Helyi hírek

A diplomatervektől a profitig

2007-05-24 16:58

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE Új, mintaértékű formákkal gazdagítja a Miskolci Egyetem hagyományosan jó ipari, gazdasági kapcsolatait – az innováció hatékonyságának növelését célzó lehetőségekről egyeztettek május 23-án, szerdán délután az egyetem és az intézmény műszaki karainak, az Észak-magyarországi Munkaadók és Gazdálkodók Szövetségének vezetői, dr. Patkó Gyula rektor és dr. Barkóczi István elnök, valamint az együttműködésben részt vevő kis- és középvállalkozások, cégek tulajdonosai, képviselői.A Miskolci Egyetem december végén nyilvánosságra hozott intézményfejlesztési terve – „A tudás kutatóegyetemet, az egyetem jövőt épít!” szlogennel – az egyik legjelentősebb stratégiai feladatként fogalmazza meg az ipari kapcsolatok megújítását, lehetőségeik kibővítését. A várható demográfiai, valamint a hazai felsőoktatás rendszerét jellemző változásokat is szem előtt tartó, 2020-ig előretekintő fejlesztési tervben rögzítettek szorosan kapcsolódnak a város és a régió fejlesztési terveihez, programjaihoz, s építenek a hazai és az európai fejlesztési tervek, pályázatok forrásaira is.Kulcsszereplő az egyetemEgyfajta regionális mátrixként tekintve minderre, a Miskolci Egyetem a tudás, a kutatás, a fejlesztés és az innováció bázisaként kulcsszereppel bír a térség jövőjének alakításában. Az ebből adódó feladatokat korábban megfogalmazta már az intézmény, s napjainkra számos, sikerrel zárt és jelenleg is zajló projektet valósít meg. E fejlesztési folyamatban a labor- és műhely-infrastruktúra közeljövőben lezáruló teljes felújítása felerősítette azt a törekvést, hogy az egyetem kutatási-fejlesztési (K+F) infrastruktúrájában megjelenjen a régió gazdaságának közvetlen igénye. Az erre irányuló projektek egyike a Tudásközpont épületének megépítése, amely elsősorban a multinacionális cégek labor- és irodaigényeit hivatott kielégíteni, illetve benne a végzős hallgatók cégeinek is otthont adó inkubátorház-funkció megvalósítása. Újszerű forma, hogy élve a felsőoktatási törvény és az innovációs törvény lehetőségeivel, az egyetem a következő cégekkel közös céget alapít a műhely-, labor-infrastruktúra összehangolt fejlesztésére, az NFT II-ben biztosított források elnyerésére.A május 23-i konzultáción megfogalmazott együttműködésben a Miskolci Egyetem partnerei:Betatherm Kft.DIGÉP Hungary Kft.DAM 2004. Kft.Elastico Kft.FUX Zrt.Star Plus Kft.Metalcontrol Kft.Milax Zrt.MILL-Szer Kft.BOKIKSajó-HÚS Kft.SZATEV Zrt.Technoplast McD Kft.MÁV Tiszavas Kft.Remy Automative Hungary Kft.Ross MouldBZK Gépgyártó Kft.Haszon – a hallgatóknak isAz újonnan alapított cég az egyetemi K+F fejlesztések üzleti hátterének megalapozása, a hatékony egyetem-gazdaság együttműködés új formáinak kialakítása mellett, a térség gazdaságának fejlesztésében és az egyetemi oktatás rendszerében is számos előnyt hozna. A campus kutatásai és eszközparkja például gyakorlati megoldásokat nyújtana e vállalkozások esetleges problémáira, míg a végzős hallgatók diplomatervük kidolgozásában, gyakorlati tudásuk megszerzésében is profitálhatnának az együttműködésből.Az induló felsőfokú szakképzés és Bologna-rendszerű alapképzés gyakorlatorientált oktatást igényel, aminek hatékony háttere az alapítandó cég.A részletekről további – belső és közös – egyeztetéseken döntenek a felek.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!