Közélet

Folytatódtak az ünnepi megemlékezések

2010-10-22 16:48

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE kep-100.jpg

A Földes Ferenc Gimnáziumban lévő Széchenyi-emléktáblánál kezdődtek meg tegnap az 56-os forradalom és szabadságharc 54. évfordulójának városi megemlékezései. Az ünnepségsorozat a mai nap folyamán, három helyszínen folytatódott koszorúzással.

Október 22-én, kilenc órakor a ROMEK oszlopnál Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében dr. Zsiga Marcell alpolgármester, és dr. Mihalecz Péter jegyző helyezett el koszorút. Az ünnepségen jelen voltak és az emlékhelyet megkoszorúzták a Miskolci Egyetem valamint pártok és társadalmi szervezetek képviselői. A helyszínen Hályi Gyula Gyerekek című versét a Petőfi Sándor Általános Iskola tanulója adta elő, a műsorban közreműködött a Miskolci Fúvósötös.

Fotók itt!

Az önkormányzat megemlékezése ezt követően délután egy órakor folytatódott Misley Emese emléktáblájánál a Munkácsy közben. A helyszínen a Bársony János Általános Iskola diákjai adtak rövid műsort, ezután pedig Miskolci Megyei Jogú Város képviseletében dr. Zsiga Marcell alpolgármester, és dr. Mihalecz Péter jegyző koszorúzta meg az emlékhelyet. A megemlékezésen jelen voltak és koszorút helyeztek el a Miskolci Egyetem valamint pártok és társadalmi szervezetek képviselői.

Fotók itt!


kep_131.jpg

A pénteki városi megemlékezés a DIGÉP falán lévő emléktábla koszorúzásakor ért véget. Az 1956. október 24-i DIMÁVAG munkás megmozdulás emlékére koszorút helyezett el Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata képviseletében Dr. Zsiga Marcell alpolgármester és dr. Mihalecz Péter jegyző. A megemlékezésen jelen voltak és koszorút helyeztek és a Miskolci Egyetem valamint pártok és társadalmi szervezetek képviselői.

Fotók itt!


A megemlékezés sorozat október 23-án kilenc órakor folytatódik.

Tajthy Á.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!