Egyetemváros
Esettanulmány-megoldó emlékverseny
2010-11-17 17:20





Nemzetközi Esettanulmány-megoldó versenyt rendeztek Susánszky János emlékére a Miskolci Egyetemen. A második alkalommal rendezett megmérettetésen a közgazdasági tanulmányokat folytató hallgatók vettek részt. A két napos versenyen összesen 7 csapat mérte össze tudását, akik nemcsak Magyarországról, hanem határon túlról is érkeztek.

A Miskolci Egyetem diákjai a tudásmenedzsment problémájáról tartották prezentációjukat az esettanulmány-megoldó versenyen. A két napos megmérettetésen, a miskolciakon kívül még 6 csapat vett részt. Közgazdász hallgatók érkeztek többek között Szegedről, Csíkszeredáról és Kolozsvárról is.
A versenyen négyfős csapatok vettek részt, akiknek a megmérettetés első napján egy esettanulmány feldolgozását és a kapcsolódó javaslatok kidolgozását kellett elvégezniük. Az elkészült javaslati tervet a diákok a második napon prezentáció keretében mutatták be a zsűrinek.

Mint Veresné Somosi Mariann, a Vezetéstudományi Intézet igazgatója elmondta, ez egyfajta tehetséggondozás, a tudományos diákköri tevékenység mellett az esettanulmány-megoldó versenyek is népszerűek. Olyan kompetenciák és készségek kialakítását teszi lehetővé, – illetve azok összemérését más intézmények tanulóival –, ami a munkahelykeresés és a sikeres életkezdésnek lehetnek hasznos elemei.

A Susánszky János Nemzetközi Esettanulmány-megoldó versenyt valós probléma hívta életre, tudtuk meg Villányi Pétertől, az Avis Group BSC Kft. ügyvezető igazgatójától. Mint elmondta, felvázoltak pár olyan kihívást, ami a cégüket most foglalkoztatja, és odaadták fiatal egyetemista versenyzőknek, akik ezt csoportban feldolgozzák, és javaslatot tesznek a cég számára, amit később tudnak hasznosítani.
A zsűri az értékelésnél figyelembe vette az előadás szakszerűségét, a prezentációs készségeket és azt, hogy mennyire valósult meg a csapatmunka. Ezek alapján az első helyen a budapesti Corvinus Egyetem diákjai végeztek, megelőzve a Miskolci Egyetem és az Erdélyi Magyar Egyetem hallgatóit.
Fotók ITT!
Tomorszki I.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2025-02-19 (Szerda)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.