

- Ahogyan azt te is említetted, ez egy gyerekkori álom, mindig is ezt akartam csinálni, és most meg is tehetem, ugyanis májusban lediplomáztam.

- Az egyetemi évek alatt számtalan mérkőzést játszottál, sokszor együtt is szerepeltünk különböző tornákon, ahol neked általában sikerült összeszedni valamilyen sérülést is. Van olyan, ami emlékezetes?

- Természetesen van, én általában összeszedek mindig valamilyen plezúrt: számtalanszor volt már monoklim, és az összes ujjam el volt törve, gondolhatod, hogy nézett rám a zongoratanárom, amikor meglátott összeragasztott újakkal… A legemlékezetesebb sérülésemet, viszont te is láttad. Az egyik Universitas fordulón meglöktek a levegőben, és amikor leestem a könyökömre érkeztem. Az ütközés hatására elmozdult a csont a helyéről 3 helyen is, így egy hónap gipszre kényszerültem. Nagyon rosszul jött a sérülés, hiszen a jobb kezemet nem tudtam használni pont az államvizsgára való felkészülés alatt. Végül viszont sikeresen lediplomáztam, de nehéz időszak volt.

Fotók ITT
 
Vajtó László  


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!