Pályázatok

3 millió forintos támogató díjat adtak át

2010-11-13 13:45

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Átadták az idén tíz éves Holcim-díjat 3 millió forint értékben. 2010-ben óvodákon, alapítványokon, kisebbségi önkormányzaton és iskolán segített a nehéz gazdasági helyzet ellenére is meghirdetett pályázat. Az elmúlt 10 évben 40 szervezet 56 programját támogatta a Holcim a díj keretében, összességében 25 millió forinttal Hejőcsaba és Görömböly környékén.

A 36 beérkezett pályázatból idén fődíjas lett a Szimbiózis Alapítvány-Baráthegyi Majorság. Az Alapítvány által működtetett Baráthegyi Majorság az ez évi árvíz okozta károk helyreállítására: támfal építésre, vízelvezető árok kialakítására, útburkolat készítésére használhatja fel az elnyert 800 ezer forintot. Szintén fődíjas lett a Miskolc MJV Ruszin Kisebbségi Önkormányzat. A Miskolc-Görömbölyön található, építészetileg védetté nyilvánított Görömbölyi Pincesoron 1 db tájjellegű borház és pince megvásárlására, felújítására és Ruszin Pincemúzeum kialakítására, a szőlőművelés és borkészítés helyi történelmi hagyományinak bemutatására használhatja a megítélt 800 ezer forintot.

550 ezer forintos díjat nyert a Szilágyi Dezső Általános és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola, amit az iskolaudvar burkolatának javítására használhat fel. Képesség- és mozgásfejlesztő játékok vásárlására fordítja majd a 300 ezer forintot a Benedek Elek Óvoda- Mész utcai tagóvodája. A Reményi Utcai Óvodásokért Alapítvány 300 ezer forint értékben építhet kerékpárutat a kiscsoportosok udvarán, a B.A.Z. Megye Baleseti Ellátás Közhasznú Alapítvány pedig 250 ezer forintot fordíthat az alapítvány tevékenységének megkönnyítésére a Holcim-díjnak köszönhetően. A zsűri tagja volt Dr. Gonda Géza és Dr. Nehéz Károly önkormányzati képviselő, Orosz Gábor, Paulovits Ágoston valamint Uri Mariann média szakértők, a Holcim képviseletében pedig Márta Irén és Mikita István.

A Díjat a Holcim miskolci gyárában adta át a gyárigazgató Mikita István, a Holcim elnök-igazgatója Richard Skene, valamint a kommunikációs igazgató, Márta Irén. Az átadást követően a vendégek gyárbejáráson vehettek részt, ahol közelebbről ismerkedhettek meg a Holcim és konkrétan a gyár működésével.

„Büszkék vagyunk arra, hogy tíz éven keresztül olyan programmal segíthetünk, mint a Holcim-díj. Vállalatunk stratégiai szinten kezeli támogatási programjait.” – hangsúlyozta Richard Skene a támogató Holcim elnök-igazgatója.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!