Címlap

A belvárosban csaknem kész, Diósgyőrben bontják a pályát

2010-11-03 16:51

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE zoldnyil_startbelv_03.jpg

Kisebb fennakadások ugyan voltak a villamosközlekedésben a hétfő hajnali újraindulást követően, azonban az utasok többségében örültek a villamosnak, a szakemberek pedig kifejezetten kedvező tapasztalatokról számoltak be. Mindeközben megkezdődött a pálya bontása a Kilián városrészben, és a belvárosban is zajlik a helyreállítás. Összegyűjtöttük a villamosprojekt körüli legfrissebb híreket.

- Az utasok részéről túlnyomórészt kedvező visszajelzéseket kaptunk, örülnek neki, hogy ismét jár a villamos a belvárosban – mondta érdeklődésünkre Csontos Ágnes projektmenedzsert. A villamossal utazók legtöbbször azt emelték ki, hogy a felújított pályaszakaszon lényegesen gyorsabban, csendesebben halad a villamos, mint régebben. – Persze, igazán majd az új villamosok érkezése után válik csendessé a villamosközlekedés – tette hozzá Csontos Ágnes.

zoldnyil_startbelv_02.jpg

A cég szakemberei műszaki és forgalmi szakemberei folyamatosan figyelik a forgalmat, különös tekintettel az átadott új pályaszakaszra, az ő tapasztalataik szintén rendkívül kedvezőek. Mint megtudtuk, eddig egy meghibásodás volt: november 2-án az Üteg utcánál az egyik próbajárat villamos áramszedője zárlatot okozott, a még régi vezetékrendszerben, ezért 20-25 percig - a hiba kijavításáig - villamospótlók közlekedtek a Tiszai pu. és a Malomszög között.

Mint arról tegnap beszámoltunk, kedden délután még egyszer szünetelt a villamosforgalom, ugyanis a Hunyadi utcán a MIK Zrt. székháza előtt személyautó hajtott a villamos elé. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a balesetben senki sem sérült meg. Ez idő alatt szintén villamospótlók jártak a pálya nagyobb szakaszán.

baleset_ujvillpalya_01.jpg

Sokan panaszkodnak arra, hogy a megállók még félkésznek tűnnek. – Ez azért lehetséges, mert valóban így is van, nem készültek még el a kivitelezők minden munkával, a villamosmegállók még december közepéig folyamatosan épülni fognak – tájékoztatott Csontos Ágnes.

zoldnyil_kilianzenta_01.jpg

Az MVK Zrt. november 8-a után számít majd a korábban megszokott utasforgalomra a villamosvonalon, ám a mostani kisebb utazószám is csak az őszi szünetnek tudható be. A cég munkatársai mindeközben folyamatosan figyelik azokat az útszakaszokat, ahol a korábbi villamospótlózás, valamint a pályaépítési munkák miatt korlátozásra, vagy forgalmirend-módosításra került sor. – Bár a kivitelezők november elsején beszedték a tereléseket jelző bójákat, és sok helyen a táblákat is, lámpák visszaprogramozására, kint maradt ideiglenes megállók elbontására, vagy további táblák pótlására, leszerelésére még néhány helyen szükség van – mondta Csontos Ágnes.

zoldnyil_kilianzenta_02.jpg

Közben november 2-án megkezdődött a bontás a Kilián városrészben és a Zenta utca közötti szakaszon. A tapasztalatok alapján elmondható az is, hogy az utazók tudnak a változásokról, a villamos és villamospótló közlekedés rendjéről, az Újgyőri főtéren is zökkenőmenetes az átszállás. Az 1-es villamos várhatóan december második felétől közlekedik majd újra.

Tajthy Á.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!