Városinfó

IVS: ahol kell és lehetséges, ott ésszerűsítenek

2010-11-17 10:57

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE ivs_utak_nov_01.jpg

Tavasszal kezdődött, és várhatóan ez év végén, jövő év elején fejeződik be az a nagyarányú útfejlesztés, mely alapjában véve szabja át a belváros autós közlekedését. A fejlesztések ellen korábban több helyen is tiltakoztak az ott élők, sok esetben az eredeti, a beruházások megkezdése előtti állapotok visszaállítását kérték. A minap.hu annak járt utána, hogy mikor adják át az utakat, hogyan kezelik a lakossági igényeket az új utak mentén.

- Az IVS belvárosi fejlesztéseinek első üteme tavasszal indult, ennek része a szóban forgó nyugati kapcsolat illetve a Malomszög utca fejlesztése – mondta Lengyel Katalin, a Miskolci Városfejlesztési Kft. közelmúltban megválasztott új ügyvezető igazgatója. A városrehabilitáció I. üteme 4.2 milliárd forintos támogatással megvalósuló fejlesztésének több olyan eleme is van – többek között a Zöld terület rehabilitációk, a Szinvaparti- és az Uitz-Kálvin sétány az Avasi Templom kerítése és a Papszer utcai térfigyelő rendszer – melyek már időközben elkészültek, vagy átadás előtt vannak (Erzsébet tér).

A megvalósítás alatt lévő projektelemekre megkötött kivitelezői szerződések vannak, a jelentős részben már kész projektek nem állíthatóak le. – Már csak azért sem, mert a forrás nagyobb része Európai Uniós pályázati pénz, ilyen esetekben pedig 75% alatti teljesítés alatt a teljes elnyert összeget vissza kellene, hogy fizessük, Miskolc pedig már e nélkül is éppen eléggé el van adósodva – tette hozzá Lengyel Katalin.

ivs_utak_nov_03.jpg

A szóban forgó útépítésekkel kapcsolatban múlt héten Szabó Sándor, önkormányzati képviselő is felszólalt a közgyűlésen. A probléma az, hogy az utak tervezésekor a környéken lakókkal érdemben senki nem egyeztetett, az építkezések pedig már nagyon előrehaladott állapotban vannak, a Malomszög utcát december közepén, a Nyugati kapcsolatot pedig január elején adják majd át a forgalomnak. A lakókkal való egyeztetés után most az látszik a legvalószínűbbnek, hogy a kész utakon az egyik sávot parkolókká alakítják – ahogy ezt a Dayka Gábor utcán is tették –, valamint egyéb forgalomtechnikai változtatásokkal lassítják majd a forgalmat, egyszersmind tartják meg a környék élhetőségét. Ezekhez azonban folyamatos egyeztetésre van szükség a Nemzeti Közlekedési Hatósággal, és a rendőrséggel.

Más a helyzet a Szent István tér esetében, ahol még nem kezdődött meg az építkezés. Az IVS első ütemének végső befejezési határideje 2011. május 30, így itt is szorítja az idő a várost. Lengyel Katalin elmondta: folyamatosan tárgyal a tervezőkkel, így reményei szerint egy-két héten belül végleges döntés születik arról, hogyan néz majd ki a megújult tér. – Több homlokzat is megújul az IVS első ütemének részeként, a közbeszerzés eredményhirdetése itt már csak a projektelem átvilágítása miatt csúszott, várhatóan a napokban megtörténik, és a szerződéskötést követően az érintett épületekben is megindul majd a munka – szögezte le az ügyvezető igazgató.

Fotók a készülő utakról ITT!

ivs_utak_nov_02.jpg

Tajthy Á.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-18 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!